Századok – 1999

Történeti irodalom - A Batthyány-kormány igazságügyminisztere (Ism.: Erdődy Gábor) VI/1356

1358 TÖRTÉNETI IRODALOM kérdés megoldására született augusztus 27-i törvényjavaslat kidolgozásában, majd lemondásának körülményeit és Batthyány újabb felkérése elutasításának motívumait. Urbán szerint Deák kormányzati szereplőként alkatánál fogva „sötéten látó" volt, pesszimizmusa azonban nem akadályozta meg abban, hogy mindvégig kitartson Batthyány mellett. Parlamenti fellépéseit elemezve Urbán bizonyítja, hogy rendkívül igényes és következetes szereplései során Deák mindvégig szilárdan ragaszkodott az alkotmányosság szelleméhez és betűihez, és visszautasította azt a megközelítést, amely a cél érdekében eltűrte, sőt olykor kívánatosnak tartotta az attól való eltéréseket. Ugyancsak többször bírálta a Ház üléseinek gyakran ingerült hangulatát, ellenségeskedő, személyeskedő, agresszív stílusát és higgadt érvelésekkel leplezte le a radikális elégedetlenkedők visszatérő demagógiáját. Ellenvéleményét nyíltan, rendszeresen és minden taktikai megfontolástól mentesen fogalmazza meg, teljes mértékben függetlenül attól, hogy kikre vonatkozik az. Július 31-én például, amikor belső azonosulás nélkül terjeszti elő javaslatát a vésztörvényszékről, hozzáteszi: „Én nehéz szívvel teszem e lépést, mert az ilyen törvény dictatori hatalmat ad, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom." Legszenvedélyesebbnek tartott augusztus 9-i beszédében pedig azért tiltakozik Eötvös népiskolai törvényjavaslata vitájában a különböző felekezetek iskolaállításának tervezett állami tiltása ellen, mert az eljárás szerinte a vallásszabadságot fenyegeti, megsérti a tulajdonviszonyokat és olyan helyzetben szít ellentéteket, amikor a haza komoly veszélyben van. Pengeéles elemzéseivel igyekszik őrködni többek között a Ház és kormány viszonyában a montesqueui elvek betartása felett. A népszuverenitás talaján állva utasítja vissza a kormány esetleges túllépéseit vagy arra irányuló törekvéseit, amikor azt hangsúlyozza, hogy „a Ház felette állt minden hatalomnak". Ugyancsak a törvényhozás alkotmányőrző és kormányt ellenőrző funkcióját emeli ki, amikor arra figyelmeztet: „Ne terjesszük a minisztérium hatalmát, mert egyszer magunkra fordulhat." Összegzésként Urbán azt emeli ki, hogy Deák politikusként is kivételesen morális jelenség volt, aki szolgálatnak tekintette a miniszterséget és a képviselőséget egyaránt, s megpróbált legjobb tudása szerint eleget tenni vállalt kötelezettségeinek. A kormányon belül Deák feladata mindenekelőtt az igazságügyi minisztérium megszervezése és irányítása volt. Ε tevékenységét mutatja be Dobszay Tamás (Deák Ferenc és az igazságügyi minisztérium szervezése), felvázolva a létre hozott intézmény szerkezetét, tevékenységi körét, a kodifikációs munkálatok menetét. Ismerteti az egyes osztályok munkarendjét, a Deák által meghatározott munkamegosztás lényegét (a miniszteri iroda titkára, Tóth Lőrincz, az úrbér és a kárpótlás kérdéseiért, Szalay László a kodifikációs munkálatokért, Ghyczy Kálmán államtitkár pedig a miniszter jobb kezeként a minisztérium működésének egészéért volt felelős) és értékeli a legfontosabb munkatársaik teljesítményét. Részletes áttekintést ad a folyó ügyek alakulásáról is: a panasziroda működésén túl pl. a határőrvidékek polgári peres ügyeiről, a külön horvát osztály felállítására irányuló elakadt kísérletről. Szakszerű elemzései során a tanulmány szerzője visszatérően érzékelteti mennyire humánus, embercentrikus és emberszerető volt a miniszter munkarendje és munkastílusa. Szigorúan következetes és szakmailag, morálisan maximalista követelményrendszere mellett Deáknak sikerült kifejezetten baráti hangulatot teremtenie hivatalában, „familiáris lényének vonásairól" téve bizonyságot. Fény derül arra is, hogy személyzeti politikájában a radikális közvélemény nyomása ellenére szívesebben választott a régi szakembergárdából, a kontraszelekciót erősítő álláshajhászokat kifejezetten nem kedvelte. Munkatársaihoz fűződő viszonyában a teljes politikai és nemzetiségi méltányosság jellemezte. Kinevezettjei és meghívottjai között jelentős számban fordultak elő nem magyarok. Liberális toleranciájáról tanúbizonyságot téve méltányolta és eltűrte azt is, hogy beosztottja, Irányi Dániel több ízben is az ellenzékkel szavazott minden negatív következmény nélkül. Deák miniszteri működésének eredményeit és kudarcait összegezve a pozitív példák felsorolása és méltatása mellett Dobszay mindenekelőtt a jogrendszer polgári átalakításának — elsősorban a Frankfurtba távozó Szalay László kiválása következtében — elmaradását emeli ki. Érzékelteti, hogy a kormányzati munkában való részvétel sokszor kifejezetten terhes volt Deák számára, aki lemondását egyenesen megváltásként élhette meg. Önvallomás értékű helyzetértékelésében megrázó nyíltsággal, őszinteséggel szól erről, amikor kifejti: „Mindez barátom pokol e földön, látni a haza közelgő veszélyét, ott állni a dolgok élén, hatalom s tekintély nélkül, nem bízhatni senkiben és semmiben, s érezni azt, hogy életünk, becsületünk hihetőleg süker nélkül lesz koczkáztatva és mégsem léphetni le ezen helyről a haza miatt s a legszentebb kötelesség miatt." A deáki életmű egyik legszínvonalasabb, a korabeli legmagasabb egyetemes követelményeknek maradéktalanul eleget tevő részével, a büntetőtörvénykönyv megalkotására irányuló munká-