Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Csukovits Enikő: A római Szentlélek-társulat magyar tagjai. (1446-1523) 211
A RÓMAI SZENTLÉLEK-TÁRSULAT MAGYAR TAGJAI 223 azonban nehézségbe ütközik. A problémát egyértelműen a középkori ember mentalitása okozza: a társulatba lépők szeme előtt a társulat minden tagja által elnyerhető búcsúkiváltság lebegett, így érthetően beírták-beíratták mindazokat, akiket részesíteni kívántak e kiváltságban. Ok valamennyien bűnbocsánatot akartak, nem pedig jelenléti ívet készítettek. Ezzel tulajdonképpen vizsgálatunk legfontosabb kérdéséhez érkeztünk: a kötetben szereplők közül kik, hányan léptek be valóban a társulatba, s kiket írtak be mások, elsősorban legközelebbi hozzátartozóik? Mindazok, akik eddig az anyakönyv bejegyzéseivel foglalkoztak, egyszerűen a beiratkozások számát vették alapul, jelezve, hogy a tényleges belépők száma ennél mindenképpen több volt.62 Ez a megoldás éppúgy nem nyújt biztos megoldást, mint bármilyen más válogatás, az önálló bejegyzésben szereplők közt is volt ugyanis olyan, aki biztosan nem volt ott, a társaik sorában sokadikként szereplők egy része pedig biztosan jelen volt. A confraternitás fennállásának első éveivel még nincs gond: 1479-ig mindenki egyedül, saját személyében lépett a társulatba, csupán Gatalóci Mátyás veszprémi püspök nevében fizette be a belépti összeget a hosszabb ideje Rómában tartózkodó Emődi Pál.6 3 Az első együtt belépő család, a Tolna megyei Paksiak 1479 januárjában meghatalmazott útján jelentkeztek - esetükben nem csak az kérdéses, hányan voltak ott Rómában, hanem az is vitatható, megjelent-e ott valamelyikük. Jelenlétük mellett érvként hozható fel, hogy a családban — úgy tűnik — hagyománnyá vált a római út. Paksi Imre és unokatestvére, Szemere 1433-ban Zsigmond király kíséretében járt Rómában, és részesült bűnbocsánatban.6 4 1479-ben Szemere 6 fiú unokája és azok feleségei lettek a társulat tagjai, 40 évvel később, 1518-ban pedig ismét újabb generáció szerepelt az anyakönyvben, s velük együtt két matróna, Paksi Pál és Albert özvegye, akik már 1479-ben a belépők közt voltak.65 Gyerekeket csak 1492-től kezdve találunk a kötetben, az „újítók" ismét köznemesek voltak, a Pest megyei Versegiek és társaik.6 6 Az 1494-ben ügyeit intéző bártfai káplán útitársa, Szegedi Tamás margitszigeti officiális szintén szerepel az anyakönyvben. 1494-ben — mint tudjuk — 3 lóval, kísérőivel indult Rómába. Az anyakönyvbe azonban nem 1495 elején, hanem 1494 áprilisában íratta be magát feleségével, fiával és két lányával.6 7 Esetében az lehet a legvalószínűbb, hogy a kolostor ügyeiben eljárva többször is megtette a Buda-Róma közti utat - ebből azonban az is következik, hogy „szolgálati" útjaira aligha vitte magával a családját. Feltett kérdésünket talán érdemes tovább pontosítani, s négy külön kérdésre bontani: 1. Kik azok, akik biztosan beléptek? 2. Kik azok, akik biztosan nem léptek be? 3. Kikről feltételezhetjük, hogy ott voltak? 4. Kikről gondolhatjuk, hogy nem voltak ott? 62 Pásztor i. m., újabban Kubinyi András: Magyarok a késő-középkori Rómában. (A továbbiakban Kubinyi: Magyarok Rómában) In: Studia Miskolcinensia 3. Miskolc, 1999. 86-89. 63 LC 1/5. 64 Lukcsics i. m. II. 212. 218. Az útról, a kíséret többi tagjáról: Csukovits Enikő: Egy nagy utazás résztvevői (Zsigmond király római kísérete) In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk.: Csukovits Enikő Bp. 1998. 11-35. 65 LC 138/1. 66 LC 12/1. 67 LC 38/2.
