Századok – 1999
Tanulmányok - Urbán Aladár: Agitáció a magyar köztársaságért 1848/49-ben II/221
AGITÁCIÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGÉRT X848/49-BEN 227 A megyeházán kompromisszum született, de a városban összeütközésre került sok a vörösszalagos demonstrálók és az ellenük fellépők között. A hangulat megfordulására jellemző — mint aznap délután a Marczius Tizenötödike beszámolójában megjegyezte —, hogy a vörös kokárdásokat lehazaárulózták. A déli órákra azonban helyreállt a nyugalom, s a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány (amelynek vezetői: Klauzál Gábor és Szemere Bertalan jelentős szerepet játszottak Nyáry mellett ezekben a napokban) megnyugtató jelentést küldhetett Batthyány Lajos miniszterelnöknek. Bevezetésként elmondják, hogy leiratnak a pénz, de különösen a hadügyekkel kapcsolatos részei miatt a kedélyek ingerültek voltak, s „ma hajnalban feltámadtak sokan - veres zászlókat, veres tollakat tűztek és félelmesen növekedett a sokaság". Majd beszámolva a megyei Választmány délelőtti üléséről jelentik, hogy ott heves vita után megnyugodtak a kéziratban, „de mint kezdetben, mind alapban". A kialakult helyzetet így jellemzik: , A fők, a polgárság velünk vannak, azt hisszük sikerül az ifjabb nemzedéket megnyugtatni. Ma délután még városi választmány és alkalmasint népgyűlés is leend. Kezdünk reményleni. A dynastia volt veszedelemben, úgy hogy rendkívüli intézkedésekről kezdtünk gondolkodni."27 A szövegből kitetszőleg a miniszterelnököt képviselő bizottmány is részese volt a rendkívüli rendszabályok (feltehetően a fegyvertár és az Újépület elfoglalása) alkalmazásáról szóló terveknek, ha újból kedvezőtlen királyi válasz érkezne. Az idézett levél azonban megnyugvást tükröz, amelynek alapja kétségtelenül a megyei Választmány ülésének eredménye volt. Vagyis a fiatal radikálisok köztársaságot követelő fellépése csak addig számíthatott a közvélemény komoly támogatására, amíg a kormányzati önállóság alapfeltételeit: a pénz- és a hadügyminisztérium jóváhagyását nem látták biztosítva. Most, az elfogadható engedmények után „a fők, a polgárság" megnyugodott, s nyugalmat akart. Irányi Dániel, maga is aktív részese ezeknek a napoknak, az emigrációban így emlékezett ezekre a republikánus megnyilvánulásokra, miután ismertette a pragmatica sanctio eltörlésére irányuló kísérleteket: „Sőt arról is beszéltek, hogy Magyarországot azonnal el kell szakítani Ausztriától és ki kell kiáltani a köztársaságot. Ezt a vakmerő ötletet azonban csupán néhány fiatalember vetette fel, és egyelőre senki sem támogatta komolyan."28 A március végi eseményeket elemezve Varga János rámutat arra, hogy az utókor számára nem világos — legalábbis egyelőre nem —, hogy az iíjúság republikánus jelszavakat hangoztató része az államforma megváltoztatását szociális szempontból is mérlegelte-e politikai célkitűzései mellett. Majd így folytatja fejtegetését: „Kétségtelen viszont, hogy — egy-két kivételtől eltekintve — hangadóik nem tervezték a köztársaság tűzön-vízen át való kierőszakolását."2 9 Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a köztársaság nyílt követelése Pesten ezekben a napokban a kétségbeesett elszántság kifejezése volt. A köztársaság, mint leiratot, de hajlandó volt hallgatni. Kijelentette, hogy leköti kardját, elnyugtatja, de össze nem töri azt. Ld. még ápr. 1-jei naplófeljegyzését; Petőfi id. prózai művei, 521-522. 27 OL Az 1848-49-es minisztériumok levéltára. H 2 Miniszterelnök elnöki iratok (Mein) 1848:171, 28 Irányi Dániel - Charles Louis Chassin·. A magyar forradalom politikai története 1847-1849. Ford. Szoboszlai Margit. S. a. r. Spira György. Bp. 1989. I. 170. 29 Varga id. mű 285. Az ápr. 1-i fejlemények és következményeire ld. uo. 311-317. Ezeknek a napoknak széleskörű forrásfelhasználáson alapuló bemutatására ld. Spira György: A pestiek Petőfi és Haynau között. Bp. 1998. 69-84.
