Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

1414 VITÁRI ZSOLT nyolítására.13 1 A növekvő lehetőségek, s a HJ létszámának gyarapodása lehetővé tették, hogy a versenyben résztvevők száma is jelentősen növekedjen.132 A Birodalmi Sportverseny, amelyen a HJ minden alakulata (HJ, DJ, JM, BDM) részt vett, minden évben május végén vagy június elején került megren­dezésre. A verseny hosszát az indulók korának megfelelően szabták meg. Míg a HJ tagjai 8 sportágban mérték össze tudásukat, addig a DJ tagjai csak ötben. A Birodalmi Sportversenyeken kizárólag könnyűatlétikai sportok szerepeltek, hi­szen a többi sportágban külön versenyeket rendeztek.133 1936-ban a Német Ifjúsági Ünnepen résztvevők közül a győztesek első al­kalommal kapták meg az ezüsttűt. A HJ-tagság gyarapodása miatt megnövekedett az igény a sportvezetők tekintetében is. A felmerült hiányt minél előbb pótolni kellett, ha minden HJ-tagot megfelelő színvonalú sportképzésben, illetve testi . felkészítésben akartak részesíteni. Ennek megfelelően sor került 4 birodalmi spor­tiskola megnyitására. Gladbeckben és Stuttgart-Degerlochban a BDM számára képeztek ki sportvezetőket, természetesen lányokat, a sziléziai Braunauban és a bajorországi Freiburgban pedig a fiúk sportvezetőinek képzésére nyílt lehetőség. Megalapították a BDM-vezetők sportjelvényét is, melyet a sportvezetői kiképzés után kaphattak meg a sportvezetők. A Hitlerjugend a DRL-lel megkötött szerződésének megfelelően 1936-ban átvette a Német Alpesi Egyesület (Deutscher Alpenverein) ifjúsági csoportjait is, amelyek ettől kezdve a Hitlerjugend Hegymászócsapata nevet vették fel. Ez volt az egyetlen olyan alakulat, ahol a fiűk és a lányok közös képzésben vettek részt. 1937-ben a Német Ifjúsági Ünnepet átnevezik a Hitlerjugend Birodalmi Sportversenyére, ezzel is szimbolizálva azt a tényt, hogy a HJ átvette a vezető szerepet az egész ifjúsági sport felett. 1937-től rendezték meg a HJ vezetőinek ' tízpróbáját is, illetve hozták létre a HJ-vezetők sportjelvényét, valamint a biro­dalmi úszóbizonyítványt. A vezetők sportjelvényét azok kaphatták, akik a vezetők tízpróbáján megfe­lelő eredményeket értek el. Ezt a jelvényt két fokozatban öt évre lehetett meg- ( szerezni. Ha az öt év alatt a követelményeket kétszer nem tudta az illető teljesí­teni, elvesztette a jelvényt. Ha viszont ismét megfelelt a követelményeknek, akkor I a jelvényt további öt éven keresztül birtokolhatta. Ha a másodszori teljesítés 35 , éves kor felett történt, a jelvényt örökre megtarthatta. 131 Számokban kifejezve: 61 nagy sportpark, 27.911 állandó és 13.488 kisegítő torna- és sport­pálya, amelyek összterülete meghaladta a 30.000 hektárt. Ehhez jött még 10.567 tornacsarnok, 5.474 uszoda, 23.149 lövésztelep, 752 vitorlás-repülőtér, 1.166 téli sporttelep és 3.019 teniszpálya, valamint 136 kerékpárpálya. - Statistisches Jahrbuch, 1938., 572-573.; idézi: Buddrus-Jahnke, 41. 132 д Német Ifjúsági Ünnep/Birodalmi Sportverseny résztevőinek száma (millió fő): 1933: 1,5; 1934: 2,3; 1935: 3,4; 1936: 5,0; 1937: 5,2; 1938: 6,3; 1939: 7,0. Günter Kaufmann, Das kommende Deutschland. Die'Erziehung der Jugend im Reich Adolf Hitlers, Berlin, 1940., 100. Ha ezeket a számokat összevetjük a HJ összlétszámával, akkor kiderül, hogy ezeken a versenyeken 1935-ig a tagok kb. 65%-a, majd ezután 90%-a vett részt. 133 A következő sportokban küzdöttek a HJ tagjai: 100 m-es futás, 10-szer félkörös csapatváltó, a csapatok 4x100 m-es váltója, magasugrás, távolugrás, súlylökés, buzogányhajítás és gerelyhajítás (800 g). A DJ részére: 60 méteres futás, 10x60 méteres ingafutás (oda-visszafutás), távol- és maga­sugrás, kislabdadobás (80 g). - Rüdiger, Anhang 28.

Next

/
Thumbnails
Contents