Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

1412 VITÁRI ZSOLT A megkötött szerződésnek számos következménye volt a sport és a testi felkészítés további megszervezésében. Az egyik ilyen következmény az volt, hogy a testi felkészítés irányítását több felé bontották. 1933-tól 1935-ig a testi felké­szítést a HJ birodalmi vezetésén belül a Testi Felkészítés Hivatala ellenőrizte, amely 1935 és 1937 között a Testi Iskolázás Hivatala nevet vette fel. A védfelké­szítés bevezetésével a Testi Iskolázás Hivatala is kettévált 1937 februárjában: az egyik új hivatal, a Testgyakorlás Hivatala, a testgyakorlás szervezését, a másik, a Testi Felkészítés Hivatala pedig a védfelkészítés irányítását vette át. A háború kitörésekor a két hivatal vezetése ismét egy kézbe került, 1941. január elsejétől pedig egy közös főhivatalt hoztak létre, amely magában foglalta mind a testgya­korlásért, mind a védfelkészítésért felelős hivatalokat, vagyis a testi felkészítés egészét felügyelte. A legmagasabb területi egységeknél (Gebiet) a testi felkészítést a főosztályok irányították. Az alacsonyabb rangú területi egységeknek is megvolt a maguk sportért és testi felkészítésért felelős részlege. A Testgyakorlás Hivatalának négy főosztálya volt: a, „A testgyakorlás alapiskolája" (Grundschule der Leibesübungen), vagyis a HJ-tagok kötelező sportja.12 7 A főosztály illetékességi körébe tartoztak a következő feladatkörök: - a heti kétórás kötelező sportfoglalkozások szolgálati terveinek kidol­gozása - a birodalmi sportversenyek (1937-ig Német Iíjúsági Ünnep) lebonyo­lítása - a sport- és teljesítményjelvények készítése a különböző sportokban - a vezetők versenyeinek lebonyolítása (HJ-tízpróba, DJ-ötpróba, BDM- , ötpróba, JM-hárompróba) - az őszi és tavaszi erdőfutások, a birodalmi úszónap megszervezése - az alsóbb területi sportversenyek számára javaslatok kidolgozása - a HJ-Verseny (Kampfspiele der Hitlerjugend) Nürnbergben és a BDM , birodalmi sportnapjának előkészítése és lebonyolítása Bambergben a birodalmi pártnapok alkalmából, amelyeket 1939-től együtt nyári ver- ' seny (Sommerkampfspiele) címen rendeztek - a sportfelügyelők képzésének megszervezése - a birodalmi sportiskolák alapítása és vezetése a főállású sportfelügye­lők kiképzésére és továbbképzésére - gyakorlóhelyek és sportszerek biztosítása a kötelező sport, valamint teljesítményvizsgák számára - a sportképzés megszervezése a körzeti vezetőiskolákon, az Adolf Hit­ler iskolákban, a HJ-vezetők sportképzésének megszervezése - a birodalmi szakmai versenyek sportrészének lebonyolítása. b, önkéntes teljesítmény- és versenysport (20 sportág).12 8 Ehhez a főosz­tályhoz a következő feladatkörök tartoztak: 127 Rüdiger, Anhang 27. és Buddrus, Band II., 51. 128 Rüdiger, Anhang 27.

Next

/
Thumbnails
Contents