Századok – 1998
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: „Platea chapo ucza vocata”. A hazai posztóipar 16. századi történetéből IV/793
A HAZAI POSZTÓIPAR 16. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBŐL 821 melyről említett dolgozatunkban esett szó).18 0 Bizonylati eljárásuk is megfelelt a magyarországi harmincadkezelésnek.18 1 Tekintsük át ezek után a hódoltsági területen belüli forgalomra vonatkozó gyulai vámelőírásokat. Többségük rögzített összegben vetette ki az illetéket. így: „Ha a piacra eladásra marhabőrt hoznának, 1 pénz [=dénár] és 4 darab juhbőr után 1 pénz szedendő. A hétről hétre piacon ülő, apró-cseprő árut eladóktól helypénz (reszm-i szergi) címén 1 pénz szedendő. Az eladott marha és ló után 4 pénz a vevőtől és az eladótól is 4 pénz szedessék... A piacra érkező gabona eladásakor 10 kilénél több gabona után kile-adó (reszm-i kile) címen 2 pénz szedendő.18 2 Vágóhídi illeték (bádzs-i kanare) címén egy marha után 4 pénz és 4 juh után 1 pénz szedendő... Amikor kocsival bor érkezik, 25 pénzt szoktak [hordónként] adni.... "18 3 Ugyanilyen tételek olvashatók a békési és simándi tarifában is — kivéve a gabonát, amelynél a rögzített összegű fizetség helyébe 1%-os („100 pénz értékű után 1 pénz"), illetve 1/2%-os („100 akcse értékű eladásakor 1 pénz") értékvám lépett.18 4 Végül pedig: a bennünket most leginkább érdeklő árucikkre mindhárom városban 3%-os értékvám — lényegileg harmincad — volt kiróva, a következőképpen: „Kaba-szövet {kebe) és egyéb vegyesholmi után, melyet a piacon eladnának, ha a vám máshol történt megfizetéséről bizonylat volna kézben, vám ne szedessék, de akiknek ilyen bizonylatuk nincs, azok 100 akcse érték után 3 akcse vámot fizessenek."18 5 Ez a vámszabály éppúgy vonatkozhatott a Balkánról felhozott, mint a hazai csapómesterek által készített termékre - de figyelemre méltó, hogy a kebe-posztó nem az „iszlám országból érkező" áruk között szerepelt. * A gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírásának anyaga alapján lehetőségünk nyílt arra, hogy a Fehér- és Fekete-Körös vidéki posztóművesség alakulását a Gyula eleste utáni másfél évtizedben is nyomon kövessük. Amint a defterek adataiból kitűnt, 1566 e tekintetben nem jelentett éles törést: a paraszti posztókészítők (mint a mezővárosok és falvak lakói általában) alkalmazkodni tudtak a hódoltsági viszonyokhoz, és tovább folytatták (helyenként talán ki is terjesztették) tevékenységüket. A csapómesterségre is áll nyilván az, amit a szakirodalom az impozáns művet örökül hagyó Karácsonyi Jánostól kezdve mai jeles oszmanistáinkig egybehangzóan állapított meg: 180 Lásd a 172. jegyzetet. 181 A harmincadbizonylat (scheda) váltásáról és ellenőrzéséről az egykorú magyarországi vámeljárásban Domanovszky Sándor írt: A szepesi városok árumegállító joga. Lőcse és Késmárk küzdelme az árumegállításért 1358-1570. Bp., 1922. 115, 130. 182 A kiiével mért búza súlya 25,65 kg: Káldy-Nagy: GySz. 35; vö. Fekete (1962) 651. és Dávid 223. 183 Hogy hordónként járt 25 dénár a bor után, kiderül Békésnél: „Ha bor érkezne hordóban, minden hordó után 25 pénz szedessék": GySz 164. — Egyébként is szinte általános volt az a szabály, hogy 1 hordó bort 25 dénár = 12 1/2 akcse összeggel vámoltak; lásd pl. a budai és a tolnai vámnaplókban: Fekete (1962) 559; továbbá a 172. jegyzetben idézett dolgozatunkban: 8. — Helyi kivétel, hogy Simándon ettől eltértek: „Ha eladásra bor érkezne, minden kocsi után 8-8 pénz vám és a borkiméréskor, amikor eladják, minden hordó után hordóadó címén 30-30 pénz szedessék": GySz 376. 184 GySz 164, 376. — Hasonló volt a só vámhányada is: „A kocsival érkező só 100 darabja után 1 darab só szedendő" mindhárom városban: GySz 34, 164, 376. 185 GySz 34, 39 szószerint, 163-164, 376 tartalmilag megegyezik. — Káldy-Nagy, mint az idézetekben látjuk, egyes szakkifejezéseknél a magyar fordítás mellett zárójelbe foglalva közölte a török eredetit is. A kebe szót (nem tudni, miért) kaba-szövetnek fordította.
