Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

TESTI FELKÉSZÍTÉS A HITLERJUGENDBGEN 1933-1939 1397 és Greifswaldban. Ezzel az évente kiképzett leányok száma akár a kétszázat is elérhette, ami természetesen még így is kevésnek bizonyult. 1936-ban döntés született a probléma végleges rendezésére. Elhatározták, hogy Berchtesgadenben létrehoznak egy Birodalmi Sportakadémiát (Reichs-Sport-Akademie), amelyet el is kezdtek építeni, de a háború miatt nem került sor az átadására. így a képzés bővítését a BDM birodalmi sportiskoláinak segítségével oldották meg.58 A kiképzett sportfelügyelők tudását a Torna-, Sport- és Gimnasz­tikatanárok Német Birodalmi Szövetségének (Deutscher Reichsbund für die Turn-, Sport- und Gymnastiklehrer) követelményei alapján folyamatosan ellenő­rizték, így az alkörzetekben működő sportfelügyelőket és a felsőkörzetekben szol­gáló sportrészlegvezetőket évente egy táborban fogták össze, amely 1936-ban Buchban (Berlin mellett), 1939-ben a Birodalmi Sporttelepen (Reichssportfeld) Berlinben, a többi évben pedig Stuttgart-Degerlochban került megrendezésre. A táborok nemcsak továbbképeztek, hanem a felmerülő problémák megbeszélésére is alkalmat adtak, amelyek elsősorban technikai jellegűek voltak. Problémák főleg a szertornával adódtak, mivel ahhoz rengeteg sportszerre lett volna szükség. 1934-től mind a BDM, mind a HJ köréből egyre többen vettek részt az önkéntes légvédelmi kiképzésben. A Birodalmi Légvédelmi Szövetségben a 13-14 éves korosztályt képezték ki a légvédelem minden kérdésében. A kötelező légvé­delmi kiképzést majd csak később vezették be. Mint az elmondottakból kiderül, a BDM-ben és a JM-ben a testgyakorlás jóval szerényebb keretek között folyt, mint a HJ-ban és a DJ-ban. Egyrészt nem állt rendelkezésre annyi lehetőség, mint a fiúknál, másrészt ez a hiányos állapot abból is fakadt, hogy az erőforrásokat a fiúk testi kiképzésére fordították. Ezen­• kívül a lányok esetében a testgyakorlásnak a korábbi években sem volt akkora kultusza, mint a fiűk esetében. Ennek az volt a következménye, hogy a BDM és JM nem rendelkezett olyan szakszerűen képzett vezetőkkel sem, akik a sportot megfelelő módon, szakszerűen irányíthatták volna. Emiatt a lányok esetében a versenysport kérdése egészen 1936-ig nem megoldott. 1936-ig az volt a cél, hogy minél több olyan vezetőt képezzenek ki, akik később majd alkalmasak lesznek a t lányoknál folyó testgyakorlás irányítására. A másik fontos szempont az volt, hogy a szűkös lehetőségek ellenére is biztosítani tudják azt a minimális testi nevelést, amely a lányokat egészségesen tartotta, illetve segített olyan külsőt kiformálni, amely .a fiúk számára vonzóvá tette őket. A német leánynak, illetve később nőnek ugyanis nem volt más feladata, mint szépnek és egészségesnek lenni, és ezáltal felhívni magára a figyelmet. Ebben az esetben ugyanis jó esélye volt annak, hogy új házasságok jönnek létre, amelyek bőséges gyermekáldással örvendeztetik meg az egész birodalmat. Az egészséges és sportos nőktől elvárták, hogy egészséges gyerekeket hozzanak világra. III. 4. Túrázás és táborozás A testi felkészítés egyik fontos komponense volt az állandó túrázás, vándor­lás, valamint az ezzel egybekötött nagy táborozások, ahol mindig volt alkalom a 58 Ilyen birodalmi sportiskolák voltak Traunstein (Bajorország), Gladbeck (Ruhr-vidék) és Stuttgart-Degerloch. - Uo., 96.

Next

/
Thumbnails
Contents