Századok – 1999

Krónika - Erényi Tibor (1923–1998) (Hajdu Tibor) III/652

KRÓNIKA 653 kezdetei. A budapesti szakszervezeti mozgalom kialakulása, 1867-1904, melyet az előző évben már kandidátusi disszertációként védett meg. 1971-ben lett címzetes egyetemi tanár, 1975-ben a történelemtudomány doktora. Különböző megbízatások után — tudományos titkár, a Párttörténeti Közlemények első szerkesztője — 1961-ben az (új nevén Párttörténeti) Intézet tudományos osztályának vezetője lett, gyakorlatilag az igazgató tudományos helyettese, bár formálisan ezt a címet csak húsz évvel később kapta meg. Ezután saját kutatómunkájára kevesebb időt szánhatott, 1974-ben jelent meg Kunfi-életrajza (társszerzővel), 1979-ben tanulmánykötete, egyebek mellett Ady-, Justh Gyula-és Garami-esszéjével. Annál többet foglalkozott munkatársai segítésével, kézirataik szerkesztésével. Mindig volt ideje arra, hogy foglalkozzon velük, akár népszerűsítő vagy kezdő cikkek javítgatásával, gondozásával. Sokat lektorált, külső és vidéki kollégák írásait is, olyan gonddal, mintha a sajátján javítana. Mintegy élő kapocs volt a Párttörténeti Intézet és az újabb kori történelemmel foglalkozó intézetek, tanszékek között, közelebb hozva ezekhez az 1956 utáni években meglehetősen elszigetelt munkahelyét. Mikor a politika ezt jobban megengedte, a hatvanas évek közepétől, arra törekedett, hogy feloldja intézete hagyományos szociáldemokrata-ellenességét, kezdeményezésére már a rendszerváltás előtt több kötet méltatta az SZDI? a szakszervezetek 1919 utáni tevékenységét is. A rendszerváltás után már nyugdíjasként, lankadatlanul munkálkodott mint a Politikatörténeti Intézet főtanácsadója. Korábbi témái folytatása mellett ekkor realizálódott új tanulmányokban régi érdeklődése a zsidóság története, a freudizmus, Wekerle és a parlamentarizmus, stb. iránt. Halála előtt egy nappal még élénken vitázott az őszirózsás forradalom évfordulójára közreműködésével rendezett ülésen. 75. születésnapját már nem érhette meg. Hajdú Tibor