Századok – 1999

Kisebb cikkek - Anderle Ádám: A bécsi udvar és a carlis;o VI/1344

KISEBB CIKKEK 1345 nem lévén, leánya, II. Izabella követett a trónon (1833), akit Ferdinánd fivére, Carlos nem ismert el legitim uralkodónak. Károly-Carlos és hívei, majd örökösei3 a 19. század folyamán három hosszú polgárháborúban igyekeztek a trónt megszerezni, majd a 20. század közepéig élő erős politikai mozgalommá váltak. Persze a carlismo nem egyszerűen dinasztikus indíttatású politikai viszálykodást jelentett: mögötte feltárulnak a spanyol liberálisok és konzervatívok eltérő világnézetekkel és politikai programokkal vívott konfliktusai, a perifériák, a születő nacionalizmusok küzdelmei és kínjai, a spanyol paraszti ambíciók, de a spanyol munkásmozgalommal és a köztársasági irányzatokkal is találhatunk kötődéseket. Maga a carlismo a spanyol történettudományban komoly figyelmet kiváltó kérdés4

, ám ennek még jelzésszerű bemutatása sem tartozik - itt és most -feladataink közé. Ami figyelmet érdemel eközben, az a carlismo nemzetközi vonatkozásainak feltáratlansága, beleértve Bécs és a carlismo közötti viszony problémáit is. Ennek vizsgálatára jó forrásként szolgálnak a spanyol követek Bécsből küldött jelentései, amelyeknek folyamatosan egyik központi témája Carlosnak, valamint követőinek, családtagjainak, a későbbi trónkövetelőknek bécsi és ausztriai jelenléte és tevékenysége. A spanyol konzulok jelentéseinek is egyik hangsúlyos és állandó témája a carlisták Monarchián belüli mozgásának figyelemmel kísérése. Persze érdemes kronológiai szempontból kisebb, konkrét periódusokat komolyabban és mélyebben is megvizsgálni. Mindenekelőtt az 1833-36 közötti éveket, amikor Ausztria, Poroszországgal és 0-roszországgal együtt a trónkövetelő Carlos mellé állt. Ami ekkor fontos, és a továbbiakban még elemzésre vár, az az, hogy a Szent Szövetség, azaz Európa konzervatív monarchiái álltak Carlos mellé, a liberális Európa (Anglia, Hollandia, Portugália, Franciaország) támogatását élvező Izabellával szemben. Természetesen a spanyol ügyekben Metternich herceg megfontolásait is említésre érdemesnek tartja a spanyol követ, aki a liberális Európával szemben akar szilárd európai szövetséget építeni, s igyekszik acarlismót ehhez eszközként felhasználni - derül ki a jelentésekből. A spanyol követ 1834-ben jelenti haza Bécsből: Metternichnek két ideája van, írja: egyfelől azt hiszi (egyébként tévesen, jegyzi meg a követ), hogy a klérus egésze Don Carlos mellett áll; másfelől úgy hiszi, hogy Izabella mögött „nyugtalan és ambiciózus emberekből álló másik párt áll, amely őfelsége kormányát irányító filantróp nézetektől segítve akar hatalomra jutni, hogy a rendetlenséget és az anarchiát vezesse be az országban". Szemmel látható, hogy a nagyhatalmú Metternichet a spanyol liberális reformok idegesítik. A nagykövet Metternichnél Mária Terézia és a II. József reformjaira hivatkozva próbálja megvédeni kormányát.5 Az 1834-36-os iratanyagból 3 VII. Ferdinánd testvére, Carlos, V Károlyként tételeződik a mozgalomban, halála utáni örököseit Carlos Maria Isidro de Borbónt majd Carlos Luis de Borbon y Braganzát VI. és VII. Károlyként említi a carlista tábor. Vo. Roman Oyarzun: História del Carlismo. 3a ed. Madrid, 1965; José Luis Vila-San-Juan·. Los reyes carlistas. Los otros Borbones. Madrid 1993; Ignacio Romero Raizábal·. El carlismo y el Vaticano. Santander, 1968. 4 Stanley G. Payne (dir.): Identidad y nacionalismo en la Espana contemporánea: El Carlismo (1833-1975). Madrid, 1996; Francisco Rodriguez de Coro: Los carlistas. 1800-1876. Madrid, 1991. 5 Luis Noeli követ 1834 május 18-i jelentésében egy Metternichhel való beszélgetését rögzíti. Archivo General del Ministerio de Asuntos Exteriores. Archivo Histórico. Továbbiakban: MAE(H) Leg. 1360, No 790. Lásd még ugyanebben a kötegben a No 36.