Századok – 1999

Tanulmányok - Fónagy Zoltán: Nemesi birtokviszonyok az úrbérrendezés korában. A nemesség a magyar társadalomtörténet-írásban VI/1141

NEMESI BIRTOKVISZONYOK AZ ÚRBÉRRENDEZÉS KORÁBAN 1181 réteg hiányzott vagy csak nyomokban létezett, hiányzik a kisebb középbirtok is (Bács-Bodrog, Békés, Csanád, Csongrád, Arad, Baranya). Mindkét birtoktípus alacsony arányt képviselt a dunántúli nagybirtokos megyékben. A középbirtokos kategóriák mindegyike a Felföld középső és keleti részein, illetve a Tiszántúl északi felében jelént meg nagyobb súllyal. Ε régiókon belül viszont megfigyelhető bizonyos elhatárolódás: ahol a bene possesionatusok részesedése meghaladta a 25%-ot (Zemplén, Ung, Túróc), ott a kisebb középbirtoknak már kevesebb tér maradt. Ugyanez fordítottan érvényes Nógrád, Gömör, Liptó és Abaúj megye esetében. Úgy tűnik, a köznemesség birtokviszonyainak alakulása a „zárt összegű játékok" modelljével írható le, azaz csak egymás rovására volt lehetséges növelni a részesedést. A köznemesség birtokviszonyainak változását a békés 18. században minden bizonnyal a demográfiai folyamatok határozták meg elsődlegesen, ami a birtokok osztódását, aprózódását jelentette. A 4. és 5. térkép összevetéséből arra következtethetünk, hogy a jelentős súlyú birtokos nemességgel rendelkező megyék közül az úrbérrendezés idejére ez a folyamat a Felföld középső részén már jobban előrehaladt, mint a keleti megyékben. Az egy kézben levő birtokok széttagoltsága igen széles határok között mozgott. A 325, ötszáz és ezer hold közötti birtoknál számított 6,3-es átlag mögött pl. a következő szóródás figyelhető meg: A birtokok negyede (87) 1-2, közel fele 1-4 faluban feküdt. A középbirtok ötöde viszont tíznél, sőt 5 birtok 20-nál is több helységben volt szétszórva. (Ez utóbbiak mind mágnások kezén voltak. A szétforgácsoltság „csúcstartója" e csoportban Perényi Sándor báró volt, akinek 992 holdja 30 helységben volt elaprózva.) A 100 és 500 hold közötti birtokok átlagosan 3,5 részből álltak. Kétötödük, 550 birtok 1-2 falu határában koncentrálódott, és 80%-uk legfeljebb 5 helységben feküdt. A széttagoltság szélsőértékét ebben a kategóriában Lónyay László 19 darabból álló 445 holdas birtoka jelentette. A birtokok széttagoltsága tekintetében nem sikerült regionális jellegű öszszefüggéseket találni. Úgy tűnik, leginkább az egyes családok öröklési szokásai magyarázzák, hogy ugyanakkora birtoknagyság esetén miért figyelhetők meg egészen szélsőséges eltérések a birtokrészek száma tekintetében. (Természetesen más tényezők mellett, mint pl. a kiinduló állapot, demográfiai sajátosságok, házasságok révén szerzett birtokrészek, stb.) Feltevésként fogalmazzuk meg a következő összefüggést: A családok egy része az örökség felosztásánál arra törekedett, hogy az egyes birtokrészeket egészben hagyva kapják meg jussukat az örökösök. Ezzel szemben mások minden egyes részbirtokot felosztottak, ami már 2-3 nemzedék alatt szinte áttekinthetetlen viszonyokat eredményezett. Úgy tűnik, hogy az előbbi, „tömbös" osztozkodást alkalmazták az újabb nagybirtokos családok, amelyek főleg a töröktől viszszafoglalt területeken, illetve a Dunántúlon építették ki birtokkomplexumaikat. (Pl. a Károlyiak vagy a Széchenyiek egészben hagyott uradalmakat osztottak fel az örökösök között.) Ez a felosztás sokkal kedvezőbb lehetőségeket biztosított a racionális gazdálkodás számára a későbbiekben, az „új mezőgazdaság" térhódítása idején. A birtokokat elaprózó öröklési rend mögött viszont a hagyományos társadalmat jellemző, inkább biztonságra, mint nagyobb haszonra törekvő stratégiát feltételezzük. (Ugyanez a mentalitás állt a