Századok – 1999

Tanulmányok - Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914) III/497

510 CSAPÓ CSABA kórházban gyógykezelés alatt álló Groze Nicefor főhadnagyot az ó-orsovai szolgabíró távollétében feljelentette, a fegyelem nem megfelelő kezelése és „az ottani román lakosokkal való bizalmas társas magatartása" miatt. A honvédelmi miniszter a bevált gyakorlatnak megfelelően azonnal kérte a tiszt áthelyezését, de Tisza Kálmán ezt nem tartván elégségesnek, „magasabb állami szempontból" további vizsgálatot kért. A II. csendőrkerület parancsnoka által vezetett vizsgálat megállapította a vádaskodások alaptalanságát. A bizalmatlanság oka az volt, hogy a román nemzetiségűekkel románul beszélt. A honvédtiszti kaszinót pedig nem azért kerülte, mert nem akart kapcsolatot tartani a tisztekkel, hanem mert a sok külszolgálat és az irodai munka a kikapcsolódás ezen formáját lehetetlenné tette. A belügyminiszter a jelentésben foglaltakat tudomásul vette, „minthogy azonban a vizsgálat eredménytelensége nem oszlatja el teljesen azon benyomásokat, melyek a nevezett főhadnagy személyét illetőleg már a felmerült gyanúra is keletkeztek, és mert a csendőrtiszt bizalmi állásában a jó hírnév csökkenése is elegendő okul szolgál arra, hogy a bizalom irányában tartózkodóbb módon nyilvánuljon, melynek következményei a csendőrség szolgálatát és a testületi közszellemet veszélyeztetik, továbbá a nevezett főhadnagy hosszabb betegeskedése is, mely őt a szolgálattól elvonja, azon meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a nevezett főhadnagynak a csendőrség testületéből való eltávolítása igen kívánatos."49

Tisza Kálmán utasítása ellenére a tisztet végül mégsem zárták ki a testületből, hanem Kassán oktatási feladatokkal bízták meg. Török Ferenc csendőrségi felügyelő 1893-ban felmérte a közigazgatás és a csendőrség együttműködésének lehetőségeit és erről egy terjedelmes jelentésben számolt be. Az előterjesztésben kiemelt helyet foglalnak el a korábban is jelzett problémák, tehát a hatóságok nem arra használják a csendőröket, ami a tulajdonképpeni feladatuk lenne. Ugyanakkor egyetlen szóval sem említi a különféle mozgalmakkal kapcsolatos nehézségeket, ami arra mutat, hogy ezek megoldását a csendőrség részéről rendezettnek tekintette.5

0 Ezzel ellentétben a csendőrség és a közigazgatás kapcsolatában azonos súlylyal jelentkezett a cigánybűnözés megoldatlansága, szinte „társadalmi betegség"ként való kezelése. Egyes számítások szerint 1906-1914 között a cigányság átlagos kriminalitása mintegy 2,2-szerese volt a magyar anyanyelvűekének. Ráadásul megfigyelhető, hogy a jelzett időszakban a magyar anyanyelvű lakosságnál csökkent, míg a cigányoknál kétszeresére nőtt a bűntettek és vétségek miatt jogerősen elítéltek száma. Pomogyi László kutatásai szerint azonban ennek oka inkább a számítások hiányosságaiban, mint a tényleges cigánybúnözésben keresendő.5

1

Véleménye szerint a társadalom szemében az általánosan elfogadott együttélési normáktól való eltérés egy erősen eltúlzott mértékű bűnözési hajlandósággal kapcsolódott össze. Ez a megítélés a csendőrségnél is jól kimutatható, de ehhez kapcsolódott még a nyomozó tevékenység rendkívüli nehézsége, ami a cigánykaravánok tekintetében szinte lehetetlenné vált. Az állam központi szabályozása ebben a 49

MOL BM Κ 148 92. 1884. IX. C. 3957/eln. sz. 50

MOL BM Κ 148 157. 1893. IX.C. 2874/eln. sz. 51

Pomogyi László'. Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. Bp. 1995. 28-31.