Századok – 1999

Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125

PHILIPPE DE COMMYNES, A „FRANCIA MACHIAVELLI" 135 államalakulat közötti élethalál-harc utolsó évtizedeinek lüktetése (l—VT. könyv), és földrajzilag egy meglehetősen szűk, de a történelem során évszázadokon át kulcsfontosságú területen zajlik; a nyugat-európai konfliktusok (egészen a huszadik századig...) hagyományosnak tekinthető ütköző-zónájában, a Bretagne, Somme, Meuse és a Rhône vonalábanjátszódik le; a második rész pedig a franciák itáliai vállalkozásának leírását adja.31 Van azonban az Emlékiratoknak egy másik, az előzőhöz ugyan kapcsolódó, de azért funkciójában világosan elkülönített és elkülöníthető része: mégpedig az un. digressziók („mondandómhoz szorosan nem tartozó" részek, - mondja Commynes) fűzére, melyekben a szerző az általa elmondott történet kapcsán különböző elemzésekbe, értekezésekbe és okfejtésekbe bocsátkozik. Van tehát egy klasszikus értelemben vett „narratív történeti vonal", melyet azonban időről időre elmélkedések, esetleg elemzések szakítanak meg; - vagy éppen fűznek tovább. A narratív vonal fentebb említett „konfliktus-körzeténél" ez a második, elmélkedéseket tartalmazó rész sokkal szélesebb területeket érint: magába foglalja a kor emberét, a politikát, a történelmet, az erkölcsöket érintő, fentebb említett kérdések mögött feszülő problémák döntő többségét is. Ugyanakkor — annak ellenére, hogy a két részt már maga Commynes szerkezetileg is elkülöníti, a kommentárok adására, következtetések rövid — akár egyetlen mondatos — levonására a narráció során is gyakran talál alkalmat. Véleményének elmondására alapvetően kétféle módszert alkalmaz: vagy a történet kapcsán, esetleg kora fejedelmeinek bemutatása segítségével vonja le a kívánt következtetéseket, melyhez mindig hozzáadja saját tapasztalatát, illetve az általa megélt, vagy „biztos forrásból' ' tudott információkat, vagy pedig az átfogó problémákkal összefüggésben már megfogalmazott gondolatmenetéhez keresi meg a szükséges illusztrációkat.3

2 Commynes önmagát „tudatlannak" tartja, mivel antik műveltsége hiányos, ez is a magyarázata, hogy művében szinte kizárólag csak kora fejedelmeivel összefüggésben hozhat (egyébként rendkívül tanulságos) megfigyeléseket: így effajta „tudatlansága" akaratlanul is művének előnyére, eredetiségének a növelésére szolgál; a konkrét példák alkalmával nem pótolhatják az eredeti ismereteket és megfigyeléseket a gyakran klisészerűen alkalmazott antik sztereotípiák. Commynes egyébiránt a francián kívül flamandul, olaszul, németül és spanyolul beszél, míg latin nyelvi ismeretei (összefüggésben az antik műveltségbeli hiányosságaival) szerények. Tudjuk, hogy könyvtárában megtalálható volt a Biblia, Szent Ágoston Isten országáról írott műve, Jean Froissart (1337-1404k) Krónikája valamint a Tiberius (14-37) -kortárs Valerius Maximus nem túl eredeti, Emlékezetes mondások és cselekedetek c. munkája. (Commynes minden bizonnyal forgatta is őket; sőt, esetenként — különösen, amikor a lovagság szerepéről, vagy a háborúról mondja el - többnyire erősen elmarasztaló — véleményét, egyenesen úgy tűnik, mint ha éppen Froissart-al polemizálna.)33 31

A Dufournet-féle kiadás, melyet cikkünk megírásához és a fordításhoz használtunk, csak az első hat könyvet tartalmazza. A hetedik és nyolcadik könyv (1484-1498-ra vonatkozó) leghasználhatóbb változata a Calmette-féle kiadás III. kötetében található. Vö.: Cloulas, /.: Charles VIII. et le mirage italien, Paris, 1986., Favier, J..: Le Temps des Principautés, „Nouvelle Histoire de la France", II., Paris, 1985. 32

Az első hat könyv összesen 88 fejezetéből 14 „digresszió, vagy digresszió-jellegű". Commynes, im., 77-80, 91-94, 147-150, 153-159, 258-263, 333-337, 377-381, 388-390, 422-147, 505-527. 33

Nisard, im., 117-118., Murray Kendall, im., 450—151., feltételezi, hogy Commynes latinul is megfelelően tudott, noha „történetet írni" latinul nyílván nem volt képes.