Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Pietsch; Walter: Reform és ortodoxia. A magyar zsidóság belépése a modern világba. Magyar Zsidó Történelem (Ism.: Bácskay Vera) 1293
1294 TÖRTÉNETI IRODALOM s főleg az ultraortodoxiának a régi, avult szokásokhoz, rítusokhoz, talmudmagyarázatokhoz való görcsös ragaszkodása elfogadhatatlan volt. Ennek mélyebb elemzése hiányzik e tanulmányokból. Kétségtelen azonban, hogy a körülmények kiváló táptalajul szolgáltak az ultraortodoxia térhódtására Magyarország északkeleti vidékén. A következő négy tanulmány (Reform és ortodoxia, Ortodoxia és reform, Az ultraortodoxia gyökerei a magyar zsidóságban, Chatam Szófertői Theodor Herzlig) a kötet legjobb, a judaisztikában kevéssé járatos magyar közönség számára legtöbb újat adó írásai ennek az irányzatnak a kialakulásáról és teijedéséről adnak meggyőző képet. A szerző bemutatja a németországi zsidóság és zsidó sajtó hatását e folyamatban, vázolja az e nézeteket terjesztő kiemelkedő rabbik életútját, eszmei gyökereit és elméleti munkásságát. Külön érdeme a munkának, hogy vizsgálatát kiterjeszti az ultraortodoxok magyarországi tevékenységének túl a kivándorlásuk után Palesztinában betöltött szerepükre is, s ennek fényéban válik világossá ennek az irányzatnak fanatizmustól áthatott fundamentalista jellege. Mert ha a dualizmus-kori Magyarországon az asszimilációtól, a vallás feladásától, a zsidóság eltűnésétől való félelem még megmagyarázhatóvá teszi a minden újítás, a vallási szokások és rítusok legcsekélyebb módosításának szigorú tiltását, mindez Palesztinában minden létjogosultságát elvesztette. Az ultraortodoxia ekkor már a modern zsidó állam létrehozásának tagadásává vált A kötetből nem derül ki, hogy az ultraortodox irányzat milyen széles körben talált követőkre (csak feltételezni tudom, hogy e kör nem lehetett túl tág). A szerző elsősorban a neológokkal való ellentétekre tér ki részletesebben, s kevésbé tárgyalja, hogyan viszonyultak tanaikhoz a neoortodoxia hívei, mint ahogy az ortodoxia különböző irányzatokra szakadását is csak megemlíti, de ezekről nem ad alaposabb ismertetést. Ez annál is sajnálatosabb, mert ennek hiányában nehezen lehet egyetérteni a szerzővel, aki tanítómestere, a neves tudós Katz professzor nyomán a neológ és az ortodox irányzatnak, illetve hitközségeknek az 1868-69. évi Zsidó Kongresszust követő kettéválását tragikus-fatális szakadásnak nevezte. Igaz, hogy e szakadás egyedülálló volt, de az ultraortodoxia elveinek és befolyásának ismeretében, úgy vélem, a magyar zsidóság számára — ha fájdalma is, de — egyedüli reális alternatíva volt. A kötet két utolsó tanulmánya tematikailag némileg eltér a kötet gerincét alkotó, fent felsorolt négy tanulmánytól. Az egyik, egy Jászi Oszkárról szóló, német közönség előtt elhangzott előadás (Jászi Oszkár és magatartása a magyarországi zsidókérdésben) a magyar olvasó számára nem tartalmaz sok újdonságot, legfeljebb a szerző következtetései elgondolkodtatóak. Pietsch véleménye szerint Jászi és a zsidó származású polgári radikálisok számára mind az ortodoxia, mind a nemesi magyar vezető rétegekkel szövetkező asszmiláns neológok álláspontja elfogadhatatlan volt. Ők egy harmadik utat képviseltek: „... a zsidóság örökségét és célkitűzését folytatták egy jobb szociális és kulturális világ megteremtése érdekében. Ezt a messianisztikus örökséget nemcsak megőrizni akarták, hanem fel is használni Magyarországon... Ezért vallási tekintetben is a teljes asszimilációt választották, s így a magyarországi ortodox és neológ zsidóság között egy harmadik utat képviseltek..." (108. o.) A szerző nem tudott a tárgyalás során sem meggyőzni arról, hogy a polgári radikalizmus valóban levezethető a zsidó messianisztikus örökségből. A kötet utolsó, Trianon és a magyar zsidók címet viselő tanulmányának tényanyaga, mint a szerző is elismeri, feldolgozott, ő a hangsúlyokat helyezte át, és elsősorban a magyarországi zsidóság szempontjából vizsgálta a tárgyalások folyamatát. Az igen olvasmányos, tárgyszerű, informatív tanulmánynak legfeljebb a végkövetkeztetései ébresztettek a recenzensben némi kételyt. Kétségtelen, hogy a magyarországi zsidóság különböző eszközöket vetett latba a békeszerződés feltételeinek enyhítésére, s a kormány elfogadta és támogatta a zsidó tőke képviselőinek kapcsolatrendszerét felhasználó ügyködését, ez azonban inkább a szükség diktálta taktikai lépésként, mint a kölcsönös közeledés jeleként értékelhető. Ezért kissé illózórikusnak érzem végkövetkeztetését, miszerint „... a zsidók törvényesen garantált egyenlőségének a felmondásához nem egyenes irányú, s nem szükségszerű fejlődés vezetett. Beékelődött a nyitottság, az együttműködésre törekvés és az egymáshoz való kölcsönös közeledés periódusa." (131. o.) Walter Pietsch tanulmánykötetét összehasonító szemlélete, a zsidóság belső életének számos kevéssé ismert részletének feltárása miatt a magyar zsidósággal foglalkozó történetírás fontos mérföldkövének tartom. Kritikai megjegyzéseim a magyar társadalomtörténész kívánalmait fogalmazzák meg, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy e kötet tanulmányok fűzére, és nem a kérdések teljes feldolgozására vállalkozó monográfia. Ráadásul a magyar történelmet és a magyar zsidóság történetét kevéssé ismerő német közönség számára készült, és gazdag információival jelentősen hozzájárul a magyar társadalom és a magyar zsidóság történetének külföldi megismeréséhez. Bácskai Vera
