Századok – 1999

Közlemények - Miru György: A reformpolitika esélyei a kiegyezést követő években III/543

544 MIRU GYÖRGY nagy parlamenti beszédében 1873. június 28-án az állam és az egyház amerikai mintájú teljes szétválasztására és a kötelező polgári házasság bevezetésére tett indítványt.4 Nem remélt azonnali eredményt, de azt ő maga sem gondolta, hogy e kérdés megoldására több mint húsz évet kell várni. Ellenezte a virilizmus intézményét, de nem szállt szembe Andrássyval. Amikor az elsőfolyamodású bíróságok reformjával bevezették a bírák kinevezését, Deák egy állambíróság hatáskörébe akarta utalni a kinevezendő bírák jelölését, hogy ezzel korrigálja a kinevezési rendszert, ám saját párthívei hagyták, hogy az ellenzék tervét leszavazza.5

Az alkotmánybíróság a dualista korszakban nem valósult meg. Deákhoz hasonlóan Eötvös József is csupán alapnak tekintette a kiegyezést, s úgy érvelt, hogy „nem tökéletes, azaz változhatatlan, hanem oly institúciók felelnek meg természetünknek, melyek a szüntelen fejlődést lehetségessé teszik." Aζ 1869-es választások előtt elmondott beszédében maga is hangoztatta azt a közkedvelt deákpárti érvelést, miszerint a múlt országgyűlés megteremtette a közjogi alapot, az elkövetkező pedig erre kell hogy építse a modern intézményeket. Eötvös azért is szorgalmazta a reformpolitikát, mert egy fejlettebb társadalomban az alkotmány szilárdabb támaszát látta: „nem mondhatjuk, hogy alkotmányos szabadságunkat teljesen biztosítottuk, míg társadalmi viszonyaink s az ország anyagi és szellemi kifejlődése alkotmányunkkal nem áll ugyanazon színvonalon. Eötvös miniszterként e program megvalósításán fáradozott. Korszerű oktatási rendszer kialakítására, a nemzetiségi és a vallási egyenlőség biztosítására tett lépéseket, de többször kompromisszumokra kényszerült.7 Amíg Deák, Eötvös és más liberálisok a kiegyezést olyan alapnak tekintették, amelyen felépíthető a polgári Magyarország, addig többen a kiegyezés megalkotói közül, elsősorban gróf Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért az elért eredményeket maximumnak tartották, s ha továbblépésre gondoltak, azon inkább a magyarság birodalmon belüli pozícióinak erősítését értették. A dualizmust leginkább Andrássy érezhette magáénak a magyar politikusok közül, nem véletlen, hogy mindent megtett változatlan formában történő fenntartásáért. Óvta a Monarchiát attól, hogy beavatkozzon a francia-porosz háborúba, mert bármi is lett volna a konfliktus kimenetele, az a céljainak leginkább megfelelő dualista szerkezet korrekcióját vonta volna maga után. Andrássy közreműködött a cseh kiegyezés elhárításában is. Mivel a Monarchia külpolitikai aktivitását szerette volna biztosítani, a belpolitikában stabilitásra és nyugalomra törekedett. Ezért kormányzata reformokat hirdetett, mégis saját és utódai miniszterelnöksége alatt elsősorban a szervező jellegű törvények kerültek előtérbe (unió, horvát kiegyezés, határőrvidék polgárosítása, véderő, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás reformja), míg a társadalmi jogegyenlőség kiszélesítése terén legtöbbször félmegoldások születtek (nemzetiségek egyenjogúsága, állam és egyház viszonyának rendezése, oktatáspolitika, telepítvényesek ügye stb.). 4 Uo. VI. (Bp. 1903) 408-415. 5 Deák állambírósági javaslatára Sarlós Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében (Bp. 1976) 23-25. Az öreg Deák kényszerű kompromisszumaira ld. Sarlós Béla: Deák és a kiegyezés (Bp. 1987) 243-260. és Szabad György: Deák három politikai korszaka Magyar Tudomány 1976/11 675-687. 6 Eötvös József: Képviselői programbeszéd In: Eötvös József Művei Arcképek és programok (Bp. 1975) 724-737. 7 Vö. Szabad György: Eötvös József a politika útjain Századok 1971/3-^1 658-669.