Századok – 1999

Történeti irodalom - Huizinga Johan: A történelem formaváltozásai. Válogatott tanulmányok (Ism.: Pallagi Mária) VI/1366

1366 TÖRTÉNETI IRODALOM kenységét, hogy szinte minden elnökről jelent meg 10-15 éven belül modern biográfia. A magyar nyelvű kiadványok listája pedig jelzi, hogy — eltekintve a sajtótudósítók által az utóbbi két évtizedben publikált írásoktól — Washingtonról és Franklinról, Jeffersonról és Lincolnról, valamint F D. Rooseveltről találunk különböző értékű kiadványokat. Mindez jól érzékelteti Hahner Péter munkájának hézagpótló jellegét. Urban Aladár Johan Huizinga A TÖRTÉNELEM FORMA VÁLTOZÁSAI Válogatott tanulmányok Ford.: Radnóti Miklós Maecenas, Budapest, 1997. 227 o. Mi a történelem? - teszi fel a kérdést Carr 1986-ban megjelent munkájában (E.H.Carr: Mi a történelem? Ford.: Bérezés Tibor, Századvég Kiadó, Budapest, 1993. p. 151), Collingwood a történelem eszméje után kutat (Robin G. Collingwood: A történelem eszméje, Ford: Orthmayr Imre, Gondolat, Budapest, 1987, p. 407), gazdag historiográfiai háttérre alapozva művét, Marc Bloch pedig egyenesen úgy érzi, hogy a történelem védelmében kell fellépnie (Marc Bloch: A történelem védelmében, Válogatott művek, Gondolat, 1974, p. 326). Johan Huizinga, századunk első felének szellemtudomány-kutatója ugyanakkor a történelem igézetének szellemében közelít ehhez a témához, alapvetően új gondolatokkal gazdagítva az örök érvényű kérdés-felvetést. Werner Kaegi, svájci történész, aki nemcsak tisztelője, de fordítója is volt Huizinga műveinek, emlékezésében többek között annak fontosságát hangúlyozza — és munkája címével is ezt sugallja — hogy a gazdag huizingai életmű fő témája a történelemnek mint kultúrjelenségnek megközelítése, megragadása volt ( Werner Kaegi: Vom Begriff der Kúlturgeschichte-Zum hundertsten Geburtstag Johan Huizingas, Universitaire Pers Leiden, 1973, p. 16). És e területen kétségkívül új aspektusokkal színesítette akár elődje, Burckhardt, akár mások vízióit. Kultúrtörténészként írja legismertebb művét, a Középkor alkonya-t, és a kultúrtörténész szól hozzánk abból a tanulmánykötetből is, mely 1997-ben két kiadótól két cím alatt került ismét kiadásra (Johan Huizinga·. A történelem formaváltozásai, Válogatott tanulmányok, Ford.: Radnóti Miklós, Maecenás, 1997, p. 227), illetve Johan Huizinga·. A történelem igézetében, Válogatott tanulmányok, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997). Hat tanulmány — első ránézésre egymást nem érintő témában — ,de az olvasó könnyedén felfedezheti azokat a kulcsfogalmakat, melyekre tulajdonképpen a teljes huizingai életmű felfűzhető. Az első probléma — és hogy valóban probléma, azt mutatják Huizinga példái is — magának a történelem fogalmának tisztázása. A recenzens a szerző által citált definíciók közül kiemelné a baueri megközelítést, mely szerint: „Minden kornak megvan a maga különleges fogalma a história lényegéről és feladatairól". Ezt a gondolatot fűzi tovább Huizinga: „De ha mindemellett a história szónak van általánosabb jelentése is, akkor mégis definiálható kell legyen olyképpen, hogy benne minden kor felfogása kifejezésre jusson" — mely önmagában is utal a fogalom meghatározásának időbeli és térbeli távlataira. Amíg Huizinga felfedi saját történelem-definícióját, több oldalról próbálja megközelíteni a fogalom mibenlétét, melynek során eljut a kultúrtörténet egyik alapelemének, a játék szerepének felfedezéséig, analizálásáig. (Erről bővebben: Johan Huizinga: Homo ludens-Kísérlet a kultúra játékelemeinek meghatározására, Ford.: Máthé Klára, Athenaeum 1944-es kiadása alapján, Universum Kiadó, Szeged, 1990, p. 225). Végső meghatározását tanulmánya első soraiban kifejtett elvárásai szellemében fogalmazza meg, miszerint: „A jó meghatározásnak velősnek kell lennie, vagyis a fogalmat röviden, ugyanakkor pontosan és teljes egészében kell megragadnia...". Ezeket a követelményeket korábban már mások is felvetették, így pl. Goethe, aki különböző korszakokat különített el az írói pálya során: az elsőben az ember rosszul ír és bonyolultan, azután rosszul és egyszerűen, majd végül — ideális esetben — eljut a legfelső szintre, mikor képes arra, hogy jól és egyszerűen fogalmazzon. A huizingai meghatározás is egyszerű: „Történelem az a szellemi forma, amelyben egy kultúra számot ad magának múltjáról", s ez esetben párosul azzal a kuriozitással, hogy szerzői kritika