Századok – 1999

Történeti irodalom - Itämerensuomi Eurooppalainen Maa (Ism.: Bartha Antal) I/186

TÖRTÉNETI IRODALOM 187 dékére gondolják. Ezek lennének a finn-ugor (uráli) népek szétvándorlásának körzetei. A finn és az észt történelmi hagyományok szerint a keletről érkezett ősök vették birtokukba az „ígéret földjét". Ezzel a hagyományos szemlélettel nem egyezően a szerzők azt a felismerésüket terjesztik elő, hogy a finnugor nyelvek tulajdonosainak távoli ősei délről északra vándorolva érték el kialakulásuk színhelyeit. A finn nép és nyelv kialakulásának színhelye a szerzők érvei szerint a mai Finnország volt. A tanulmányok szerzői észt, finn és magyar tudósok. A korábbi feltevések alkotói figyelmen kívül hagyták, hogy az elméleteikben szereplő északi tájait az uráli és finnugor rokonság kialakulásának évezredeiben jégpáncéllal majd hatalmas tavakkal, édesvizű beltengerekkel borított. Megtelepedésre alkalmas szárazulatok hosszú évezredek alatt jöttek létre. A nagyvadakra vadászó és halász finnugor elődök csoportjai a jégpajzs fokozatos visszahúzódását követték, vándorlásra szorították őket az állattenyésztő, földműves indoirániak. Mivel ezek a korai évezredekben a Káspitenger, Ural hegység és Ural folyótól keletre nem voltak, a finnugor-indoiráni érintkezések színhelyeként a kelet-európai síkság jön számításba. A finnugor-indoiráni kapcsolatok meghatározó érvényűek a finnugor ősnépek lakóhelyeinek megállapításakor. A finnugor nyelvtörténeti és őstörténeti kutatások nem értek nyugalmi állapotba. Tekintélyes alapművekben és kézikönyvekben, továbbá évtizedes vitákban kipróbált, ám mégis problematikus feltevések, magyarázatok mellé új megfigyeléseken, adatgyűjtésen építkező elemzések lépnek. Vélhetően az helyes, ha az olvasó vázlatos áttekintést kap az illusztris szerzők okfejtéseiről. Pusztay János rámutat a nyelvi családfa-elméleten alapuló őshaza-fogalom hiányosságaira. Ez az elmélet feltételezi, az alapnyelvet beszélő ősnép zárt földrajzi egységet alkotó területen élt, ez a terület lenne az őshaza. Jeles nyelvtudósunk a legarchaikusabb nyelvi szintet morfológiai, morfoszintaktikai elemzésekkel közelíti meg. A délről északra vándorolt protofinnugor (protouráli) csoportok kelet-európai, baltikumi nyelvi láncában a nyugati és középső övezetben formálódtak a finnugor (uráli) nyelvek. Keleten érintkeztek a hatalmas területen elterjedt paleoszibériai és altáji nyelvekkel. Paleoszibériai nyelvi ismérvek a finnugor (uráli) nyelvek közül az ugor, a szamojéd és részben a mordvin nyelvekben érhetők tetten. A finnugor (uráli) nyelvek keleti részén a mordvin, ugor és szamojéd, középső részén a permi és a mari, nyugati részén pedig a balti finn nyelvek keletkeztek és éltek. A lapp nyelv továbbra is rejtély, elképzelhető, hogy a rokon nyelvek laza láncában népcsoportok mozogtak, belőlük alakultak ki a lappok és nyelveik. Feltehetően ezt a nyelvi láncot 8-10 ezer évvel ezelőtt egy délről jövő kultúra elszakította a szibériai lánctól és nyugatra szorította, ez volt az uráli kor kezdete, a keleti részek nyelveinek szókészlete ekkor vált finnugor jellegűvé. A mordvinok és a magyarok ősei nyugati irányban elvándoroltak, kiváltak a keleti érintkezésekből. A balti finn népek esetében ilyen vándorlásra utaló nyomok nincsenek. Makkay János a finnugor-indoeurópai érintkezések történetének szentelte elemzését. Hangsúlyozta ezeknek az érintkezéseknek a horderejét a finnugor őstörténet szemszögéből. A finnugor és az indoeurópai alapnyelveket beszélő közösségek az Urai-hegységtől, folyótól és Kaspi-tengertől keletre soha sem éltek. A legősibb alapnyelvi állapotnak a felmérése jelenlegi eszközökkel nem lehetséges. Az azonban bizonyosra vehető, hogy a régebbi kőkor felső szakaszában continumaiak megkezdték életüket. A mezolitikum nyelvi és történeti állapotai nagy vonalakban megismerhetők. Ebben az időben mindkét nyelvcsalád már dialektusokból állt, amelyek érintkező lánc szemeit képezték. A finnugor nyelvek a Baltikum és az Ural hegység közötti területen éltek. Finnország és a Baltikum legelső telepesei már bizonyosan a finnugor alapnyelv dialektusait beszélték a mezolitikumban. A szerző azon a véleményen van, hogy a finnugor dialektusok nem az indoeurópai, hanem a korai indoiráni dialektusokkal álltak érintkezésben nagy kiterjedésű földrajzi határ mentén. Az Ural hegység és a Baltikum közti térségben a mezolitikum idején megtelepedett protofinnugorok az eljegesedés déli határa mentén éltek. Milton Nunez az oului egyetem régész professzora Finnország benépesülésének modelljét mutatja be régészeti adatokra alapozva. A szerző több tanulmányban fejtette ki véleményét, miszerint a finn történelemben „az ígéret földjének" ünnepélyes birtokba vétele nem történt, ugyanis a finn nép kialakulásának színhelye jelenlegi hazája. A Fennoskandiát benépesítő mezolitikus csoportok 4-6 ezer év alatt népesítették be, annak mértékében, ahogyan az fokozatosan felszabadult a jégpáncél szorításából. A jég fokozatos térvesztésével Kr. e. kb. 13 ezer évvel felszámolódott a kelet-, és nyugateurópai síkságokon élőket elválasztó fal, lehetővé vált a gének és kultúrák áramlása kelet és nyugat között. Kb. 13-11 ezer évvel ezelőtt néhány csoport a nyugat-európai alföldről az Északi tenger szárazulatán, illetve Nyugat-Skandinávia partvidékén elérte Nyugat-Norvégiát és kb. Kr. e. 9 ezer táján elérte Norvégia északibb részét. A kelet-európai síkságról érkezők Kr. e. 8-9 ezer táján benépesítették Finnország déli területét és Kr. e. 7 ezer körüli időkben a jövevények