Századok – 2000
DOKUMENTUMOK - Soós László: Dokumentumok a kétszintű magyar bankrendszer létrehozásáról 1449
1466 SOÓS LÁSZLÓ 5. Már az eddig kialakult rendszer is lehetővé tesz bizonyos mértékű szabad bankválasztást. Mindenekelőtt a fejlesztések finanszírozását és a fejlesztési betétek gyűjtését végezheti több bank és pénzintézet, a Budapesti Hitelbank és a Külkereskedelmi Bank pedig felhatalmazással rendelkezik számlavezetésre és hitelnyújtásra. Emellett a Nemzeti Bank hitelfőigazgatóságai között is folyamatosan lehetőséget adunk a bankkapcsolatok megválasztására. 6. Az elért eredmények mellett az üzleti jellegű banktevékenység kibontakozásának még néhány tekintetben nem alakultak ki a feltételei. Ezek egy része az objektív helyzetből adódik: a) Kidolgozásra kerültek (kiadás előtt állnak) a veszteséges, az alaphiányos, illetve a nem kielégítő hatékonysággal működő vállalatokra vonatkozó új szabályok. E vállalati kör kezelésének gyakorlata azonban még nem alakult ki, ezért a bankrendszer változatlanul küszködik kényszerű hitelezési prolongációkból adódó problémákkal, sorbanállásokkal, végső soron azzal, hogy némely, nem is jelentéktelen területen változatlanul fennáll a hitelezés kényszere. b) Bővíteni szükséges az MNB hitelfőigazgatóságainak mozgásterét mind a hitelforrások megszerzésében, mind a kihelyezésekben. Ma még korlátai vannak a lekötött anyagi erőforrások felszabadításának, ennek következtében korlátozott a lehetőség számos, üzleti megfontolásokból egyébként támogatandó, vállalati elgondolás hitelezésére. Ebben közrejátszik a hitelkibocsátás erős determináltsága is. c) A különféle bankok, a szakosított pénzintézetek, a bankszerű tevékenységet folytató egyéb szervezetek (szövetkezetek közös alapjai), valamint az MNB viszonylagos önállóságú hitelfőigazgatóságai tekintetében nem lehetett egységes jegybanki szabályokat érvényesíteni. Ebben — a népgazdasági tervből adódó követelmények szükségszerű érvényesítésének követelménye mellett — az is közrejátszott, hogy a különböző bankok, pénzintézeti szervezetek tevékenységi köre, forráshelyzete egymástól eltérő. Az önálló bankok (Budapesti Hitelbank, Külkereskedelmi Bank) felelősségének, érdekeltségének erősítése érdekében ki kell alakítani ezek jövedelemszabályozási rendszerét. A szakosított pénzintézetekre vonatkozóan ez már elkészült. A bankrendszer továbbfejlesztésének kezdeti tapasztalatai alapot adnak ahhoz, hogy — megfelelő előkészítés után — kialakuljon a kétszintű bankrendszer. Az erre irányuló tevékenység változatlanul folyik. Ennek keretében: - a mi viszonyainkat figyelembe véve korszerűnek mondható, rugalmas kamatrendszer kialakítására és érvényesítésére tett előterjesztés alapján az ATB38 1985. május 15-i ülésén határozat született. Az új kamatrendszer 1985. október 1-től lép hatályba; - előkészítés alatt áll a forgóeszköz-finanszírozás továbbfejlesztésére vonatkozó javaslat kialakítása, ami a Gazdaságirányítási Egyeztető Bizottság3 9 napirendjén szerepel; 38 Állami tervbizottság. 39 Gazdaságirányítási Egyeztető Bizottság. Valószínű, hogy a Minisztertanács által 1980-ban létrehozott Gazdasági Bizottságról van szó.