Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 993 okkal, néha ok nélkül. Sőt az is nyilvánvaló, hogy változó irányból fújt a szél, a hatások valamikor több felől érkeztek, a dolgok természetétől függően csak változtatásokkal sikerült adaptálni őket. Még az is megtörtént, hogy elhalasztották átvételüket. Sőt ott is, ahol alkalmazták közülük a nekik tetszőket, csupán módosításokkal vették hasznukat. Bonyolult, kanyargós folyamat. Az innovációk emberi alkotások, minden egyes esetben egy már meglévő rendszerbe kell beilleszteni valamennyit. Az anyagi kultúra építményében a célszerűség határozza meg, miként kívánják felhasználni azt, amit adaptálnak, ilyenkor tehát változtatnak is rajta. Arra mindenesetre korán rájöttek, hogy a fa pusztuló építőanyag, ellentétben a kővel. A Rajna és az Elba közötti övezetben a 9-12. század között még a faácsolat volt a domináns építkezési technika városon és vidéken egyaránt. Ugyanakkor az Elbától keletre még csak a jelentősebb forgalmi vagy közigazgatási központnak számító településeken, tehát a későbbi városokban építettek faházakat, ellenben a parasztok többsége holmi veremépítményekben lakott. Az Elbától nyugatra talált és régészetileg értékelhető cölöpházakat (amelyeknek építésekor a függőlegesen állított gerendákat ásták a talajba) a 12-13. század óta csaknem mindenütt gerendaácsolatok váltották fel, mert az építők takarékoskodni akartak az építőanyaggal, miközben időtállóbb szerkezeteket készítettek. Azokat a gerendaépítményeket ugyanis, amelyeknek a tartóoszlopait a talajba mélyített gödrökbe állították eddig (és a közöket befonták, majd betapasztották), olyan ácsolatúkkal helyettesítették, ahol a ház vázát egy — az épület alaprajzát kijelölő — gerendakeretbe illeszthetik. Előfordult, hogy a függőleges oszlopokat kőágyazatba helyezték. Lundban két templom (Santa Maria Minor és Santus Clemens), továbbá több — 11. században alapozott — polgárház, Dániában (Nörre Hjörning és Brörn) 11-12. századi templomainak és Lindholm Jöje parasztházainak, a belgiumi Antwerpen és a hollandiai Emden 12. századi polgárházainak, valamint egy parasztháznak a romjai, amelyeket a svájci Petersberg (Basel mellett) tártak fel, meglehetősen nagy területen bizonyítják az építkezésmód egykori gyakoriságát. Angliában a legkorábbi épület Thirlings (Nothumberland) faluból való, ez egy 6-7. században épült ház, és azt a gyanút erősíti meg, hogy a szász bevándorlással került a technika a szigetországba, korábban a paliszádépítkezést egyáltalában nem ismerték. Ahogy a kontinensen délről megyünk észak felé, 5-10. századi írásos emlékekben sokszor előfordul az ecclesia lignea és az ecclesia ligneis tabulis fabricata kifejezés, ami feltehetőleg, cölöpfalú templomocskákra utal. Ezeknek az épületeknek a helyén már a középkorban kő- vagy téglatemplomot építettek. Egy másik megoldás az volt, hogy a függőleges cölöpökbe hornyot vágtak és a hornyok közé pallókat zsilipeltek. A technológia lényegében megegyezik a zsilipéit faládák, a magyar szökrönyök (vagy szuszékok) készítésmódjával. Németországban az i.e. 6. században épített halomsír kamrája (Heunerburg, Hochmichelet mellett) és több vaskori kútkáva a legkorábbi bizonyíték arra, hogy a legkülönfélébb fakonstrukciókban alkalmazták ezt a megoldást. Egy Karoling-kori törvényt (Lex baiuvariorum X: 8-11) bünteti azt, aki egy „épület belsejéből eltávolít egy oszlopot, amelyet sarokgerendának neveznek" (si interioiris aedificii illám