Századok – 1999
Közlemények - Szabados György: Imre és András I/85
110 SZABADOS GYÖRGY Imre pártján álló érsekváros hagyományait örökítette meg, de akkor, amidőn a néhai királynak már nem élt leszármazottja. Hanem az osztrák feljegyzéseket sem lehet korabeli forrásként előnyben részesíteni! Bejegyzéseik az időbeli tévesztések által bizonyíthatóan a történtek utáni években keletkeztek. Az Imrével ellenséges Klosterneuburgi Évkönyvre mindez különösen jellemző. A király halálának éveként 1203 és 1205 is feltűnik a valóságos 1204 helyett, ám nem ez az egyetlen önellentmondás. Az előadáson végighúzódik egy Imre-ellenes szemléletet hordozó szál, amely már a béke értékelésekor feltűnt azáltal, hogy korabeli kútfőkkel nem igazoltan Andrást társuralkodóként láttatta. Annál furcsább, hogy az addig egységes elfogultságot épp a kedvezményezett trónra jutásakor töri meg egy tárgyilagosabb hang, amely a gyámság látszatáról szól. Az elbeszélés pártosságára és utólagosságára egyszerre vall az isteni büntetés előhozatala. A kétféle értékelés, valamint a súlyos, kétszeres időtévesztés évekkel későbbre keltezi az évkönyvírók elhomályosult emlékezését. Ennek a szövegnek is akadt 14. századi folytatása, de puszta átvételen kívül egyebet ott sem találhatunk.18 5 Pauler Gyula és Mátyás Flórián úgy érvelt az osztrák tudósítások hitelessége mellett, hogy III. Ince 1203 novemberének derekán még semmit nem tudott a keresztes háborúról avagy készülődésről.186 Ez az okfejtés nem állja meg a helyét, hiszen a pápa Imrének és Andrásnak küldött leveleiben egyaránt a keresztes hadjárat készülő beváltásának örvendett; ráadásul az Andrásnak címzett üzenet éppen a Paulertól idézett, Imrének szóló levéllel egy napon, 1203. november 5-én kelt!187 Eszerint Ince tudott a készülődésről — csak nem sejtette, mi lesz belőle. A fogság miatti későbbi pápai rosszallás a puszta tényre vonatkozik,18 8 s ebben is a pártütő herceggel szemben gyakorolt kíméletessége nyilvánul meg. Mindezekből megállapítható, hogy hiteles tudósításért Spalatói Tamás históriájához kell fordulnunk; a klosterneuburgi bencések ellenséges érzületeit pedig Imre király 1199-es ausztriai dülásából érdemes eredeztetni. 1204-ben a trónutódlás biztosításán fáradozott Imre, ám ebből nem következik halálos betegsége: valószínűbb, hogy az 1203. február 25-iki pápai üzenetben rejlő lehetőségeket kívánta kiteljesíteni. A hadjárat elmaradt, de a Lászlónak leteendő hűségeskü, amelyet Ince parancsolt az előkelőkre, a koronázás számára is kedvező légkört teremtett. Annak korai elvégzésében III. Béla politikai akarata és az 1182-es első szertartás tükröződik. 1204. április 24-én kelt levelét III. Ince az esztergomi érseknek küldte, amelyben jóváhagyta Imre kérelmét azzal a kikötéssel, hogy a gyermek nevében királyi atyja esküdjék meg a Szentszék iránti engedelmességre, valamint a magyarországi egyház szabadságára.189 Hanem a várva várt nap példátlan helyzetben találta Magyarországot. Az a király számára idilli állapot, amelyben három legfőbb híve, Ugrin Esztergomban, János Kalocsán és Bernát Spalatóban egyszerre töltött be érsekséget, nem tartott 185 Anonymi Leobiensis: Chronicon (1343). In: Gombos, CFHH. I. 268. 186 Pauler II. 490. A kérdéses levelet ld. Smiciklas, CD. III. 32-33., Mátyás Flórián: Szent László és Imre királyok végnapjai. In: Értekezések a történeti tudományok köréből XIX. Bp. 1900. 38. (Ért. tört. tud.) 187 Smiciklas, CD. III. 32-33., 33. (28. és 29. szám.) 188 August Theiner: Vetera monumenta Slavorum meridionalum I. Romae, 1863. 35., Pauler II. 490. 189 Fejér, CD. II. 431.
