Századok – 2000

TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029

1036 TAKÁCS TIBOR ben vett politikai is, különösen, ha figyelembe vesszük azt a befolyást, amivel a helyi társadalom felett rendelkeztek. A személyi állomány változása A főispánnal, mint bizalmi emberrel szemben alapvető követelmény volt, hogy lojális legyen a mindenkori kormányzathoz. Ezt fejezte ki az a gesztus, hogy új miniszterelnök vagy új belügyminiszter kinevezésekor a főispánok a kormány rendelkezésére bocsátották állásukat. A jogszabály ugyan ezt nem írta elő, a szo­kásjog azonban megkövetelte. Ehhez az aktushoz a kormányzat is ragaszkodott,28 még akkor is, ha merőben formális eljárásról volt szó, hiszen a főispánok az esetek döntő hányadában a helyükön maradtak, esetleges leváltásukra csak később, a kormányzat tájékozódása után kerülhetett sor. A kabinetváltások tehát nem jártak együtt feltétlenül és automatikusan a főispáni kar leváltásával, ami a rendszer működési mechanizmusának ismeretében nem meglepő. Egyetlen újonnan kine­vezett miniszterelnök (és belügyminisztere) sem volt abban a helyzetben, hogy szabadon alakítsa politikáját, tekintettel kellett lennie a hatalmi körök aktuális erőviszonyára. A személycserék száma tehát fontos információkat tartalmazhat arra nézve, hogy az egyes kormányok mikor és milyen mértékben tartották szük­ségesnek az elődöktől „örökölt" garnitűra átalakítását, illetve hogy milyen mér­tékben sikerült ezen politikai akaratnak érvényt szerezniük. A személycseréknek természetesen számtalan egyedi oka lehetett, a leváltások és kinevezések alaku­lása mégis kirajzol bizonyos tendenciákat, amelyek árnyaltabbá tehetik a Horthy­korszak kormányairól eddig meglévő ismereteinket. 1924 januárja és 1938 decembere között Magyarországon 25 vármegyei és 10 városi törvényhatóság állt fent. Ez — még az általam vizsgált korszakban — a Felvidék visszacsatolásával 6 megyei és 3 városi törvényhatósággal bővült. (A Kárpátalján felállított közigazgatási kirendeltségekkel nem foglalkozom, azok külön jogállása — Budapesthez hasonlóan — nem teszi lehetővé az összevetést.) Ennyi főispán egyszerre nem volt hivatalban, hiszen egy személy több vármegye (város) élén állhatott, illetve egyes vármegyei és városi főispáni állásokat — esetleg még a főispáni hivatalt is — tartósan összevontak. így évente 24—27 főből állt a főispáni kar, ami csak a felvidéki állások betöltése után emelkedett 30 fölé. Ta­karékossági szempontból többször felvetődött a főispáni állások számának nagy­mértékű csökkentése. Az Országos Takarékossági Bizottság 1925. április 25-i ü­lésén például mindössze 10 állást javasolt, úgy, hogy egy személy több — szom­szédos — törvényhatóságot vezessen.2 9 A kormány azonban elvetette a létszám­csökkentésre tett javaslatot, hiszen „ahol személyi tekintetek és a helyi viszonyok megengedik", ott már eddig is előfordult, hogy több hivatalt egy személy töltsön 28 „Az alkotmányos szokásnak megfelelően a múltban az volt az állandóan követett gyakorlat, hogy mindakkor, amikor az egész kormány lemondása folytán új kormány neveztetik ki, vagy ha a belügyminiszter személye változott, a főispánok állásukat a kormány rendelkezésére bocsátották. Ezt az álláspontot a jövőre nézve is helyesnek tartom és arra kérem Nagyméltóságodat, hogy azt a maga részére is irányadónak tekinteni szíveskedjék." (MOL K148, 1035.cs. 1940-11-1086, 1715/1938. A belügyminiszter bizalmas levele valamennyi főispánhoz, 1938. március 22.) 29 MOL K148, 836.cs. 1932-4-76. (645. lap) 2056/1925.(BM)

Next

/
Thumbnails
Contents