Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

1378 \ VITÁRI ZSOLT II. A testi felkészítés előzményei3 A Hitlerjugendben 1933 után megvalósított és fokozatosan fejlesztett testi felkészítés nem volt előzmények nélküli. A testi nevelésnek és a testi egészség fokozásának komoly hagyományai voltak a századfordulótól kezdve. Új sportágak jelentek meg, és egyre több ember töltötte szabadideje egy részét sportolással. A sport beköltözött a szélesebb polgári társadalomba, elfogadott szabadidő-eltöltéssé vált. A Weimari Köztársaság idején működő ifjúsági szervezetek ugyancsak nagy hangsúlyt fektettek a testi nevelésre, jóval fontosabbnak tartották azt a szellemi képzésnél. Ezek az ifjúsági szervezetek színes programokat kínáltak tagjaik szá­mára, sportversenyeket és kirándulásokat rendeztek. Már az első világháborút megelőzően is, de főleg 1918 után fokozatosan kialakultak azok a szervezeti ke­retek, amelyekben ezek az egyesületek működtek, megjelent a vezetők rendszeres képzése, a tagok tudatos toborzása, és tulajdonképpen minden olyan mozzanat, amely szükséges volt egy korszerű és átfogó ifjúságnevelési program összeállításához. A Hitlerjugend és elődei támaszkodhattak ezekre az ifjúsági szervezetekre, átvehették tőlük mindazt, amit fontosnak tartottak az önálló nemzetiszocialista ifjúságszervezés megvalósításához. 1933 előtt a testi felkészítés szerepe még jelentéktelen volt, de az alapjait már ekkor lerakták, így a fordulat után könnyebb volt folytatni kifejlesztését. A testi nevelés azért nem volt számottevő, mivel akkoriban az volt fontos, hogy az ifjúságot ideológiailag neveljék, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) a későbbiekben erős nemzetiszocialista tudattal rendelkező párt- és SA-tagokhoz jusson. Másrészt a HJ-nak nem voltak meg a megfelelő infrastrukturális lehetőségei ahhoz, hogy komoly munka folyhasson ebben a tekintetben is. Az alacsony taglétszám pedig nem is tette időszerűvé, hogy az ifjúságot már akkor egy olyan háborúra készítsék fel, amely egyelőre még csak egyes pártvezetők gon­dolataiban létezett. Ennek megfelelően testi felkészítésről csak 1933 után beszél­hetünk, amikor az NSDAP immár a hatalom birtokában megkezdhette külpolitikai céljainak megvalósítását, és így az ifjúságot ehhez mérten már volt mire felkészíteni. A testi felkészítés megvalósulása tehát 1933-ban kezdődött és jól kitapintható foko­zatokon ment keresztül, hogy azután 1939-ig eljusson oda, hogy a Hitlerjugendben t felkészített ifjak a megszerzett tudásról a háborúban adjanak számot. A következőkben ennek a folyamatnak az alakulását vesszük szemügyre. III. Úton az államifjúság felé (1933-1935) III. 1. A HJ vezető szerepének megteremtése 1933. január 30-án hosszú folyamat indult el, amely a Hitlerjugend számára minden addiginál kedvezőbb feltételeket teremtett arra, hogy tevékenységét ki­terjessze és még nagyobb mértékben propagálja. A rendszer fokozatos konszoli­dációjával és az egypártrendszer megteremtésével fokozatosan felerősödtek a HJ részéről azok a hangok, amelyek a német ifjúságon belüli vezető szerepének elis-3 A testi felkészítés „hatalomátvétel" előtti történetéről ld. bővebben: Vitári Zsolt, A testi felkészítés előzményei a Hitlerjugendben 1933 előtt, In: Kutatási füzetek. A JPTE (PTE) Történelem Doktori Programjának sorozata, megjelenése 2001 nyarára várható (2001/8).

Next

/
Thumbnails
Contents