Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 999 hegyvidéki parasztházaknál vagy a vidéken épített kő- és téglaépületeknél. (Nem beszélve most Északnyugat-Európa csarnokházairól, amelyeknek alapterülete — a marhaállások miatt —jóval meghaladja valamennyit!) A kőalapra rakott „talpas házak" között vannak olyan 15. századi épületek is, amelyeknek alapterülete meghaladja a'200m2 -t, jóllehet az átlagos házalap 50-60 m2 közötti. Figyelemre méltó, hogy az ezredforduló táján istállót nem építettek kőalappal, sőt sok példa van arra az Elbától keletre vagy Skandináviában, hogy az állatokat veremépítményben helyezték el. Másrészt figyelembe kell venni, hogy a délnémet övezetben a faluásatások során feltárt kőalapü házak elenyésző kisebbséget képviselnek. Egy — a hatvanas évek végéről származó — vizsgálat tanulsága, hogy Németországban mintegy 1500 cölöpház maradványát regisztrálták, 996 (nem csupán lakásul szolgáló) veremépítményt és mindössze egyetlen — pincével épített — házmaradványt ástak ki (az utóbbit a Kocher völgyében). Nemesember lakta (Wülfingen). A település a 3. század óta élt. A Schwarzwaldban egy dunai terraszon (Wittislingen) feltárt 75x150 m-nyi beépített területet foglalt el az a római időben épített majorgazdaság, amely a 12. századig működött. A római időkben kőépületeket emeltek. A fához a germán időkben tértek vissza, ettől kezdve cölöpházakat ácsoltak és veremépítmények gödreit ásták ki. Végeredményben nyilvánvaló, hogy az építőkultúra visszaesett a „sötét korszakba." Csaknem mindent elölről kellett kezdeni. A 12. században cölöpházakban laktak a cselédek, noha a majorban a tehenek nyári állását kőfallal kerítették el. A 12-14. századi udvarház (Schönfeld, Tauberbischofsheim körzet) kőalapokra épített lakóháza (12x19 m) két helyiségből áll, az egyikben (a ház kétharmad részét foglalva el) konyha van kőből rakott tűzhellyel (mellette egy vasalókövet találtak!). Ennek a háznak a kisebbik része kályhával fűtött szoba lehetett. Meglehet, hogy az épülethez hasonló belső osztásaival épült parasztházak a középkor végén elteijedtek a szomszédos Thüringiában is. 9. HÁZÉPÍTÉS ÉS KOMFORT A KÖZÉP-EURÓPAI FALUBAN Az elmondottak szerint a középkori rurális architektúra újításait majorokból és városokból kölcsönözték. Az új épületek az emberek kényelmét, a parasztok életszínvonalának emelkedését támasztották alá. Mindenekelőtt azáltal, hogy változtattak a lakóházak alapozásán és ezzel javítottak szigetelésükön, növelték a lakások élettartamát. A cölöpházak falai elrohadtak a talajban. Eleddig minden ház összerogyott két emberöltő múltán. A gerendákból ácsolt épületeket, ha lakóik továbbköltöztek, szétszedhették és újra összeállították. A legrégibb gerendaház „utazó ház". Az erőszakoskodó földesúr gyakorta kényszerítette valamelyik haragosának „népeit" lebontani a házukat és áttelepülni házastól új uruk birtokára. A fenyőgerendák ácsolatai szintén költöztethetők. A középkorban és Keleten később is, Koppenhágától Moszkváig működtek azok a piacok, ahol gerendaházakat lehetett vásárolni. Ezekhez képest az olyan parasztház, amelyet kőalapokra építettek, akár több évszázadon át lakható volt és senki sem akarta szétszedni. Az ideiglenesség és az időtállóság két sarokpontja között formálódó paraszti életmód biztos alapon állt az ilyen épületben. Ennek köszönhető, ha további — a komfortot javító •— változtatásokra sor került. A legfontosabb újítás a faépítészetben ekkor az volt, hogy kőfalat is raktak az épülő faházba. Kezdetben csak egyetlen helyi-
