Századok – 1999

Történeti irodalom - Tüskés Gábor: A XVII. századi elbeszélő egyházi irodalom európai kapcsolatai (Nádasi János) (Ism.: Tóth István György) II/433

424 TÖRTÉNETI IRODALOM 434 az irodalom és a szerző közvetlen élettapasztalatai közötti szoros kapcsolatra: a jezsuita Vásárhelyi Gergely erdélyi és hódoltsági missziós feladatai közben találkozhatott mind az ördög által megszállt eretnek, mind a törökök közé menekült, parázna kálvinista prédikátor műveiben megörökített alakjával. A szerző a vitairatokat, a kongregációs kézikönyvtárakat, az egyháztörténeti munkák példatárát is részletesen, rendkívül gazdag bibliográfia alapján elemzi. A következő rész Nádasi János életét tárgyalja. Ez nem könnyű feladat, mert éppen legfontosabb, a jezsuita rend római központjában töltött éveire nem nagyon marad adat. Véleményem szerint nemcsak azért, mert — mint Tüskés Gábor írja — a társaság vezetőinek székhelyén, a rendi fogadalmas házban lakó magyar jezsuita nem tartozott a római provinciához, tehát azok nem is írtak róla, hanem éppen amiatt, mert Nádasi a rendfőnök közvetlen közelében élve szóbem számolhatott be mindenről, így róla a jezsuiták tevékenységének legfontosabb forrásai, a rendfőnöknek küldött rendszeres beszámolók hiányoznak. Emellett az eseménytelenség is nehezíti az életrajzíró dolgát - Nádasi Jánossal évtizedeken keresztül alig történt valami, leszámítva azt, hogy a cellájába visszahúzódva hatalmas életművet alkotott. Nádasi származásáról, családjáról semmit sem tudunk, és ennek minden bizonnyal az az oka, hogy alacsony sorból származott. Nagyszombaton, a magyarországi jezsuiták központjában született, és valószínűleg itt is járt iskolába. Leobenben, majd Grácban, a jezsuiták ottani egyetemén tanult. (Tüskés Gábor itt több, Nádasival együtt magiszteri vizsgát tett jezsuita életútját is felvillantja, ennek kiegészítéseként meg szeretném jegyezni, hogy a gráci egyetemen konfliktusokba keveredett, a nehéz természetű Beke Pálnak nem „veszett nyoma", hanem Moldvába ment, ahol Marco Bandini marcianopolisi érsek kísérője az egyházlátogatási körúton, majd Jászvásáron tart fent iskolát.) Nádasi 1640-től Rómában az angol jezsuiták kollégiumában — melyet nem véletlenül neveztek mártírok iskolájának — tanult, és sikertelen kísérletet tett arra, hogy tengerentúli miszszióba küldjék. A generális azonban Nádasi figyelmét — sok korabeli magyarhoz hasonlóan — a saját hazájában misszióra szomjazó lelkekre irányította, és a jezsuita többször megismételt kérését elutasította. 1644 és 1651 között Nádasi valóban nemcsak mint tanár működött Magyarországon, de mint misszionárius is. Az Esterházy-család fraknói missziója — amelynek történetét Fazekas István tárta fel — igazi udvari (tehát egy katolikus arisztokrata pártfogását kihasználva szerveződő) misszió volt. A jezsuiták szendrői missziója nem kötődött ennyire szorosan a katolikus főurakhoz, bár a közeli Murány vár ura, Wesselényi Ferenc támogatása itt is döntőnek bizonyult a térítésben. Nádasi pályájának döntő fordulata, hogy 1651-ben a római rendtartomány kormányzója, Alexander Gottifredi (akit nem sokkal ezután generálissá választottak), Rómába, a rend központjába hívja, mint olyan jezsuita szerzőt, akinek munkásságára immár az egész rend számot tart. (Az életpálya egyébként rendkívül részletes és igen alapos ismertetése nem ad választ arra a joggal felmerülő kérdésre, hogy hogyan figyeltek fel Rómában Nádasira, ki javasolta az odahívását.) Nádasi végül Bécsben fejezte be életét, és a Rómából Bécsbe történő áthelyezésének okait Tüskés Gábor alaposan és a források igen kritikus számbavételével vizsgálja. Nádasi Bécsben is elsősorban író volt, és bár ő lett Eleonóra özvegy császárné gyóntatója, a politikával nem foglalkozott, visszahúzódó, csendes, alkotó életet élt haláláig. Tüskés Gábor munkájának második része Nádasi műveivel foglalkozik. Számos európai könyvtár anyagának és a szakirodalomnak igen gondos átfésülése után összeállította Nádasi János kéziratos és nyomtatott műveinek kritikai katalógusát, számba véve minden egyes mű fordításait, kiadásait. Ez igen komoly feladatot jelentett, hiszen a jezsuiták Kolozsvártól Lublinig, Manilától Mexikóvárosig (!) nyomtatták ki kedves szerzőjük munkáit. Tüskés Gábor az olvasóközönséget is — már amennyire a források, pl. a posszesszor-bejegyzések erre lehetőséget adnak — igyekszik bemutatni, kitér az egyes kötetek nyomdászainak, mecénásainak, illusztrátorainak ismertetésére, és még a 18. században már igen olcsó áron kapható, de időközben népszerűségüket vesztett, és így leárazva is raktáron porosodó Nádasi-munkákról is tájékoztatja olvasóit. Tüskés Gábor monográfiája az irodalomtörténet példamutatóan modern alkotása, amely a korszerű kutatási szempontok bevonásával, a hatalmas levéltári és könyvészeti anyag igen alapos feldolgozásával „leporolt" és az olvasói érdeklődés számára újra felfedezett nemcsak egy jezsuita barokk szerzőt, de egy egész irodalmi műfajt is. Tóth István György