Századok – 1999

Történeti irodalom - A szabadságharc katonai története. Pákozdtól Világosig 1848–1849 (Ism.: Urbán Aladár) VI/1360

1362 TÖRTÉNETI IRODALOM kezett, helyi sikereket biztosító támadásával, a kápolnai ellentámadási kísérlettel, valamint a délvidéki fejleményekkel, amelyek a magyar csapatok kivonását követték. Az eseményeket számos vázlat szemlélteti. A szabadságharc legsikeresebb eseménysorát is Bona Gábor mutatja be „A tavaszi hadjárat (1849. március-május)" című fejezetben. A szerző mindenek előtt a politikai feltételekről szól, nevezetesen az olmützi alkotmány hatásáról, valamint az erre adott válaszról, a függetlenség kikiáltásáról. A katonai események áttekintése Bem erdélyi, illetve Perczel Mór bácskai sikereinek bemutatásával kezdődik. Ezt követi a szabadságharc leginkább ismertetett eseménysorának, a fősereg áprilisi ellentámadása állomásainak: a Hatvannál, Tápióbicskénél, Isaszegnél és Nagysallónál lezajlott csaták részletes ismertetése és Komárom ostromgyűrűjének széttörése. Budavár ostoroma előtt a szerző áttekinti, hogy volt-e reális lehetőség, a másik alternatíva: a Bécs elleni támadás megvalósítására. Ezt sem a magyar sereg létszáma, sem állapota nem tette lehetővé, amihez még hozzá kellett adni a hosszú utánpótlási vonal okozta nehézségeket. (A lőszert Nagyváradról kellett szállítani.) így mind katonai, mind politikai megfontolások Buda visszafoglalását indokolták, ami a vártnál hosszabb idő után, május 21-én járt sikerrel. A fejezet végül röviden áttekinti a további délvidéki és erdélyi fejleményeket is. A szabadságharc befejező szakaszát Hermann Róbert „A nyári hadjárat (1849 június-augusztus)" című fejezete ismerteti. A cári intervenció diplomáciai előkészítését röviden vázolva a szembenálló felek haditerveit és erőviszonyait mutatja be. Ennek legfontosabb kérdése a haditervek realitása, amelyekből a szerző csak az orosz fősereg hadműveleti tervét tekinti reálisnak. A katonai események sorában előbb a bácskai csapatok vereségéről esik szó, majd a magyar fősereg Vág mentén indított ellentámadásának kudarcáról, s annak okairól olvashatunk. Ezt követően az orosz hadsereg betöréséről, a az osztrák-orosz erők erdélyi hadműveleteiről tájékoztat a szerző. Az orosz invázió után Görgey a június 26-i minisztertanácsnak az északról előnyomuló orosz erők késleltetése mellett Komárom központtal az osztrákok elleni erőteljes fellépést javasolta, amit elfogadtak. Haynau Győrnél aratott győzelme és a gyors orosz előnyomulás hírére a minisztertanács megváltoztatta korábbi álláspontját és a szegedi összpontosítás mellett döntött. Görgey erről nem értesülve, június 30-án arról tájékoztatta Kossuthot, hogy a győri vereség ellenére Komáromnál marad seregével. Majd ugyanezen a napon kézhez véve a tudósítást a megváltozott haditervről közölte: július 3-a előtt nem tud megindulni az összpontosítás helyére. Görgey ellen az engedetlenség és árulás vádja — állapította meg a kutatás — abból fakadt, hogy a két levél nem megírási és iktatási rendjében került Kossuth kezébe. Vagyis azt hihette a kormányelnök, hogy Görgey előbb igent mondott, — azután mégis a maradás mellett döntött. Ennek a félreértésnek a következménye az lett, hogy Kossuth július 1-én Görgeyt leváltotta a fővezérségről. A szerző szerint a szegedi összpontosítással a magyar sereg egyszerre tette volna ki magát mind az osztrák, mind az orosz főerők támadásának. Ezt akadályozta meg Görgey azzal, hogy a komáromkörnyéki ütközetek, majd a Vácnál már az orosz csapatokkal folytatott utóvédharcot követően a Pest felé előretört orosz fősereg hátában a Losonc-Rimaszombat-Tokaj-Nyíregyháza-Debrecen-Nagyvárad félkörívben vonult az összpontosítás helye felé. Közben a délvidéken a magyar erők súlyos vereséget mértek Jellasicsra, Erdélyben pedig Bem kísérelte megakadályozni az oroszok előrehaladását. A Segesvárnál, majd azt követően elszenvedett újabb vereségek után Bem a maradék erdélyi erők parancsnokságát átadva, a főparancsnokság átvételére indult. A szegedi összpontosítás nem járt sikerrel, mert Dembinsky — aki ekkor a magyar sereg fővezére volt — augusztus 1-én feladta Szegedet, s Temesvár felé vonult el. (A vár osztrák kézen volt, s magyar sereg ostromolta.) Augusztus 9-én a megérkező Bem átvette a főparancsnokságot, s felvette a harcot az előrenyomuló osztrák erőkkel. A csata azonban súlyos vereséggel végződött. Az ezen a napon Aradra megérkezett Görgey saját seregén kívül más szervezett erőkre nem támaszkodhatott. így amikor Kossuth lemondott és őt bízta meg a fővezérséggel, Görgey haditanácsot hívott össze és tájékoztatta azt fegyverletételi szándékáról, valamint arról, hogy ezt a szemben álló orosz erők főparancsnokának, Rüdigernek a tudomására hozta. Az azóta sok vitára adott részleteket a szerző tömören összefoglalja, majd befejezésül ismerteti Komárom erődjének feladását. Az ismertetett eseményeket itt is számos térképvázlat teszi szemléletessé. A kötet zárófejezetét: „A megtorlás és a magyar katonai emigráció" címmel Bona Gábor írta. Először áttekintést ad a megtorlás logikájáról és menetéről, majd jelenlegi ismeretei alapján megállapítja, hogy 1849-50-ben kb. 150-re tehető a kivégzettek és 1200 főre a várfogságra ítéltek létszáma. Kétharmada az elítélteknek a honvédseregben szolgált. Mindehhez járult a honvédség mintegy 12 ezer volt tisztjének — természetesen azoknak, akik nem a cs. kir. seregből kerültek át — közlegényként történt besorozása. A képet az teszi teljessé, hogy 1850-ben az osztrák hadsereg