Századok – 1999
Közlemények - Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban I/145
150 SZEGEDI LÁSZLÓ Angliában Hemy Spelman (1580) hasonló módon értekezett a címertanról.1 3 A tinktúrák jelölésére ő vezette be a bolygószimbólumokat. A címereket az első rendszeres címertan megírásával Sylvester Petra Sancta foglalta egységes elméleti rendszerbe.14 Ο volt az első, aki heraldikai forrásokból dolgozott. Mivel Németországban és Hollandiában végzett előtanulmányokat, nagy hatást gyakorolt a német heraldika fejlődésére is. Azt tanította, hogy csak a címerek minden egyes szubsztrátumának tudományos vizsgálatával érthető meg a heraldika lényege, mely elengedhetetlen előfeltétele az egységes szakterminológia, valamint a címerszabályok kifejlesztésének, a címerek osztályozásának. Hasonló irányba haladt Harsdörfer,1 5 az első német szisztematikus címertan írója és Theodor Höpingk is, aki a címerábrák osztályozását, az egységes klasszifikációt, a heraldikai szabályok és szakkifejezések pontos megalkotását elsőrendű címerosztályozási feladatnak tartotta.16 Új utat tört Franciaországban P. Claude Ménéstrier, aki több címertani művet is írt. 1661-ben jelentette meg Abrégé méthodique des principes héraldiques című művét. Jelentős hatást gyakorolt Spenerre, a modem német heraldika úttörőjére. A két tudós szoros szakmai kapcsolatot tartott fenn egymással. Ennek eredményeképp Spener szakított a címerek pusztán szimbolikus magyarázatával, s létrejöttük vizsgálatába bevonta a történeti módszert. Művében új, tudományos címerleírási rendszert fejlesztett ki, egységesítette a szakterminológiát, elvetette az önkényes, tudálékos címermagyarázatokat,17 először dolgozott ki egységes címertani rendszert. Foglalkozott a pajzs felosztásával, összetételével, rendszerezte a címerábrákat stb. Spener azonban egy jó évszázadig nem talált követőkre. Erre a 18. századig kellett várni, amikor új irányzat jelent meg Németországban. Ennek egyik úttörője, Martin Schmeitzel1 8 arról panaszkodik 1723-as művében, hogy a jó heraldikát a németeknek még mindig a franciáktól kell megtanulniuk. Gattererrel együtt1 9 ő volt az első, aki geometriai alapon vizsgálta a címerek szerkezetét. Ez utóbbi 1791-ben eddig ismeretlen gyakorlati heraldikával lépett fel,2 0 először tett kísérletet a címerek szisztematikus feldolgozására. Nézete szerint csak a címerábrák geometriai-matematikai alapjainak ismerete által hatolhatunk le a címertan mélyrétegéig. Ezzel megalapozta a modern empirikus címerelméletet. A múlt század közepén Németországban egy újabb címertani irányzat keletkezett, melynek legfontosabb képviselői Grote, von Ledebur báró, von Mayerfels báró, Hefner és von Hohenlohe-Waldenburg herceg voltak. Ledebur az összehasonlító heraldika megalapítója, mely kimutatja a divatok és újítások hatását, s ezek jelenségeinek összefüggését. Hefner a gyakorlati heraldika keretén belül foglalkozott a historizálás 13 Spelman, H.: Aspilogia der Planetenzeichen. Schmalkalden, 1654 14 Petra Sancta, S.: Tessare gentilitiae. Róma, 1638 15 Harsdörfer, Ρ Ρ: Gesprächsspiele. Nürnberg, 1634 16 Höpingk, Th.: De insignium sive armorum prisco et novo jure Tractatus juridico-historicophilologicus. Nürnberg, 1642 17 Spener, Ph. J.: Insignium theoria. Frankfurt am Main, 1690 18 Schmeitzel, M.: Einleitung in die Wappenlehre. Jena, 1723. 50. 19 Gatterer, J. Ch.: Abriss der Heraldik. Göttingen, 1774 20 Uő.: Praktische Heraldik. Nürnberg, 1791
