Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

JULES MICHELET ÉS A MAGYAR-ROMÁN PÁRBESZÉD 387 = Libertate = Szabadság) keresztelték, és aki nélkül — olvassuk — „Románia felszabadítói elvesztek volna, eltemetve a halál sivatagában, az orosz jégmezőkön, ahonnan nincs visszatérés". Aztán a Duna megidézésével indul a vallomás: „Már sok idő pergett le, hogy az európai folyók eme öreg királya, e királyi fogoly, e barbár király, tragikus kalandjaival, komor problémaként jelenik meg előttem, mely probléma talán az egész világé." Forrásánál még alig észrevehető, hogy aztán „fogságból fogságba" essen, amikor folyóvá dagad és tovahömpölyög, és „szégyenteljesen a kozák vámnál" végzi. Michelet ezzel arra utalt, hogy a cári birodalom ellenőrizte a Duna torkolatát. „Három néped, három fogoly" pedig a magyarokra, délszlávokra és románokra vonatkozott. Következik a mostoha sorsnak kiszolgáltatott táj és nép apoteózisa. „Havaselve állandó megaláztatás. Különös csúfságból azok a törvények, amelyeket úgy hisszük, hogy a történelemre kényszerítünk, az idő, amelyről azt mondják, hogy mindenütt javulást hoz, itt mindig csak rontott. Románia a nagy római birodalom hajdani előőrse és Trajanus kedvenc kolóniája, majd kis barbár, harcos, hősies királyság, és Európa egyik bástyája, akkor teszi le fegyvereit és veszti el katonai berendezkedését, amikor Európa kialakítja a magáét. A XVI. században jut oda, hogy elvitassa a polgári szabadságot, a jobbágy szolgaságság akkor kezdődik, amikor Nyugaton nincs már jobbágyszolga. Liberális alkotmánya, a nyomor betetőzéseként, a kettős adózás szabadságát hozza. Ez utolsó pusztítja el, Oroszország barátsága." Michelet tehát elfogadta azt történelemszemléletet, amely a római dicsőséghez mért mindent, és mindenben csak hanyatlást látott. Mindenekelőtt az 1828-i orosz-török háborút követő fejleményekben. A háborút lezáró béke ugyanis a két román dunai fejedelemséget továbbra is szultáni hűbérként ismeri el, rájuk kényszerítve a cári protektorátust. A liberálisnak minősített alkotmány pedig az ún. Szervezeti Szabályzat, amelyet Kiszeljov cári tábornok és a román bojárok állítottak össze, miközben ez utóbbiak a parasztság rovására tudták érdekeiket érvényesíteni. A szenvedés esztétikáját úgy táija fel Michelet, hogy egyben Nyugat lelkiismeretére akar hatni: „Nyugat népei, akik oly régóta, távol a barbárságtól művelitek a béke művészeteit, mindig elismeréssel emlékezzetek a keleti nemzetekre, amelyek Európa határainál megvédtek és megóvtak titeket a tatár áradattól, a török és orosz fegyverektől; ne felejtsétek, hogy mivel tartoztok Magyarországnak, Lengyelországnak és a szerencsétlen Romániának." Miért szerencsétlen Románia? Azért mert: „Hogyan nevezzem Romániát, a havaselvieket és moldvaiakat? a feláldozott nemzetet. Magyarországnak és Lengyelországnak legalább az a dicsőség jutott szenvedéseikért, hogy nevüket visszhangozzák az egész földkerekségen. Az Al-Duna népei alig keltették fel Európa érdeklődését. Nyolc millió egyazon nyelvű, egyazon fajú ember, a világ egyik nagy nemzete, észrevétlenül maradt! Miért? Ez nyomoruk lényege, száz nép viharos tengerétől verve, állandóan gazdát cserélve, elcsigázták a figyelmet, látszólagos mozgékonyságukkal zavarták a látványt, melyet kínáltak. Szédület fog el történelmük láttán, mint az utazót, aki a Duna partján ülve, szemléli a víz viharos folyását, szemét meresztve meg akarja ragadni, meg akaija olvasni a hullámot, mely hullámra torlódik, aztán elfárad, elbátortalanodik, elfordítja tekintetét, sajnálván a hasztalan fáradságot."