Századok – 1999
Tanulmányok - Kristó Gyula: I. Károly király főúri elitje (1301–1309) I/41
52 KRISTÓ GYULA lószínűtlen) eset lehetett, amikor a országbírói széket egyszerre ketten töltötték be.73 Mivel tudjuk, hogy későbbi, 1324-ből való adat szerint Csák János Károly királytól elpártolva Csák Mátéval Károly halálára összeesküdött, az uralkodót Máté kezére törekedett adni,7 4 összeesküvése 1314. július 12-ét követő, de 1315. július 8-át megelőző időre tehető (ez utóbbi kelettel fordul elő ugyanis Lampert királyi országbíró tollából az első, vitathatatlan keltű oklevél7 5 ). A vele egy időben a Károly király mellé állt Ákos Istvánhoz hasonlóan tehát Csák János is kiesett a hatalmi elitből. 1307-ben Pok Miklós szerepelt még az elit soraiban. Felmenői több nemzedék óta magas udvari tisztségeket töltöttek be a királyi udvarban (asztalnok-, pohárnok-, tárnokmester), rövid ideig Miklós viselte IV. László király udvarában az erdélyi vajdai méltóságot.7 6 Ujabb funkcióba 1301-ben jutott, amikor máramarosi és ugocsai ispánként szerepelt, az előbbi megyét hosszabb, az utóbbit rövidebb időn át irányította.77 1312. július elején a királlyal együtt Sárospatakon tartózkodott,7 8 amiből helyesen következtetett Karácsonyi János arra, hogy részt vett a rozgonyi csatában.7 9 1313-ban bárónak nevezték, jelen volt az ország congregacioján, ahol a király előkelő társaságban alkalmi bíróként foglalkoztatta.8 0 Miklóssal az az érdekes helyzet fordult elő, hogy közel 40 éves szünet után tért vissza az erdélyi vajdai méltóságba. Miután Kán László erdélyi vajda meghalt, és helyébe önhatalmúan e László fia lépett, Károly király 1315 júliusának második felében nevezhette ki Erdély élére saját megbízható és kipróbált hívét, Pok Miklóst, aki ebbeli minőségében 1315. augusztus 1-jei oklevélben fordul elő először. Rövidesen azonban Mojs (Majos) legyőzte Miklóst, aki már 1315 végén kiszorult Erdélyből, rövidesen vajdai méltóságát is elvesztette.8 1 Biztosan erdélyi vajdaságára utaló utolsó oklevele 1315. november 14-én kelt.8 2 1301 és 1307 között összesen 21 személyt említ a vizsgálatba bevont hat forrás (egy krónika és öt oklevél) Károly király hatalmi elitjének tagjaiként. Több mint feltűnő, hogy valamennyien úri nemzetségbe tartozó-előkelők voltak, egyetlen egy sincs közülük, aki ne tartozott volna valamilyen nemesi genusba. Közülük öten képviselték a Rátót-, négyen a Csák-, hárman a Borsa-, ketten az Ákos-nemet. (A Rátót-nem fentebb tárgyalt hatodik tagja, Miklós csak 1308-ban fordul elő az udvar összetételét tükröző listában.) A 21 személyből 14 csupán négy nemzetség között oszlott meg. Az elit egyharmada, hét fő hét genusból tevődött össze, képviselve volt köztük az Aba-, a Csanád-, az Igmánd-, a Kán-, a Monoszló-, a Péc- és a Pok-nem egy-egy tagja. A 21 főt 11 nemzetség állította ki. Ez a hatalom nagyfokú koncentrálására mutat egy szűk elit kezében, különösen ha tudjuk, hogy ezek a nemzetségek és személyek Magyarország előkelőinek bizonyos értelemben vett krémjét jelentik. A 21 személyből 73 Bertényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV században. Bp., 1976. 63. 74 Anjou-okit. VIII. Szerk. Blazovich László. Bp.-Szeged, 1993. 123. szám. L. még Kristó Gyula: a 27. jegyzetben i. m. 118. 75 Anjou-okit. IV 118. szám. 76 Karácsonyi János: a 26. jegyzetben i. m. 898-899. 77 Anjou-okit. I. 28., 462., V 391. szám. 78 Uo. III. 333. szám. 79 Karácsonyi János: a 26. jegyzetben i. m. 900. 80 Anjou-okit. III. 577. szám. 81 Kristó Gyula: Erdély 1315-ben. In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Kovács András-Sipos Gábor-Tonk Sándor. Kolozsvár, 1996. 338-341. 82 Anjou-okit. IV 181. szám.
