Századok – 1999

Közlemények - Csernus Sándor: A reneszánsz fejedelemtükrök forrásvidékén: Philippe de Commynes; a „francia Machiavelli” I/125

PHILIPPE DE COMMYNES, A „FRANCIA MACHIAVELLI" 129 Természetesen a külországi követek is rajta keresztül, az ő segítségével próbálták törekvéseiket érvényre juttatni, s „ahogy illik" bőkezűen fizettek is a mindenható flamand jóindulatának az elnyeréséért... A szakmájukat jól értő és éleslátásukról is híres itáliai követek megjegyzései valószínűleg tökéletesen megfeleltek a valóságnak: szerintük Franciaországban (...) minden ügynek d'Argenton úrnál kell kezdődnie, de nála folytatódik és nála is érhet csak célt..." Commynes tehát ebben az időszakban mindenható politikusnak számított és minden bizonnyal döntő szerepe is volt XI. Lajos egész, alapvetően sikeres kül- és belpolitikájának irányításában; — különösen a Burgundiával (illetve a burgundiai herceggel) szembeni akciók megtervezésében és kivitelezésében.14 Paradox módon azonban, 1477 január 5-e, a nancy-i ütközet és Merész Károly halálának napja felért egy valódi kegyvesztéssel Commynes számára: a legnagyobb ellenfél, a mind nyugtalanítóbb hatalmú burgundi herceg (sőt, mint nagyhatalom, maga Burgundia is) ezzel egyik pillanatról a másikra letűnt a porondról, s így a herceg volt bizalmasának, árulójának és legjobb ismerőjének a francia udvarban, a francia király számára korábban oly értékes szolgálatai hirtelen leértékelődtek: XI. Lajos többé már nem vele intézteti a továbbra is nagy jelentőségű flandriai és a burgund „utódállamokkal" kapcsolatos politikáját (Emlékirataiban Commynes azonnal meg is jegyzi, hogy milyen hibákat követett el akkor a király...).15 Ez a hirtelen, még nem „brutális", de mégis jól érzékelhető „leértékelődés" Commynes számára a váratlan és megmagyarázhatatlannak tűnő kegyvesztettség kezdetévé lett: hiszen ahelyett, hogy túrával együtt élvezhette volna a legnagyobb vetélytárs Burgundia összeomlásából eredő francia sikereket, a burgundi herceg tönkretételében fontos szerepet játszó politikus fokozatosan kiszorult korábbi pozíciójából. Philippe de Commynes-nak most már „csak" különböző, kisebb jelentőségű itáliai megbízatásokat kellett teljesítenie (elsősorban Milánóban és Velencében); — viszont ekkor ismerhette meg mégjobban az itáliai politikai életet és annak főbb személyiségeit. Ekkor valójában ugyanabban a közegben mozgott, ugyanazt tapasztalhatta és — ezek után talán nem véletlenül — ugyanazokat a következtetéseket vonta le, mint a „rokoniélek" ifjabb kortárs firenzei, Niccolo Machiavelli. Volt azonban megközelítéseik között egy alapvető különbség: Commynes ezt a világot belülről írja le, és nem az igen tájékozott, de mégiscsak külső szemlélő pozíciójából, mint Machiavelli: Commynes elsősorban gyakorló politikus és csak másodsorban történetíró illetve emlékirat-szerző.16 Ez az új helyzet azt jelentette, hogy Commynes szerepe a Francia Királyság politikájában (különösen a mindig lényegesnek tekintett itáliai politikában) továbbra is jelentős maradt ugyan, de az uralkodóval kialakított bensőséges kapcsolat, s ezzel együtt a kivételezettség és a korábbi teljhatalom kora véget ért. Lesz majd még egy korszak, amikor az együttműködésük fénykorára emlékeztető kapcsolataik maradványaként Commynes ismét feltűnhetett, uralkodója kívánságára, az akkor már nagy-14

Vö. Calmette, J.: Les Grands ducs de Bourgogne, Paris, 1975., 231-257, 315-365., Murray Kendall, im., 371-404. Paravicini, im., 88-147. 16

Commynes, im., 471-480., Dufournet, Mémoires..., (előszó és jegyz.), 534., Murray Kendall, im., 392-404. 16

Dreyer, im., 38-45., Dufournet, Mémoires..., (előszó és jegyz.), 25., Blanchard, im., 71-136., Cloulas, I.: Laurent le Magnifique, Paris, 1982., 207, 216-219.