Századok – 2000
DOKUMENTUMOK - Soós László: Dokumentumok a kétszintű magyar bankrendszer létrehozásáról 1449
A KÉTSZINTŰ MAGYAR BANKRENDSZER 1984-1987 1471 vállalati és szövetkezeti betéteket) is. Ennélfogva a Magyar Nemzeti Bank mérlegében, mind a mérleg fő összegében, mind pedig a mérleg részletező adataiban elmozdulások következnek be. A jelenlegi nemzetközi pénzpiaci helyzetben — ha a Magyar Nemzeti Banknak a devizapolitikával és a devizagazdálkodással kapcsolatos feladat- és hatásköre változatlan marad — nem látszik valószínűnek az, hogy hitelezőink élnének a megállapodásban kikötött felmondási joggal, bár ezt nem lehet kizárni. Biztosítani kell azokat a megoldási lehetőségeket, amik a hitelfelmondások alkalmazását kizárhatják, b) A Magyar Nemzeti Bank jegybanki feladatkörét és működését a szervezeti átalakítással párhuzamosan, az új helyzethez kell igazítani, a jegybanki tevékenységet meg kell erősíteni. A jegybank résztvesz a tervezésben, a tervkoncepciók kidolgozásában, véleményezésében, a társminisztériumokkal együttműködve gondoskodik a belső s külső egyensúlyi érdekek érvényesítéséről, ezeken keresztül a pénz értékének megóvásáról. A jegybanki irányításnak eleget kell tennie azoknak a követelményeknek, amelyek felelősségéből adódnak, vagyis a maga eszközeivel elősegíti a tervben foglalt célok és arányok megvalósítását. Ennek érvényre juttatásához az szükséges, hogy a terv és a szabályozás, valamint a költségvetési politika ezzel összhangban fordítson figyelmet a hitel- és pénzkapcsolatokra, hagyjon megfelelő mozgásteret a monetáris politika számára. - A jegybank a gazdaság pénzellátásával mozdítsa elő a termelés és forgalom zavartalan lebonyolítását. A pénzkibocsátás szabályozása — a gazdaságirányítással összehangoltan — akadályozza az egyensúlyt veszélyeztető többletlikviditás kialakulását. A jegybanki tevékenység járuljon hozzá a konjunktúra szabályozáshoz. - A jegybanki feladatok teljesítéséhez megfelelő, rendszerbe foglalt információkat kell gyűjteni. A jegybank prognosztizáló tevékenységével is segíti a gazdaságpolitika megvalósítását. - A Magyar Nemzeti Bank — együttműködve más szervekkel — kidolgozza és javaslatot tesz a pénz-, hitel- és devizapolitika irányelveire. A Kormánynak a hitelpolitikára vonatkozó általános elvei mind a jegybankra, mind a bankrendszer többi tagjaira kötelezőek. A jegybanki szabályozásnak — egyebek mellett — a hitelpolitikai irányelvek érvényesülését és a hitelpolitikai irányelvek részét képező különféle előirányzatok megtartását kell biztosítani úgy, hogy ezeket közvetíti a bankok és pénzintézetek részére. A hitelpolitikai irányelvek előírásainak megtartását a jegybanknak folyamatosan ellenőriznie kell. - Fejleszteni kell a pénzmennyiség tervezését, a tervezett pénzügyi folyamatok elemzését, ellenőrzését. A viszonyainknak és lehetőségeinknek megfelelően kell erősíteni a pénzmennyiség szabályozása útján a monetáris irányítás hatáskörét. - A hitelpolitika formálásában betöltött szerepe miatt fenn kell tartani