Századok – 1999

Történeti irodalom - Huszár Tibor: A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon. Sántha Kálmán ügye (Esettanulmány) (Ism.: Bartus Sándor) VI/1374

TÖRTÉNETI IRODALOM 1375 nagypolitikai összetevők egymásra gyakorolt hatását, a hatalmi szintek közötti hierarchia működését. A könyv az esettanulmány kapcsán három hatalompolitikai teret vizsgál. A helyi szintet (a provinciát) a városi és megyei, valamint az egyetemi szervezetek, a centrumot az országos pártszervek jelenítik meg, míg az Akadémia világa a köztes szintet képviseli. S nemcsak az egyén sorsának függésére e terektől, de e terek közötti függőségi viszony kézzelfogható vagy csak láténsen meglevő kapcsolataira is fény derül. A feldolgozás során a történeti kutatás módszerei mellett nagy szerepet kap a szociológiai vizsgálat is. Az egyéni életpályák szociokulturális hátterének bemutatása,a szervezetek (helyi, akadémiai, országos) szociológiai vizsgálata mellett a kor kommunikációs módszereibe (sajtó, a közélet nyelvezete) is bepillantást nyerünk. A vizsgálat személyes főszereplője Sántha Kálmán (1903-1956) elme- és ideggyógyász professzor, korának elismert elméleti és gyakorlati szakembere. Tudományos pályafutása 1951-ig töretlen. 1929-től a budapesti egyetemi klinika tanársegéde, 1936-37-ben Rockefeller-ösztöndíjas Montrealban. 1937-től a debreceni klinikán tanársegéd, s itt lett 1939-től nyilvános rendkívüli, majd 1941-től nyilvános rendes egyetemi tanár. 1945/46-ban dékánként irányította a debreceni orvoskar újjászervezését. 1945-ben a megalakuló Magyar Természettudományos Akadémia, majd annak beolvadása után a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1948-49-ben tagja a Magyar Tudományos Tanácsnak, amiről azonban az Akadémia átszervezése során, az átszervezéssel való egyet nem értésének is hangot adva lemond. 1949-ben rendes tagjai sorába választotta az Akadémia, s ugyanebben az évben orvostudományi munkásságáért Kossuth-díjat kapott. 1951-ben mind akadémiai tagságától, mind egyetemi katedrájától megfosztották, s a balassagyarmati kórházba helyezték át. Halála előtt röviddel (1956 elején) rehabilitálták, s akadémiai tagságát is visszaállították. A háború utáni politikai közéletben is szerepet vállalt, de ez inkább a közéletnek, sem mint a politikának szólt. 1945 decemberében a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés alelnökévé választották. Felesége (Majerszky Klára) révén a Márciusi Front debreceni vezetőivel (Kállai Gyula, Zöld Sándor, Losonczy Géza, Újhelyi Szilárd) is kapcsolatba került, s az ő későbbi pozícióik révén 1951-ig politikailag védelmet élvezett. Pártnak nem volt tagja, meggyőződéses antifasiszta és humanista, s a későbbiekben is hangot adott pacifista és kozmopolita meggyőződésének. Az 1940-es évek végén is igyekezett tudományos terét a politika befolyásától megőrizni, bár a kor követelte kompromisszumok egy részét elfogadta, s nem törekedett konfrontációra az új kurzussal. Tudományos, szakmai és emberi tekintélye, valamint politikai védettségének köszönhetően 1951-ig ha szálka is volt a helyi, az egyetemi és akadémiai pártberkek szemében, retorziókat nem kellett elszenvednie. 1951-ben azonban megváltozott a helyzet. Az 1951. év első félévének eseményei következtében az addig védett helyzetben lévő tudós, az ellene indított per kapcsán elveszített akadémiai tagsága és egyetemi katedrája mellett tudományos kutatásának hátterét is. A könyv első fejezete magát a pert mutatja be, amely során a nemzetközi hírnévvel bíró agysebészt megvádolják a sztahanovista mozgalom elleni egyetemi előadással. A jegyzőkönyvek alapján a szerző ismerteti az Akadémia keretei közt lefolytatott eljárást és az azt követő retorziókat. A per során az átszervezett tudományos világgal kapcsolatban fény derül arra, hogyan változott meg a szervezet, hogyan folyt az ügy(ek) intézése, s milyen befolyásra tett szert a hatalom egy-két év alatt. Kik azok akik a hatalom kiszolgálását (meggyőződésből) természetesnek, de legalábbis szükségesnek tartják; kik azok, akik számára bár világos a vád alaptalansága, saját helyzetük miatt nem kívánnak vagy nem mernek a hatalom elvárásaival szembekerülni; s végül kik azok, akik nem hajlandók asszisztálni az általuk alaptalannak vélt eljáráshoz és akár ellenvéleményüknek is hangot adnak. Nyilvánvalóvá válik a per során — amely konstrukciós jellegével nemcsak irányítói, de a benne részt vevők is kezdettől tisztában voltak —, hogy a hatalom számára nem jelent gondot az új tudományos világban akaratát érvényesíteni. S az már csak hatalomtechnikai kérdés, hogy a lehető legkisebb ellenállással találkozzanak az ügy kapcsán. S az is csak technikai kérdés, hogyan válhat egy szakmainak hirdetett vita a politikai elítélés fórumává. Az akadémiai határozatot követő debreceni fegyelmi eljárás során ezzel kapcsolatban Sántha hangot is adott véleményének: „Védekezésnek helye nincs, úgy érzem védekezéssel lealacsonyítanám magam, miután koholmány alapján indult és alaposan megorganizált boszorkányper indult meg ellenem. Tisztában vagyok azzal, hogy az erősebb fél győz, egyben azonban én vagyok az erősebb, erkölcsiekben." (38., 291. o.) A második fejezet a Sántha Kálmán perét érintő háttér első lépcsőfokának bemutatása. A helyi (debreceni városi és Hajdú-Bihar megyei) pártszervezetek, az egyetemi világ (s ezen belül elsősorban az orvosképzés) és az Akadémia belső struktúrájának vizsgálatára kerül sor. Mindhárom terület személyi, szociális összetételéről közeli képet kapunk. Megtudjuk, milyen horizontális kapcsolatban voltak ezek a terek egymással (megyei, városi és egyetemi pártszervezetek; az Akadémia