Századok – 1999
Közlemények - Szabó Csilla: A politikai elit függetlenségi ellenzékének szervezeti formálódása Magyarországon; az 1860-as években: a 48-as Párt megalakulása II/519
A 48-AS PÁRT MEGALAKULÁSA 533 Deák politikájában. Ha azonban csak a szélsőbal magatartását vesszük nagyító alá, mindenképpen furcsállható, hogy azok, akik már 1861-ben sem álltak a deáki tervek mögé (ellentétben a határozatiak többségével, akik megszavazták a második feliratot), 1865-ben szinte minden felszólalásukban pozitívan hivatkoztak rá. A kérdésre, forrásismereteim alapján egyféle magyarázat adható. A szélsőbal igenis érzékelte az 1861 óta eltelt időszak politikai helyzetének lényeges változását, tisztában volt saját programjának beszűkült lehetőségeivel, ám elveit nem volt hajlandó feladni. A helyzet kézenfekvő megoldásának látszott előszedni Deák 1861-es második feliratát, amelynek tartalmi értelmezése, miután nem tartalmazott konkrét utalást a közjogi kiegyezésre, éppúgy nyitva hagyta az utat a mérsékelt liberalizmus, mint a közjogi radikalizmus előtt.8 5 A szélsőbal önvédelmi reflexe így paradox politikai helyzetet teremtett, hiszen Deákot kívánta a közjogi radikalizmus élére. A politikai paletta ideológiai tisztázása a mérsékelt, kiegyezésre törekvő erők elemi érdeke volt: „És épen az, hogy az 1861-iki határozati párt jelöltjei az 1861-iki feliratok emlegetésével szintén Deák Ferenczre hivatkoztak, indította a Deákpárt vezetőit arra, hogy a közvélemény és a választók előtt nyilvánvalóvá tegyék, miszerint Deák Ferencz követői és az 1861-iki feliratok követői között igenis van... eltérés".8 6 1865. decemberében létrejött még egy Deák-kör, amely azonban a ténylegesen Deák kiegyezési politikája mögött álló képviselőket fogta össze. Erre utal az a 232 fős lista, amely már nem tartalmazott baloldali (még balközépi) politikusokat sem.8 7 Érdemes megemlíteni, hogy a „szűk" Deák-kör nem propagálta létét, a korabeli sajtó sem adott hírt róla. Ennek oka egyrészt abban a tudatos pártpolitikai szervezésben rejlett, amellyel a Deák körül csoportosuló „irányadó politikai személyiségek" végül kialakították a kiegyezés határozott többségét,88 másrészt élt a remény a baloldal, ha nem is egészének, de egy részének puhíthatóságában. A közvélemény, ha a konkrét szervezeti pártosodásról nem is tudott, sejthette a képviselői egység ideiglenes létét. A sajtó ugyanis már 1866 januárjában vázolta a parlamentben alakuló politikai irányvonalakat, amelyek, ha pártként nem, de tendenciaként megmutatkoztak az igazolási viták idején is. Ε szerint 4 áramlat bontakozott ki: a szélsőjobb, azaz a konzervatívok, Apponyi György vezetésével,89 amelynek többsége ugyancsak „Deák palástjába burkolózott",9 0 a centrum, vagy jobb(közép), amely Deák kiegyezési politikájának híve, s egyben a legnépesebb csoport volt, a Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán és Nyáry Pál vezette balközép, az 1861-es második feliraton alapuló, a kiegyezést „halogató" programmal, és a szélsőbal, amely továbbra is vállalta a közjogi radikalizmust, azaz elutasított minden-85 Vö. Takács Péter 1991. im. 86 Mezei Mór im. 26. 87 A Deák-kör részvényeseinek névsora. In: A Deák-kör könyve. OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 970. 88 A Deák-párt megalakulásának részletes ismertetését adja Gerő András már említett tanulmánya: A Deák-párt és a politikai rendszer változása. 89 A konzervatívok az 1848-as liberális programmal szemben fogalmazták meg ,,1847-es" programjukat. 90 Vértessy Arnold·. Magyarország a múlt évben. In: Országos naptár 1867. Szerk.: Ökröss Bálint. Pest, 1866. 47.
