Századok – 1999

Tanulmányok - Ádám Magda: A versailles-i Közép-Európa összeomlása IV/685

686 ÁDÁM MAGDA telésekkel mindössze az volt a probléma, hogy az adott nemzetközi helyzetben, az adott nemzetközi erőviszonyok mellett, nem a világbékének, hanem a hódításra készen álló Németországnak kedveztek. A néprajzi alapokon nyugvó önrendelkezési elvek igazságos voltát azonban nem lehet megkérdőjelezni. Ez a tény hosszú ideig elősegítette Hitler külpolitikai törekvéseit, s nehezítette a nyugati hatalmak politikai és morális pozícióit. Hiszen húsz évvel az első világháború után nehéz volt ismét háborúba vinni az angol és a francia népet, azért, hogy meghiúsítsák az önrendelkezési elvek alkalmazását Közép-Kelet- Európában. München okait vizsgálva, ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A nyugati közvélemény támogatta kormányaik appeasement politikáját, s ebben a háborútól való félelem mellett szerepet játszott az a tény is, hogy a német, a magyar és a lengyel követelések önrendelkezési elveken alapultak. Olyan elveken, amelyekért az első világháború utáni Európa lelkesedett, olyan eszméken, amelyek a nemzetközi élet normáivá váltak. Az utóbbi időben — a boszniai válság után — sokat lehet hallani az önrendelkezési elvek problémáiról, arról, hogy alkalmazásuk nem mindig vezet a politikai szabadság szintjének emeléséhez. Sokszor ellenkezőleg. Példának nemcsak Boszniát, hanem Münchent is szokták emlegetni. A húszadik század történelméből lehetne még más példákat is hozni, amelyek arról tanúskodnak, hogy a politikai szabadság és a nemzeti önrendelkezés összefüggése távolról sem olyan egyértelmű és zavartalan, mint amilyennek Woodrow Wilson hitte. A baj azonban nem a nemzeti önrendelkezési elvek alkalmazásában, hanem abban van, hogy ezeket a korrekt elveket nem megfelelő módon ültették a gyakorlatba.1 A nemzeti önrendelkezési elvek jelentős szerepet játszottak mind Csehszlovákia létrejöttében, mind pedig felszámolásában. 1918-ban egy új közép-európai állam megalakulását, 1938-ban megszűnését segítették elő. A megszületésénél alkalmazott nemzeti önrendelkezési elvek ugyanis a visszájára fordultak. Egyrészt, mert 1918-ban a nemzetközi normává emelt önrendelkezési elveket nem alkalmazták következetesen. Nem minden Csehszlovákiához került nemzet élhetett ezzel a joggal. (A vesztes államokhoz tartozók szavát csak 1938-ban hallgatták meg.) Másrészt az önrendelkezés alapján Csehszlovákiához került nemzetek sem kapták meg az elképzelt és beígért jogokat. Az uralkodó cseh nemzet a többi nemzet politikai szabadságszintjét korlátok közé igyekezett szorítani. Történt ez Közép-Kelet-Európa legdemokratikusabb államában. Az állam megalapítójának, a liberális Masaryknak is tudomásul kellett vennie, hogy a Pittsburghi egyezmény és a Kárpátalja autonómiájára vonatkozó kötelezettségek teljesítése sok akadályba ütközik, hogy a nemzeti önrendelkezés és a politikai szabadság számos problémát vet fel. Épp úgy, mint a kisebbségi szerződésekben vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítése. A nemzeti önrendelkezési elvek visszájára fordultak. Csehszlovákia saját csapdájába került. Münchent Masaryk már nem érte meg. Utódja, Benes, az állam másik megalapítója, politikai és diplomáciai erőfeszítéseket tett, hogy Csehszlovákia kikerüljön abból a csapdából. Azonban nem a legjobb utat választotta. Számos történész 1 Lásd erről Kovács M. Mária: Nemzeti önrendelkezés és politikai szabadság. Világosság, 1998/2. 42.