Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
SZENT LÁSZLÓ ALAKJA A KORAI ELBESZÉLŐ FORRÁSOKBAN 123 által felhozott görög nyelvű szövegek és a László-legenda, valamint az Itinerarium megfelelésére azonban kínálkozik más magyarázat is. A nyugati (latin) és a bizánci (görög) uralkodói eszme végső soron ugyanarra az eredetre vezethető vissza, vagyis mindkettő szerves kapcsolatban áll a későrómai uralkodó-kultusszal. Ebből is elsőrenden két uralkodó, Constantinus és I. Theodosius képében fogalmazódott meg az uralkodói ideál. A ,JHIpanegyrici Latini" utolsó darabjában, az állítólagos Latinus Pacatus Drepanus Theodosiusról mondott dicsőítő beszédében olvashatjuk a következőket: „Mennyire megfelel a te tiszteletreméltó alakod az ő (ti. atyád) szerencséjének! Mennyire szembeötlően ajánl császárunkul! Hogy igencsak kétséges, vajon vitézséged sugalmaz-e józan megfontolásunknak, vagy inkább kinézeted pillantásunknak ? Egyáltalán nem hiábavaló a bölcseknek az a közkeletű vélekedése, ... hogy a fölöttébb felséges alaknak vonása az égből van. ... Vitézséged is kiérdemelte a császári méltóságot, de alakod vitézségedhez segítségül járult. Az megadta, hogy szükségképpen császárrá légy, ez meg, hogy méltóképpen,"2 5 A fentebb bemutatott bizánci uralkodóeszményben kétségkívül ez a késő római felfogás élt tovább, mely maga is a görög-római nemesi éthoszban gyökeredzett, s amely a latin Nyugat elbeszélő forrásaiba is megtalálta az utat, hisz mindenfajta irodalmi uralkodódicsőítés szívesen kölcsönzött rekvizitumokat az antik császárság gondolatköréből. Az antik minta középkorba vezető útját jól szemlélteti Einhardus munkája. A szerző Nagy Károly-nitájának megfogalmazásakor köztudottan erősen kötődött ókori mintáihoz, s Károly egyébként valóban impozáns méretekkel rendelkező alakjának ecsetelésekor Suetonius Tiberius-leírását választotta előképül, amely szerint Tiberius „corpore fuit amplo atque robusto, statura eminenti, quae iustam excederet. " Ezen a képen csak annyit változtatott Einhardus, hogy a középkori testi harmónia követelményének megfelelve „quae iustam non excederet"-et írt.26 A királyi megjelenésre Reginónál olvashatunk jellegzetes passzusokat. A lotharingiai szerző a 853. évnél többek között feljegyezte, hogy Jámbor Lajost apja gyermekkorában papi pályára szánta, de a testvére, Lotár nem engedte megnyírni, hanem erőszakkal kiragadta apja kezéből: „erat enim isdem puer, ut aiunt, ingentis pulchritudinis. "27 A 878. évnél tett megjegyzésben szoros kapcsolat mutatkozik a külső szépség és a lelki tulajdonságok között, Hebegő Lajosnak tudniillik két fia született „elegantis forme ас ingentis animi virtute prestantes."28 A 880. esz-25 XII panegyrici Latini. Recensuit Ae. Baehrens. Lipsiae 1874, 275-276: „Velut tua haec forma uenerabilis quam fortunae suae par est! quam longe lateque conspicua commendat imperatorem! ut plane in ambiguo sit utrumne te magis nostris mentibus uirtus an optutibus uultus insinuet. non frustra plane opinione sapientum ... augustissima quaeque species plurimum creditur trahere de caelo. ... uirtus tua meruit impérium, sed uirtuti addidit forma suffragium. illa praestitit ut oporteret te principem fieri, haec ut deceret. " 26 Lehmann, P: Das literarische Bild Karls, 166. A 15. században Johann Gieleman (1427-1487) már a következőképpen festette le Nagy Károlyt: „statura eius gyganteam proficiens elegantiam octo pedes obtinuit. ... Quem quidem iuvenum elegantissimum cum Stephanus pontifex unxisset ac in regem consecrasset etc." uo. 206. 27 Reginonis abbatis Prumiensis Chronicon cum continuatione Treverensi. Recognovit Fr. Kurze. (Script, rer. Germ. [50.]) Hannoverae 1890, 76. Hivatkozik rá Fichtenau, H.: Lebensordnungen des 10. Jahrhunderts. Studien über Denkart und Existenz im einstigen Karolingerreich. München 21992, 228, 53. jz. 28 Reginonis Chronicon 114. Hivatkozik rá Fichtenau, H: Lebensordnungen 229, 53. jz.
