Századok – 1999

Közlemények - Miskolczy Ambrus: Jules Michelet „Demokratikus legendái” és a magyar–román párbeszéd. Esettanulmány az imagológia és transzkulturalitás köréből II/383

384 MISKOLCZY AMBRUS feljegyzéseit, a román irodalom első intim naplóját. írónk, 1846-ban az első sorokból így látta a Mestert, aki számára Krisztus volt és vele beszélni pedig maga a „feltámadás": „Nagy és boldog. Én kicsi és sokszorta szerencsétlenebb, de ha nem halok meg, utolérem. Vagyok olyan odaadó mint ő és van akkora szívem, a műveltséget majd megszerzem."4

Ha Michelet olvashatta volna ezt, úgy érezhette volna, hogy elérte célját. Tanítványaiban éppen azt akarta tudatosítani, hogy felülmúlhatják őt, miközben felsőbbségét mindvégig éreztetni tudta. Módszerét, előadási technikáját legjobban az a kurzusa érzékelteti, amelyet egyik — egyelőre még — ismeretlen román hallgatója jegyzett le. így vallott a Mester: „eredményeimet könyveim foglalják magukba, kurzusaim tornázási módszert (méthode de gymnastique) nyújtanak."5 A torna pedig nem más mint szellemi és érzelmi bemelegítés a forradalomra, hiszen — hangzott a katedráról — „mi együtt csináljuk a történelmet". A történelemben a legenda fontos - hirdette Michelet, aki szerteindázó fejtegetéseivel és félelmetes retorikával alakította ki a munkamegosztást önmaga és hallgatói között, amikor így szólt: „Miként a középkorban, önök csinálják a legendát, én csupán leírom. Én vagyok az öreg írnok, az agg középkori szerzetes. Azzal a különbséggel jegyzem le, hogy meglehet, nem az egész legendát írom le." Mert ő csak magányos, viszont „önök mind magukban hordanak egy-egy legendát, és én nem, íme a különbség. Egyesek Napóleont bírják, mások a konventet, Voltaire-t vagy Rousseaut, megint mások a 12. század kereszténységét hordozzák, és ismét mások a tiszta zsenge kereszténységet, néhány evangéliumi versében. Mindez több okból is együttesen összeállva, maga a legenda." Michelet legendamentesnek tekintette önmagát. Mert a legenda a múlté, és így a legenda birtokosa az utánzás elvét is hordozza önmagában, a rutint. Ezért „ne bízzák magukat a történelemre, hanem csak önmagukra, önmaguk ellenére". Azt kell tenni, amit az előbb felsorolt személyiségek és jelenségek nem tettek. Ne féljenek, tartsanak ki, mert, aki kitart, annak igaza van. „Önöknek igazuk kell legyen, szükségük van egy rendszerre, egy formulára." Módszert kell kialakítani. „Merüljenek el a népben, hogy megtudják, amit senki sem tud." Ne utánozzanak, vessék el a rutint. „Lápjenek be az életbe, és az élet nem tabukból áll, hanem munkából és szenvedésből." Tekintsenek csak arra a középkori doktorra, aki még a Bibliáját is odaadta egy szegénynek, hogy aztán könyv nélkül tanítson, „mert megértette, hogy ez a szegény isten volt". A népbe merülve felélénkül az értelem és tisztább lesz a forradalom értelme. Nem pénz kell ide, hanem egyenlőség - hangsúlyozta.6 Nem véletlen, hogy az egyenlőség hallatán kitört a taps. Az eszmény megvalósítására Isten szekularizációja kínálta a legbiztosabb technikát. íme, így szólt Michelet: „Ezekhez a rendszerekhez, legendákhoz, istenekhez, bálványokhoz egyetlen ember szavát fűztem: ha önök istenek, akkor alkossanak, bizonyítsák be, hogy istenek, alkossanak irodalmi munkákat, legalább írjanak könyveket, hogy lássuk őket. Ha önök jól megalapozott legendák, alkossanak. Mert, végül is, a születő kereszténység mindennap alkotott; mert, végül is, a protestantizmus, az 4 C.A. Rosetti: Jurnalul meu. Cluj-Napoca, 1974. 101. 5 Jules Michelet: Cours d'histoire. Biblioteca Academiei Románé, Bucure§ti. (továbbiakban: B.A.R.) Ms.fr. 269. 142. 6 Uo. 36-62.