Századok – 2000
KISEBB CIKKEK - Vida István: Egy polgár az 50-es évekről; az 56-os forradalomról és az első benyomásairól. Szőllősy Pál levele Pfeiffer Zoltánhoz. Bécs; 1957. június 2 1279
KISEBB CIKKEK 1285 tek ki a börtönökből, megszűnt a rendőrségen s az AVO-nál a verés és kínzás, megszűntek a kiagyalt perek. Nyugodtabban aludtunk éjjel és ismét hinni tudtunk egy jobb jövőben. 1955 márciusában aztán Rákosi [Mátyás] mindent vissza akart csinálni, de ez már lehetetlen volt. Az élvonalbeli kommunisták egy részében felülkerekedett a józan ész, sőt néhányban a szunnyadó lelkiismeret is felébredt. És Rákosinak az 1950-52-es évek szörnyűségeit visszahozni akaró politikája elsősorban a párton belül, főként a párttag intelligenciánál ütközött éles ellenállásba. 1955 végén és 1956 első felében kommunista írók, újságírók, sőt pgrtfunkcionáriusok és munkások vezették la harcot Rákosi és módszerei ellen. E kommunisták merték legélesebben bírálni Rákosi személyét és a múlt bűneit (persze nem vitás, hogy nekik volt meg leginkább a lehetőségük ilyen bírálat nyilvános kifejtésére). E Rákosi-ellenes belső harc annál kockázatosabb volt, mert egyben a szovjet beavatkozás elleni harcot is jelentette, tudniillik Hruscsovék a legutolsó pillanatig ragaszkodtak Rákosihoz. Végül kénytelenek voltak 1956 júliusában Rákosit elejteni11 , de Gerő [Ernő], az utód sem volt jobb, s a harc továbbfolyt. Lám, életünk folyásáról akartam röviden beszélni, s íme, hogy elkanyarodtam politikai terrénumra. De hát nem is lehetett másként; életünk, sorsunk állandóan szorosan összefüggött azzal, hogy a Kremlben — s ehhez képes annak magyarországi helytartóságán — éppen milyen irányzat kerekedett felül. Fizetésünk, munkánk, boldogulásunk, személyes szabadságunk, sőt létünk állandóan a napi politika változásaitól függött -amint ezt Te is nyilván jól tudod. 11 Rákosi Mátyás a leváltása a párt első titkári tisztéről — a szovjet pártvezetés kezdeményezésére — 1956. július 18-án az MDP KV plénumán került sor Most azonban még adós maradtam a magam „curriculum vitae"-jével. Bár 1946-47-ben igen erősen exponáltam magam — többek közt, mint a Jogászsegítő1 2 főtitkára—a polgári irányzat mellett, s csak 1948. januárjában vonultam vissza (ÁVÓ-val való fenyegetés s egyéb kényszerítő okok miatt) a politikától, mégis „mázlim" volt, mert nem zártak ki az egyetemről, nyugodtan tanulhattam, s 1950. júniusában „summa cum laude" jog- és államtud[ományil „dr." lettem. Persze állást nem szereztek (noha ekkor a legtöbb diplomást mái* intézményesen álláshoz juttatták). Hosszas utánjárás és apám minden összeköttetésének igénybevételével sikerült 1950. novemberében az Épületfestő Vállalathoz (persze ez is államosított építőipari vállalat volt!) bejutnom tisztviselőként. (Más lehetőség akkoriban nemigen volt; az ügyvédek olyan rosszul álltak, hogy jelöltként való elhelyezkedésre gondolni sem lehetett, bírósághoz vagy ügyészséghez pedig én nem akartam menni, de különben is csak egy vidéki járásbírósági-fogalmazói állásra jöhettem volna számításba „kapitalista származásom" miatt). Idővel a vállalatnak jogi természetű ügyei is keletkeztek, ezeket én intéztem, majd később jogi előadóként működtem, s végeredményben 1955 májusáig vállalati ,jogtanácsos"ként voltam állami alkalmazásban. Időközben sikerült jelöltként bejegyeztetnem magam a Kamaránál13 (pro forma), és 1954-ben letettem az ügyvédi vizsgát. 1955 májusában „ügyvitel egyszerűsítése" miatt leépítették a jogi osztályt, s nekem is felmondtak, aminek őszintén örültem, mert már az 1954. évi (Nagy Imre-politika miatti) kedvezőbb konjunktúra hatására tervbe vettem, hogy önállósítom magam, s irodát nyitok. Hosszas 12 Joghallgatók Segítő- és Tudományos Egyesülete 13 Az Ügyvédi Kamaránál
