Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 87 3J Zsigmond „az angolok szövetségese" A fentiekből nyilvánvalóan következik, hogy a Zsigmond, Henrik és Burgundiái János között létrejött calaisi találkozót követően — legalábbis átmenetileg — új helyzetnek kellett kialakulnia a császár és a francia király közötti viszonyban. Eközben a francia királyság mind beljebb sodródott a válságba, és miközben a troyesi egyezmény értelmében létrejött Lancaster-Valois szövetség és dinasztikus házasság Károly dauphin-t kizárva az örökségből a Lancasterek utódlását ismerte el (az ügyek intézését Franciaországban az angol-francia király helytartója, Bedford herceg vette át) s a csecsemő korú VI. Henriket is a francia trónon tudhatta, addig a későbbi VII. Károly a Francia Királyság középső részére szorult vissza; az orléansi - armagnac párt, mely ezúttal már végérvényesen a francia nemzeti monarchia pártjává vált, megkezdte élethalálharcát a fennmaradásért.110 Végeredményben tehát a közvetítési kísérlet utáni időszakra, s még az 1420-as évekre vonatkozóan is helytállónak bizonyult Zsigmond helyzetértékelése, amely abból indult ki a canterburyi egyezmény megkötésével és a burgundi herceghez való közeledéssel, hogy a közeljövőben nem kell számolnia a nemzetközi porondon Franciaország számottevő hatalmi szerepével. Burgundia, ahogy az várható volt, a Francia Királyságtól mindinkább különváló és egyre erősödő önálló hatalmi tényezőként szerepelt: „az Isten kegyelméből uralkodó herceg" országait mindinkább a szuverén államiság irányába vitte, és végső céljai között előbb rejtve, majd deklaráltan is szerepelt a hajdani Burgund Királyság (,,melyet a franciák megszüntettek") újbóli életrehívása. Nyilvánvaló volt, hogy ha ez bekövetkezik, a németalföldi és a burgundiai tartományok közötti állami összeköttetés megteremtésével Franciaország és a Birodalom között egy olyan, talán inkább Németalföld felé gravitáló politikai erő jöhetett létre, mely — mint ahogy Jó Fülöp kedvelt, jSlyugat Nagy hercege"-címe („Grand Duc de Ponant") is sejtetni engedi — már igazi nagyhatalmi szerepre tör. Ez a körülmény magyarázza majd, hogy — hosszabb távon (mint látni fogjuk) — ismét kellő alapja lesz a Birodalom feje és a megerősödő francia király, VII. Károly közötti közeledésnek illetve szövetségnek.111 iránti érzékenység jeleként, a francia történetírás pedig a korábbi szövetséges Franciaország érdekeinek elárulásaként értékeli. A belga, illetve holland elemzések elsősorban a Németalfölddel kapcsolatos, fenyegető Luxemburgi dinasztikus, valamint a császári törekvések megjelenéseként írják le. Az egyháztörténet gyakran Zsigmond egész konstanzi tevékenységét (különös tekintettel a császári univerzalizmus érvényesítési kísérleteire) komoly fenntartásokkal értékeli. Az elemzések döntő többségében megjelenő elfogultság, illetve a nemzeti nézőpont szerepének igen gyakori érvényre juttatása még az újabb szakirodalomban is jól érzékelhető. A francia történetírásban például a 19. sz.-i művek megfelelő fejezetei óta a Zsigmondi közvetítéssel kapcsolatos részek tartalma igen nagy „állandóságot" (és az árnyaltságra semmi hajlandóságot sem) mutat: a Zsigmondi közvetítési kísérlet rövid összefoglalása ma is úgy szerepel a szakirodalom jelentős részében, ahogy (gyakran nemzeti hevülettől nem mentesen) a 19. sz.-ban megírták. Úgy érezzük, hogy az eddigi vizsgálódási szempontok kiegészíthetők és kiegészítendők a korabeli politikai gondolkodás jellemzőinek, illetve a diplomáciatörténeti elemeknek a tanulmányozásával is, melyek tovább árnyalhatják a Zsigmondi diplomáciáról eddig kialakított képet. Csernus, Zsigmond párizsi.., 105-106. 110 Az egyezményt 1420 május 20-21-én kötötték meg. Szövegét közli: Monstrelet, III., 479-484. Továbbá V ö.: Coville, IV/1., 386-387., Pirenne, 375., Autrand, Charles VI, 577-591., Demurger, 104-109. Palmer, J.: The War Aims of the Protagonists and the Negotiations for Peace, in K. Fowler (ed.): The Hundred Years War, London, 1971., 66-70., 111 A burgundi herceg, „Fejedelem, aki tíz királynál is gazdagabb", amikor VII. Károly követsége szembe helyezi vele, hogy „hiába ura annyi országnak, mégsem király", mindenki tudomására
