Századok – 1999
Tanulmányok - Ádám Magda: A versailles-i Közép-Európa összeomlása IV/685
718 ÁDÁM MAGDA kozást hívnak össze. A müncheni egyezmény záradéka értelmében a magyarcsehszlovák területi vitának (a tárgyalások kudarca esetén) a jegyzőkönyvet aláíró nagyhatalmi értekezlet elé kellett volna kerülnie. Hitler, és nyomására Mussolini, úgy döntött, hogy Angliát és Franciaországot e kérdés rendezésébe nem vonják be. Hogyan reagált erre London és Párizs? A komáromi tárgyalások kudarca után Anglia és Franciaország várta, hogy az érintett államok, vagyis Magyarország és Csehszlovákia, ezt a tényt hivatalosan közli s az ügy rendezésére a négyhatalmi értekezlet összehívását kéri. Ilyen kérés azonban csak a magyar kormány részéről érkezett." Ε diplomáciai lépésnek azonban nem lett folytatása. A magyar kormány röviddel ezután, Hitler közbelépésére, lemondott a négyhatalmi konferenciáról. Ezt Anglia és Franciaország tudomásul vette. A csehszlovák kormány, a magyaroktól eltérően, eleve Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte. Bonnet és Halifax meglepődve hallgatta végig Stefan Osusky párizsi és Jan Masaryk londoni csehszlovák követ erre vonatkozó közlését. A követek indoklását, hogy ti. kormányuk a kialakult helyzetben nem hagyhatja figyelmen kívül Hitler akaratát, tudomásul vették.100 Az angol és a francia diplomácia vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: amennyiben meghívást kapnak, kormányuk kész részt venni a négyhatalmi konferencián. Erre felkérés sem a magyar sem pedig a csehszlovák kormány részéről nem érkezett. A négyes konferencia összehívását szervező Olaszország is visszakozott. A döntőbíráskodásra 1938. november 2-án került sor Bécsben. A Ribbentrop és Ciano által hozott határozat értelmében 12 ezer 400 km2 terület és 1 millió lakos került vissza Magyarországhoz.10 1 Az első bécsi döntés az etnográfiai elvet vette alapul. A döntés azonban nem elégítette ki a magyar kormányt. Ribbentrop és Ciano ugyanis visszautasította azt a magyar kérést, hogy a rutének számára önrendelkezési jogot biztosítsanak. Ettől ugyanis e területnek Magyarországhoz való visszakerülését, a Lengyelországgal való közös határ létrehozását remélték. A magyar-lengyel közös határ, amelyért a magyar kormányok olyan kitartóan küzdöttek, mindenekelőtt geo-stratégiai jelentőséggel bírt Magyarország számára. Látták azt a nyilvánvaló tényt, hogy „amennyiben Kárpátalja kérdését a németek fogják a maguk javára megoldani, úgy számolni kell azzal, hogy az őket nyugaton és északon körülvevő Német Birodalom maradéktalanul érdekkörében fogja hajtani, s elvágja még annak a lehetőségét is, hogy külpolitikailag más irányvezetést folytathassanak, mint amit Németország diktál."102 Ezt a maradéktalan kiszolgáltatottságot az olyan, németellenesnek igazán nem mondható politikusok, mint Werth Henrik vezérkari főnök — a fenti sorok szerzője — sem akarta. Európa újjárendezése során egyenlő partnerként kívántak együttműködni Németországgal. Kifejezők a Kozma Miklós volt belügyminiszter naplójába bejegyzett sorok. „A trianoni Magyarország ketrecébe bezárva él 9 millió magyar. Három oldalról a kisantant veszi körül, negyedik az Anschluss óta Németország. Ha a jövőben, amiben ma már senki nem kételkedik, békésen vagy vérrel vissza-99 DIMK Π. 525. dok. 792-793. 100 AD. Europe 1918-1940. T. Vol. 136. f. 65-66. 101 Az öt vitatott város közül Kassát, Ungvárt, és Munkácsot Magyarországnak, Pozsonyt és Nyitrát Csehszlovákiának adták. 102 OL. Küm. res. pol. 1939-33/a-74.
