Századok – 2000
DOKUMENTUMOK - Solymosi Péter: Svéd diplomáciai jelentések az 1956. évi magyar forradalom napjaiból 1235
1260 SOLYMOSSY PÉTER 24. A svéd külügyminisztérium tájékoztatása a svéd külképviseleteknek a miniszterelnök és a külügyminiszter felszólalásáról a parlamenti vitában Stockholm, 1956. október 31. A magyar nép véres harca láttán, amit az a szabadságáért folytat, a mi gondjaink kicsinek és jelentéktelennek látszanak, mondta többek között Erlander miniszterelnök október 31-én a parlament törvényjavaslati vitája ülésén. Ami ezekben a napokban Lengyelországban és Magyarországon történt és történik, arról tanúskodik, hogy az állampolgári szabadság és a nemzeti függetlenség érzését nem tudták az önkényuralom és az elnyomás elmúlt évei alatt elfojtani. Ez valójában annak a demokratikus meggyőződésnek a megerősítése, mely szerint a diktatúrák — bármilyen erősnek is mutatkozzanak kifelé, és bármilyen erőteljesen is szervezzék meg az állampolgárok felügyeletét és elnyomását — mégis magukban hordják a saját bukásuk csíráját. Lengyelországban egy spontán népi mozgalom már elért bizonyos sikereket, külpolitikai téren az önrendelkezési jog, az egyenjogúság, az önbecsülés, és belpolitikailag a növekvő türelmesség és a szabadság követelésében. Mi svédek csak örülni tudunk ezeknek a fejleményeknek. Mindamellett az események Magyarországon drámai és ijesztő fordulatot vettek. Egy idegen ország katonaságát vetették be a népfelkelés ellen. Ezt mélységesen sajnálatosnak tartjuk és természetesnek véljük, hogy ezt a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa is tárgyalja. Erősen reméljük, hogy a jelenlegi harcokból egy olyan kibontakozás fog következni, amely biztosítja majd Magyarország népe számára azokat a fontos jogokat, amelyeket mi a nemzeti függetlenség és a demokratikus szabadság fogalmával kapcsolunk össze. A Magyar Vöröskereszttel fenntartott kapcsolatok révén úgy értesültünk, hogy azonnal szükség van vérplazmára, orvosságra, betegápolási eszközökre és felszerelésekre, valamint élelmiszerre. A miniszterelnök közölte, hogy repülőgéppel és teherautó konvojokkal 1.000 kg vérplazmát, 300.000 svéd korona értékben gyógyszereket és kötszert, valamint élelmiszert küldtek el. A további szállítmányok folyamatosan indulnak. A helyzet stabilizálása után Magyarországnak kétségkívül komoly segélyekre lesz szüksége az ország újjáépítése érdekében, folytatta a miniszterelnök. A kormány figyelemmel fogja kísérni a további fejleményeket, teljes tudatában országunk humanitárius kötelezettségeinek. A közel-keleti harcok kitöréséről szólva a miniszterelnök többek között a következőket mondta: A legu >ь. i napok eseményeit az Izrael és arab szomszédai közötti sokéves konfliktus és a határ menti állandó zavargások hátterében kell nézni. Mégis világosan deklarálni kell, hogy a támadó háborút nem lehet elfogadni. Még akkor sem, ha ezt azzal indokolják, hogy biztonságot és békét kívánnak elérni vele. Mi a legnagyobb tisztelettel adózunk az izraeli népnek a békés építőmunka területén tett erőfeszítéseiért. Mélységesen együttérzünk az európai civilizáció egyik legszörnyűbb korszakának a túlélőivel. De az a világbéke érdekében áll, hogy a megkezdett támadó tevékenységet abbahagyják. A reményünk az, hogy az ENSZ-nek sikerülni fog megoldást találni a konfliktus békés rendezéséhez, amely ilyen nyilvánvalóan fenyegeti a világbékét.