Századok – 1999

Történeti irodalom - Heverdle László: Adalékok Hunfalvy Pál életéhez. Tudományos tevékenységének eszmei előképei 1850-ig. (Ism.: Bartha Antal) IV/853

856 TÖRTÉNETI IRODALOM 856 hadjáratába, hogy felszabadítja az orosz parasztságot. Elállt szándékától, megsajnálta az orosz arisztokráciát és nemességet attól, hogy a neki bemutatott orosz jobbágy-rabszolga parasztokat rájuk szabadítsa, ezzel legyőzhette volna, de le is rombolta volna Oroszországban azt, ami érték volt. Ebben a végső döntésben dominált annak felismerése, hogy az európai elhatározások nem illeszkednek Oroszországhoz. Ha Napoleon feladott szándékához hozzá vesszük, hogy minden jelentős orosz parasztlázadás vezére a Romanov dinasztia kitagadott, jogfosztott tagjának tüntette fel magát, ez felfedi, hogy a pánszláv eszmék megfogalmazói az orosz történelem mélyrétegéből merítették „szentháromságukat". A cári kormányzat európai színvonalú politikusai tudták, hogy a pánszláv, a szláv együttérzés, gondolkodás az európai politika irányítóinak körében nem szalonképes. Az más lapra tartozik, hogy az európai politika zugaiban, nagy titokban, a cári kormányzat harmadosztályú tisztviselői élesztettek pánszláv, szlavofil álmokat, teijesztették a legendát, hogy a cár a szlávok felszabadítója. A reformkori magyar és európai politizálok tudtak a cári kormány vékonypénzű ügynökeinek működéséről, és mivel ezek valóban a szláv együttérzés, a pánszláv gondolatok jegyében működtek, joggal táplálták azt a tévhitüket, hogy a cári kormányzat rang nélküli ügynökei a cári abszolutizmus által elfogadott eszmék jegyében ügynökösködtek. Valójában a cári politikai tervezőket kevéssé érdekelték, milyen eszmék jegyében készítették elő ügynökeik kormányuk hódító, főként katonai terveinek megvalósítását. Közülük sokan a Péter-Pál erőd kazamatáiban vagy szibériai kényszermunka börtönökben végezték pályafutásukat. Az orosz politikai elit rendőrségének politikai, jól ismert 3. osztályára bízta az ügynökök zavaros gondolatainak elbírálását. I. Miklós jóváhagyta az elődeitől örökölt, A. A. Arakcsejev hírhedt rendőri despotizmusát. Ez a megjegyzés úgy kerül szóba, hogy Heverdle László egybevetve J. Kollár, pesti szlovák lelkipásztor nézeteit L. Sturéval úgy vélekedik, az utóbbi fogékony volt pánszláv eszmék iránt, szlovák nemzeti programja pedig ennél fogva demokratikusabb volt Kollárénál és a magyar reformerekénél. A szerzői következtetés szűkszavú. Éppen ezért megérdemelt egy elnagyolt vázlatot az egész pánszláv, szlavofil nézet természetrajzáról. A Habsburg birodalmi kormány abszolutizmusa nem volt hálás L. Stur fellépéséért a forradalmi Magyarország ellen. A kiábrándult Stur 1853-ban közölt „O národnich a povestech piemen slovanskych" művében összegezte történeti és politikai nézeteit. Az utóbbiak megnyerték az orosz pánszláv közvélemény irányítóinak tetszését, orosz fordításban két alkalommal 1867-ben és 1904-ben megjelent Oroszországban. L. Stur előadta hitét a szláv népek történelmi küldetéséről, a szláv népiségi lelkületről, valamint a cári Oroszországról, a szláv népek felszabadítójáról. L. Stur demokratikusabbnak gondolt nézete orosz gyökerű szláv együttgondolkodás ideológiájának a hajtása. L. Stur népisége kozmikus távolságra van a demokrácia fogalmától. Napoleon Bonaparte az orosz politikai folklór „sátánfajzata" a Nagy Francia Forradalom szülötte volt, megingásában az európai politikus szólalt meg. - Ami pedig a pánszláv, szlavofil igehirdetők lengyelek elleni gyűlöletét illeti, az 1848-49 után magyar ellenességgel gazdagodott, ebben klasszikust teljesített N. Ja. Danyilevszkij, akinek haragja ellenünk 1867 miatt felerősödött. Ezzel az orosz pánszláv, szlavofil irodalom az igen rangos megvetettek társaságába taszított minket, a lengyelek, svédek, osztrákok társaságába. Kevés idő múltán a „Moszkovszkije Vedomoszti" Ρ I. Messzaros nevű, állítólag galíciai magyar származású, szemleírójának (Id. R. Schweitzer, in História Fenno-Ugrica 1/2, 385-394 1. Oulu, 1996.) működése nyomán a finnek és az észtek is bekerültek az orosz pánszlávok elátkozottainak sorába. (Finlandija - gosudarstvo ili okraina Rossii? Moskva, 1898.) A jól képzett, szenvtelen I. Miklós külpolitikai döntéseit nem pánszláv, holmi szlavofil értelmiségi szegénylegények eszméje, hanem minden eszme nélkül, a dinasztikus elhatározások irányították, felmérve az európai politikai horizontot. Bár az 1853-56 évi. Oroszországra nézve szerencsétlen krimi háborút kiváltó, a Törökországhoz intézett cári ultimátum jelezte, hogy a dinasztikus érdekek szintézisbe hozása az európai politikával nem minden esetben álltak egymással jó viszonyban. Az európai politika urai értették, a cár szándéka nem az Oszmán Birodalom ortodox keresztény alattvalói feletti protektorátus kikényszerítése, hanem sok egyéb mellett, a földrajzilag kedvezőtlen fekvésű Fekete-tengerről kivezető szorosok elbirtoklása állt a Romanov dinasztia érdekében. Bartha Antal