Századok – 1999

Közlemények - Miru György: A reformpolitika esélyei a kiegyezést követő években III/543

546 MIRU GYÖRGY és eredményességét. Nem mondott le arról, hogy többségre jutva módosítsa a kiegyezést, de megjelölte azon területeket is, ahol lehetségesnek tartja addig is a reformokat.1

3

Tisza az 1869-es felirati vitában egyszerre szorgalmazta a közjogi alap megváltoztatását és a belreformokat. Ezt Deák azzal utasította el, hogy az új rendezés esetleg mások tetszését nem nyeri el, így folyton a kiegyenlítés felett folynak majd viták, s a reformokra sose kerül sor.14 Tisza lojális ellenzékisége összefért a delegációs részvétel elfogadásával, ami azonban szakadást idézett elő pártjában, mivel a Jókai Mór vezette csoport 67-et a 48-hoz vezető út közbülső állomásának tekintette, s úgy érzékelte, hogy Tiszáék megálltak félúton. A párt egységét a közjogi radikalizmusnak tett engedménnyel állították helyre. A „bihari program"-ban (1868. április 1.) a függetlenség feltételeit a delegációk és a közös minisztérium megszüntetésében, a magyar hadsereg, az önálló diplomácia, kereskedelem és pénzügy létesítésében jelölték meg. Tisza a kormányképesség mentésére a júniusi programot továbbra is hatályban lévőnek tekintette, s a bihari program záradékában megerősítette, hogy a fordulatot alkotmányos eszközökkel és alkalmas időben akaiják megvalósítani.15 A bihari programmal a Balközép a Szélbal felé csúszott, amely Kossuth figyelmeztetései hatására elutasította a közös ügyes rendszert. A Szélbal nemcsak közjogi követeléseivel, hanem demokratikusabb társadalomfelfogásával is 48 örökösének vallotta magát, s programjaiban a 48-as törvények demokratikus tartalmának továbbfejlesztését szorgalmazta.16

A Balközép és a 48-as Párt közt gyakran jött létre szoros együttműködés választási szövetség, közös obstrukció formájában, sőt az 1872-es választási kudarc után a fúzió is felmerült, de Tiszának sikerült elhárítania. Az ellenzék a 67-es alapozású alkotmányos politika szigorú bírálatával felemás helyzetbe került, hiszen az intézmények egy részében az együttműködést anélkül mondta fel, hogy képes lett volna a körülmények megváltoztatására. Megoldást az alkotmányosság továbbfejlesztése jelenthetett volna, ám az ahhoz szükséges liberális elvek befogadására sem a dualista intézményrendszer, sem a hazai politikai erők többsége nem volt képes. Az ellenzék így az adott hatalmi szerkezetben nem juthatott kormányzati pozícióba, nem fejthetett ki hatékony ellenőrzést, s nem képezhetett megfelelő ellensúlyt a kormánnyal szemben. Ezért hangozhatott el az a kortársi vélemény, amely szerint „nem várhatjuk Magyarország regenerátióját a balközéptől sem mint ellenzéktől, sem mint kormánypárttól. " (Haladás 1872. 2. sz.) A politika értelmiségi kritikája Az egymással vitatkozó irányzatok állandóan kereszttűz alatt tartották a politikai intézményeket és a bennük résztvevőket. A független szerepre aspiráló értelmiségipublicista csoportok megpróbáltak e pártpolitikai elfogultságokon felül-emelkedni. Többségük ahhoz a fiatal generációhoz tartozott, amelynek szellemi érése a kiegyezést közvetlenül megelőző, élénkebb időszakra esett. Nem voltak feltétlenül polgári szár-13

Mérei Gyula·. A magyar polgári pártok programjai /1867—1918/ (Bp. 1971) 68-71. M. Kondor (Bp. 1959) 28-32. 14

Kónyi VI. (Bp. 1903) 180-191. 15

Mérei (Bp. 1971) 71. M. Kondor (Bp. 1959) 33-36. 16

Mérei (Bp. 1971) 188-194.