Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
144 SZOVÁK KORNÉL Géza és László ellenkezése nem kivételes a nyugat-európai történelem eseményei során. Hasonló hagyományt olvashatunk Iohannes diaconus (1008 u.) velencei történetében a szentéletű I. Orseolo Péter dózse (976-978) megválasztása kapcsán. Miután ugyanis IV Candiano Péter dózsét a feldühödött velenceiek meggyilkolták, választásra jöttek össze Szent Péter egyházában, „ibique communi voto quendam virum Petrum, videlicet Ursoylum cognomine, preclarum generositate et moribus in ducatus honorem sublimare decreverunt. Qui a puerili etate nil aliud quam Deo piacere studens, ad tante dignitatis provectum scandere contempebat, timens ne secularis honoris ambitione propositum amitteret sanctitatis. Tandem inportune populo interpellante, non humano favore, sed totius reipublicq comoda huiusmodi principatus apicem accipere non recusavit. Deinde sacramentorum fide ab omnibus confirmatus, ... Ceperat namque isdem dux Veneticorum causas bene et utiliter tractare, censuramque legis in omnibus studiosissime observare et omnium virtutum gratia pollere. "122 Orseolo Péter az idézett forrás szerint szintén nem a törvényes örökösödés rendje szerint jutott a velencei dózse székébe, s ellenlábasa, a bizánci uralkodónál támogatást kereső Vitaié Candiano, a meggyilkolt előd fia, az ő halála után vissza is nyerte a hatalmat. A szöveg figyelemre méltó tartalmi egyezései szerencsésen támasztják alá az ellenkezés uralkodói kötelme kapcsán fentebb ismertetett összefüggéseket. Mivel azonban a „kánoni ellenkezés" szabálya a 12. századtól fokozatosan feledésbe merült, a fentiek ellenpróbáját jelentheti annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy más, a Krónikával közel egykorú magyarországi forrásaink tudnak-e hasonló esetről. Úgy tűnik, a kérdésre igennel válaszolhatunk. A bővebb szövegezésű Gellért-legenda a következőket tartotta fontosnak feljegyezni főhősével kapcsolatban: „Miután a monostor apátja elhunyt, Gellért mestert választják apáttá, ennek elfogadását visszautasítván a konventi szerzetestestvérek mint engedetlent korholták, s végül, jóllehet akarata ellenére, a monostor apátjává avatták. "123 A Gellért-legendák ősszövege, melyhez a bővebb szöveg áll közelebb, köztudottan a 12. század közepe táján íródott, felfogása tehát nagyjából ugyanannak a kornak a szemléletét tükrözi, melynek eszmetörténeti összefüggéseiben a krónikaszövegek is megfogantak. A jelenségben tehát újra csak az idoneista történetíró működését véljük felismerhetőnek. Az idoneista alapréteget igazolni látszik a krónikafejezetnek a 131. fejezettel parallel felépítése is. Gerics József ugyanis 122 Cronache veneziane antichissime. I (Fonti per la storia d'Italia, Serittori, Secoli X-XI. [9] 59). Ed. G. Monticolo. Roma 1890, 140-141. A szerzőre vonatkozó ismeretek és irodalom: Szovák K.: Az itáliai kútfők. In: A honfoglaláskor írott forrásai. [A honfoglalásról sok szemmel II.] Budapest 1996, 162-172, különösen 170-172. A történeti körülményekre ld. Nicol, D. M.: Byzantium and Venice 38-39. 123 3. fejezet, Scriptores rerum Hungaricarum II, 483: „Defuncto itaque patre monasterii magister Gerhardus eligitur in abbatem, quod suscipere renuentem fratres conventus tanquam inobedientem increpabant, per quos tandem páter monasterii licet invitus ordinatus est. " A Gellért-legendák korára ld. Horváth J.: A Gellért-legendák forrásértéke. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 13 (1958) 21-82. Jeleníts I.: Adalékok legendáink dogma- és liturgiatörténeti vizsgálatához. In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Székely Gy. (Memoria saeculorum Hungáriáé 4). Budapest 1984, 227-234. A kánoni ellenkezés és az idoneitás összefüggésének 12. századi végi megítélésére Id. Gratianus p. I. d. LXXIV с. VII (Friedberg I, 263) kapcsán: Stephan von Doornick (Étienne de Tournai, Stephanus Tornacensis): Die Summa über das Decretum Gratiani. Hrsg. von J. F. von Schulte. Giessen 1891, 96-98.
