Századok – 1999

Történeti irodalom - Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten (Ism.: Varga Lajos) V/1114

1114 TÖRTÉNETI IRODALOM Amerikában c. 1834-ben Kolozsváron megjelentetett munkája, amelyben már leplezetlenül jelent meg a politikum, „az USA példájával a hazai polgári átalakulást is segíteni alkalmas elemek kiemelésével." A később kiadott művekben pozitívumként elsősoban a gazdasági liberalizmust emelik ki a szerzők. Az élesszemű magyar Amerika-utazók azonban az Egyesült Államok társadalmi, politikai struktúrájának ellentmondásait is észrevették. Rosti Pál — báró Eötvös József sógora — 19. század közepéről származó írásában felháborítónak tartja a rabszolgaságot és azt is, hogy az USA-ban „a dollár a teljhatalmú úr, a szent, ki előtt mindenki térdet hajt". A századvég magyar sajtója nagy érdeklődéssel fordul a polgárháború után újjáépülő Amerika felé. Amerika az amerikaiak ábrázolásában is viszonylag gyorsan eljut a századforduló magyar olvasóihoz. Ezek nagy része ma is kedvelt olvasmány. Cooper regényei közül elsőként 1845-ben Az utolsó mohikánt adták ki magyarul, majd a Vadölő, Vadfogó, végül 1917-ben a Bőrharisnya következett. Népszerű volt Harriett Beecher Stowe Tamás bátya kunyhója c. regénye, vagy ismerte az olvasó Nathaniel Hawthorne munkáit, igaz legnagyobb hatású regénye, A skarlát betű magyarul csak 1921 után talált kiadóra. Mark Twain regényeit nemcsak a korabeli ifjúság kedvelte, hiszen Tom Sawyer vagy Hucklebery Finn történeteit mai is szívesen lapozzuk. Új műfajt teremtett és gyors népszerűséget szerzett regényeinek és magának is a német Kari May sajátos „western romantikájával". Az Államokról a századfordulóra az európai és a magyarországi tömegkultúrában sajátos toposszá vált „a cipőtisztítóból lett milliomos karrierje". Ezek a tényezők is sokban befolyásolták a Monarchia kivándorlóinak világképét. A polgári Magyarország hétköznapjairól Vörös Károly kutatásai és interpretációi alapján olvasva szakember és értő olvasó egyaránt azonosulhat a kortárs történész kollégáját méltató gondolataival: „Hallgató, kolléga, olvasó érezhette, hogy szolgálatnak tartotta a tudományos munkát, a tanítást, amelyet felelősséggel és kitartással, alázattal, de jókedvűen és egymást segítve kell művelnünk. Ezért szerették távoli olvasóink is. Nem fogják, nem fogjuk elfelejteni." (Szász Zoltán) A kötetet jól válogatott és szerkesztett fotóanyag egészíti ki. Huszár Zoltán Sipos András VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSIGAZGATÁS BUDAPESTEN 1890-1914 Budapesti Fővárosi Levéltár, é. n. 276 o. A 20. század elejére világvárossá fejlődött Budapest korszerű, a modern igényeknek és a polgári viszonyoknak megfelelő igazgatásának és gazdálkodásának kialakulását, fejlődését mutatja be Sipos András alapos és igényes könyvében. Életkorát tekintve fiatal kolléga művéről van szó, aki nemcsak elmélyült levéltári kutató munkájának eredményeit összegezte, hanem kiterjedt elemzéseivel, megalapozott következtetéseivel nagyvonalú áttekintést nyújt a rohamosan fejlődő város modernizálását elősegítő városi politikáról, nem feledkezve meg e szükséges törekvést serkentő, illetve gátló, visszahúzó erők, tényezők és érdekek ütközésének bemutatásáról sem. A szerző ugyan témája kronológiai határainak a fejlődés nagy negyedszázadát (1890-1914) jelöli meg, mégis sokatmondó összefoglalást ad az 1872 óta működő városigazgatás hagyományos, de a modern időkre már megkopott, túlhaladott módszereiről. Az 1872-es városegyesítés utáni negyedszázad városvezetésének nagy triásza — Ráth, Kammermayer, Gerlóczy — gigászi erőfeszítést tett és maradandó értékeket teremtett a modern nagyváros megteremtésében. Ez nemcsak a város máig érvényes szerkezetében érhető nyomon, hanem az oktatás, az egészségügy intézményeinek létesítésében is. Mégis e városvezetés felfogásában dominált a hagyományos, patriarchális, deficitmentes gazdálkodási elv; az a nézet, hogy a város legfeljebb a vám,- a tarifa, az illeték és a termék minőségének dolgába szóljon bele, de soha ne a magánvállalkozáséba. Ez a gondolkodás érezhetően nem tudott lépést tartani a gyors fejlődéssel, az ugrásszerű népesség-növekedéssel, az azzal járó következményekkel. Ugyanakkor e városvezetést nyomasztotta, olykor szinte ellehetetlenítette a Belügyminisztérium szinte állandó beavatkozása a városvezetés ügyeibe. Nem ártott volna, ha a szerző áttekinthetőbbé tette volna az állami mindenhatóság és az önkormányzati önérdek között feszülő konfliktus bemutatását, valamint a főváros pénzügyeinek szanálását az 1890-es években. Az 1890-es évtizedre érezhetővé vált, hogy a városvezetésben korábban szinte kizárólagos, töretlen jogokkal és hatalommal rendelkező nagypolgárság zárt világát megtestesítő virilizmus összeütközésbe került a lakosság szélesebb rétegeinek a város vezetésébe beleszóló, beleavatkozó, növekvő igényével. Más szóval a városvezetés a demokratizálódás felé haladt. A szerző ezt a felszínen