Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

JULES MICHELET ÉS A MAGYAR-ROMÁN PÁRBESZÉD 389 gazdagságukkal, a csodálatos virágszőnyeg változatosságával meglepik az utazót, Európa egyetlen országát alkotják, amely az amerikai terek nagyságát idézi." A forradalom története és a Rosetti család története szervesen összefonódnak Michelet elbeszélésében. Amikor Madame Rosetti vajúdik, férjét ,,a haza szólítja". De mielőtt még elindulna barátaival felkelteni az országot, megszületik a kis Liby. A Rosetti szalon egyébként „Franciaország Bukarestben". A születés előjel. „Nem ez volt a forradalom?" Michelet számára mindenképpen, még akkor is, ha pontosan tudta és megírta „Bukarestben június 23-án tört ki a forradalom". (És mint tudjuk, előtte egy nappal bontottak zászlót Izlazban, ahol közzétették a forradalom már említett kiáltványát, amelyet aztán valamiféle alkotmánynak is tekintettek.) Rosettit letartóztatják, de a nép kiszabadítja, aztán Rosetti — folytatja Michelet szaggatott beszámolóját — megmenti az uralkodót és gyűlölt miniszterét, dacolva a tömeggel, amelyet egyik pillanatról a másikra szintén hatalmába kerít a nagylelkűség gesztusa. „Csodálatos és tiszta" ez a forradalom, miközben minden oldalról veszély fenyegeti. A törökök, az oroszok és az osztrákok alig várják — Michelet szerint — hogy lecsapjanak. Az új kormány, amikor néhány katona összeesküvést szőtt, és elterjedt az álhír: az oroszok átlépték a határt, elmenekült. A nép azonban fellázadt, és a kormány diadalmenetben visszatérhetett. Madame Rosetti még nem tudott járni, hintóval ment az utcára, „fegyvert akart volna adni, de nem volt, csak egy zászló, mit adhatott": Az ujjongó tömegnek abból az „értékes" kék-piros sálból vágott szalagokat, amelyet férje a forradalom napján hordott. Michelet magasztalja a román népet, mert „megértette a szabadságot". Oroszország nem is merte „kockáztatni csapatait", hiszen „ezekben a pillanatokban egy nép, ha nincsenek is fegyverei, hatalmas erő, mérhetetlen hatalom, mint a természet ereje és hatalma". A törököket vonultatták be az oroszok. A román nép védelmezőként fogadta őket. Bukarest határában tömegek gyűlnek össze fogadásukra. Madame Rosetti is kenyeret osztogat a parasztoknak. A törökök azonban elfogják Rosettit és barátaikat. És mivel a török pasa mellett ott az orosz Duhamel tábornok, úgy érezték „Észak félelmetes hálójába kerültek". Szeptember 25-én a törökök aztán árulóként bevonulnak Bukarestbe, és fosztogatnak. 150 tűzoltó egy órán keresztül állt ellen a tizenkétezres seregnek. Másnap egy óriás havaselvi kereste fel Rosettinét, felajánlva, hogy kétezredmagukkal kiszabadítják a foglyokat, de az asszony leinti őket, mert az angol konzulon keresztül a török parancsnok szavát adta, hogy három nap múlva elengedik a foglyokat. Aztán, valóban, török katonai kísérettel el is indultak a magyar határ felé, de visszafordultak, és a Duna felé folytatták útjukat. Madame Rosetti nyomukba eredt. Vele volt még Dumitru Brátianu, de mivel ez utóbbit körözték, jobbnak látta, ha másfelé megy. Madame Rosetti gyermekével az esős és viharos éjszakában egyedül: „Ügy látszott mintha az egész természet hadat indított volna e bolyongó asszony és az ártatlan gyermek ellen. Valójában óvta őket. Ez az eső segítette az utazást, senkivel sem lehetett találkozni". A hidegben, fáradságban elapadt Rosettiné teje. De amíg lovakat váltottak egy nyomorúságos viskónál, egy parasztasszony megszoptatta a kisdedet. Másnap a Dunához értek. A folyó közepén egy hadihajóban a foglyok. Rosettiné meg szeretné osztani férje fogságát, de nem engedik. Egy kis