Századok – 1999

Műhely - Anderle Ádám: Latin-Amerika történetének kutatása Magyarországon (1967–1997) V/1087

1096 ANDERLE ÁDÁM Peru entre las dos guerras mundiales",30 amely 1980-ban, elsőként az Európában élő és dolgozó kutatók közül elnyerte a latinamerikanisztika legrangosabb tudo­mányos díját, a Casa de las Americas által alapított díjat. (Premio extraordinario José Carlos Mariátegui). Valószínűleg a fentiekkel függ össze, hogy a spanyol tan­könyvkiadó (Editorial Cátedra) 1991-ben közreadott háromkötetes „História de Iberoamérica" 1930-1948 közötti részét („Populismo" címmel) magyar szerző ír­hatta meg.31 *** Az 1970-es évtized a magyar Latin-Amerika története - kutatás legterméke­nyebb periódusa volt. Az előbb említetteken túl a jelenkortörténet, pontosabban a kubai forradalom utáni időszak politikatudományi jellegű művei is ekkor születtek. Kiindulópontot az 1970-es évek legelején egy nagy kollektív Kuba-kutatás jelentett, melyet az akkori MSZMP Társadalomtudományi Intézete koordinált. Az 1960-as évek végétől a kubai KP és az európai szocialista országok között mély, tartós konfliktusok alakultak ki (s hozzá lehet ehhez tenni: Fidel Castrót a szo­cialista országok pártvezetései mindig is gyanakodva szemlélték). A kutatások a gazdaság, a politika-külpolitika, az eszmetörténet kérdéseit fogták át. Hajói értjük az akkori viták és anyagok lényegét (négy kötetben, zárt, belső kiadványként jelent meg évekkel később), akkor az üzenetük meglehetősen újszerű volt. Azt a közkeletű pártargumentációt kérdőjelezték ugyanis meg, amely szerint Kubát a „szocialista tábor tartja el". A munkacsoport alapállását a Szovjetunió és a szo­cialista országok és külpolitikájuk markáns és konkrét kritikája jellemezte és egy­fajta tárgyszerű szimpátia a nehéz helyzetben lévő Kubával. Több kérdésben (pl. az új Kuba külpolitikája) próbált átfogó képet adni, közvetlen hatása azonban — éppen zárt jellege miatt — a politikatudományi gondolkodásra vagy a történeti kutatásokra nem volt.32 Ε közelmúlt vizsgálatát illetően Karczag (Sütő) Gábor ismeretterjesztő könyvei33 mellett Kerekes György munkássága említendő, aki körül ezekben az években egész műhely alakult ki Latin-Amerika kutatása iránt érdeklődő fiatalokból. Kerekes azidőben a közép-kelet-európai régióban ritkaság­számba menően széles és mély, jól dokumentált és átfogó képet rajzolt a latin-a­merikai közelmúlt politikai mozgásairól, forradalmakról és ellenforradalmakról,3 4 30 Anderle, Adám: Movimientos políticos en el Peru entre las guerras mundiales. Havanna 1985. Casa de las Américas. (Premio especial de José Carlos Mariátegui), 455. 31 História de Iberoamérica. T. I—III. Madrid 1991. Editorial Cátedra. Második kiadás 1993-ban. Az 1930-1948 közötti rész Anderle Ádám munkája. A III. kötet érdekessége, hogy e 19-20. századi (tehát a függetlenség kora) kötetben csupán két spanyol szerző szerepel, a többi külföldi — két német, két angol, egy-egy olasz, magyar — jelezve a spanyol historiográfia gyenge érdeklődését is e közeli korszak iránt. 32 Ε munkálatok illusztrációjaként Kerekes György néhány későbbi tanulmányát adjuk közre illusztrációként: - A kubai forradalom átnövése szocialista forradalomba (1950-1962). Tudományos Szocializmus Füzetek, Budapest, 1976, T. 40; - A kubai forradalmi erők stratégiájának és taktikájá­nak néhány kérdése (1953-1959). Tájékoztató, Budapest, 1978, 5. szám, 87-98. - A kubai forradalom fejlődésének nemzetközi feltételeiről (1960-1961). A Nemzetközi Munkásmozgalom történetéből. Év­könyv, Budapest 1975-1976, Kossuth, 200-205. 33 Karczag Gábor legfontosabb könyve: Latin-Amerika a kubai forradalom után. Budapest 1968, Kossuth, 203. 34 Kerekes György: Kubától Chiléig. Forradalmak és ellenforradalmak Latin-Amerikában. Bu­dapest 1974, Kossuth, 502. Későbbi rövid összefoglaló jellegű írása: A munkásosztály és a szakszer­vezetek Latin-Amerikában az 1970-es években. Budapest 1982, 86.

Next

/
Thumbnails
Contents