Századok – 1999

Közlemények - Magyar László András: Orvosi vita a magyarországi vámpírokról 1732–1756 VI/1247

ORVOSI VITA A MAGYARORSZÁGI VÁMPÍROKRÓL 1732-1756 1249 pírhiedelmekkel gyakran szétválaszthatatlanul keveredik a vlkodlak-brucola hiedelemkör, amelynek eredete Dél-Itáliában és az Egei szigeteken kereshető, de talán szintén szláv származású.9 Vámpírokkal a nagy 1732-es vámpírhisztéria előtt is jócskán találkozhatunk az európai tudományos szakirodalomban. Ezek az utalások, adatok részint történeti munkákban (Hagenecius, Zeiler, Stiefler, Mollerus Andreas. Rzaczynski stb.),10

részint szórakoztató szándékú írásokban (Francisci, Balbinus, Harssdörffer), részben pedig természettudományos művekben - (Sassonia, Kornmann, Garmann)11

fordulnak elő. Ugyancsak 1732 előttiek az ún. „mortui masticantes"-ről szóló disszertációk is (Ranfft, Rohrius stb.): A masticans, vagyis „rágó" halottak hiedelmének alapja — s erre már a kortársak is rájöttek — a bomlási folyamatok során, a sírban keletkező hangjelenség. Ε köré teremtett a nép képzelete igen színes és a vonatkozó irodalomban nagy komolysággal elemzett legendakört.12 A „masticatio mortuorum" fogalma azokkal a hangjelenségekkel kapcsolatos, amelyek a hullabomlás következtében hallhatók a sírból. Ezt a cuppogásra, csámcsogásra emlékeztető hangot értelmezte úgy a néphit, hogy a hulla eleven marad és sírjában rág valamit: többnyire saját testét vagy ruházatát. Az elevenen való eltemettetéstől való félelem nyilván éppúgy közrejátszott ebben a hiedelemben, mint az eleven holttest, illetve a húsevő halott, a vámpír képzete. A 16-17. századi tudósok közül számosan említik ezt a jelenséget, illetve hiedelmet s megpróbálnak rá ésszerű magyarázatot adni.13

Az egyik legkorábbi hasonló tárgyú — nem orvosi! — disszertációt Philippus Rohr elnökletével egy bizonyos meisseni Benjamin Frizschius írta, illetve védte meg, 1679-ben.14

A vámpíresetekről számol be, még jóval a nagy vámpírláz előtt. Valvasor, Johan Weyhart·. Die Ehre des Herzogthums Crain. Nürnberg, 1689. II. Theü, VII. Buch, 10. Cap. 335-341. 9 A „Brucolia"-val kapcsolatban már a 16. században, egy dél-itáliai hiedelem leírásakor a klasszikus vámpírhit szinte minden kellékét megtaláljuk! Galateus, Antonius De situ Japygiae (1558) 31.: „Similis est Brucolarum fabula, quae totum orientem cepit. Aiunt eorum, qui sceleste vitám egerunt animas, tanquam flammarum globos noctu e sepulcris evolare solitas, notis et amicis apparere, animalibus vesci, pueros sugare et necare, deinde in sepulcra reverti. Superstitiosa gens sepulcra effodit, ac scisso cadavere detractum cor exurit, atque in quatuor ventus, hoc est in quatuor mundi plagas merem proicit, sic cessare pestem credit." 10

Az irodalmat idézi: RanfTt, Michael (1728) 11 Kornmann, H.: De miraculis mortuorum. Kirchainae Chattorum, I. Wolff, 1610. s., Pars II., 41. cap., Pars VII., 63-64. cap., Garmann, Christ. Frid: De miraculis mortuorum libre très. Dresdae et Lipsiae, J. C. Zimmermann, 1709. (Lib. I. tit. III.) 116-117. 12

A kérdéskör egyéb jelenségekkel is kapcsolatba hozható, így a tetszhalállal, a kísértet-hittel vagy a vérszívó démonokkal, állatokkal, de ezekről most nem lesz szó. 13

Különösen érdekes és korai esetről tudósít Ercole Sassonia (1551-1607) olasz orvos: Saxonia, Hercules·. De plica cap. XI. in: Opera practica. Patavií, J. de Cadorinis, 1682. 496. egy bizonyos Joannes Ursinus elbeszélésére hivatkozva mond el egy 1572-es Rzesna-falubeli (Lengyelo.) esetet, ahol egy boszorkány hullája okozott pestist: mikor kiásták, a szájában a ruháit találták megrágva: miután „caput ut moris est pala praeacuto ferro obducta abscinderunt" vérömlés következett be és a járvány véget ért. Azt írja, sokan mondtak el még hasonló történetet (ti. hogy halott boszorkány járványt okoz) lengyel és német földről - Georgius Radzivillre és Taranowski-ra hivatkozik még. „Curari morbum istum aliquando sponte sua, quandoque erinacei carne, nonnunquam aliis medicamentis ut ego proxime in D. Taranowski observavi..." Sassoniánál egyértelműen keverednek a vámpírhit és a masticatio mortuorum motívumai. 4 Rohrius, Philippus (praeses) - Frizschius, Benjamin (respondens): Dissertatio historico-philosophica de masticatione mortuorum. Lipsiae, 1679. - Nehéz eldönteni, ki írta voltaképp a disszertációt, hiszen ilyen esetben a vezetőtanár, illetve a respondens egyaránt szerzőnek tartható. A diszszertáció egyébként, mint lehetséges „elhárítómódszert" említi a hulla elégetését is.