Századok – 1998

Tanulmányok - Berta Péter: A túlélők teendői. (A posztmortális szolgálatok rendje későközépkori városaink vallásos közösségeiben) IV/765

A TÚLÉLŐK TEENDŐI 767 és támogatja gyászoló tagját, akár azáltal, hogy a hozzátartozó számára kijelölt feladatok révén leköti figyelmét, akár oly módon, hogy hangsúlyosan részt vesz a gyász szinte valamennyi rítusában; az együttélők közösen imádkoznak, könyörögnek az elhunyt üdvösségéért, s a holttest elszállítása, a ravatalozás vagy a temetést követő gyászistentiszteletek stb. alkalmával sem hagyják magára a hátramaradót. A gyász rítusai, a vallás vigaszt nyújtó magyarázatai elsősorban azt tartják szem előtt, hogy lerövidítsék az életút e szakaszát, s a lehető legcsekélyebbre korlátozzák a krízishelyzet által veszélyeztetett személyek körét. Az előkelő világi személyek végtisztességének számos fontos mozzanatát foglalja össze Schacheni Perner Kristóf, szepesi várkapitány 1530-i, lőcsei temetésének leírása, amely Sperfogel Konrád városi bíró Diáriumában maradt fenn. Ostermann Fülöp, a várkapitány szolgája, a halál beállta után azonnal „...elizent a tanítókért, hogy a halott fölött a szokásos négy zsoltárt elmondják. A temetés reggelén 8 órakor pedig a papok és tanítók együttesen végezték el a megholtakért mondani szokott vigiliákat. Ezek befejeztével a holttestet nagy kísérettel bevitték a szent Jakabról nevezett templomba. A koporsó előtt közvetlenül az elhunyt fegyverviselő szolgája ment, tetőtől talpig fölfegyverkezve, kezében ura lefelé fordított lándzsáját vivén. Utána a kapitány szürke paripáját vezették, leborítva fekete lepellel. A templomhoz t ve, a lovat megállították a bejárat előtt, a gyászmenet pedig bevonult a templomba és itt elhelyezkedett. A komor díszítésű gyászravatalon számtalan gyertya égett, melyek közt egy tálban pénz volt elhelyezve, hogy, aki akart, kivehessen onnan egy dénárt és így mehessen offertoriumot adni. (...) Ezenfelül 27 font viaszgyertya és 10 darab zöldszínü fáklya volt előkészítve, a temetésen résztvevő előkelőbb egyének részére. Midőn a gyászmisével az evangéliumhoz értek, az egyik szolga a paripával bejött a templomba és előbb a ravatalhoz, azután pedig az oltárhoz vezette, ahol az offertoriumot felajánlották. Ezúttal csak egy oltár volt e célból kijelölve." Ezt követően „...a nemes urak kezükben a zöld fáklyával, azután a város polgárai, majd a nép, s végül a nők nagy számban, szegények és gazdagok vegyesen" az oltárhoz járultak, a „...szentmise végével a szomszédos falvakból szépszámmal megjelent papság, megkerülvén a ravatalt, elmondotta a Misereret, De profundist, a Laudat anima mea Dominum kezdetű psalmust a hozzá tartozó imákkal. Végre, a Salve Regina eléneklése után a koporsót lebocsátották a sírba. Ekkor a fegyverhordozó három darabra törte a kezében tartott lándzsát e német szavak kíséretében: »Herr Cristoph Perner von Schachen, Königlichen Majestät in Ungarn und Böhmen oberster Hauptmann in Zips. Heut Haubtmann und nimmermehr.« A temetési szertartást végző plébános pedig háromszor földet hintett a koporsóra és megáldotta azt szenteltvízzel."6 6 Kollányi 1908: 32-33. A világi személyek temetési rítusainak legfontosabb elemeit Solymosi László — a 11-14. századi hazai mortuariumokat vizsgálva — így foglalja össze. A rítus „...a halott lakásában, a templomban, a sírnál és az ezeket összekötő útvonalon zajlott le. A pap és kísérete zsoltárokat énekelve az elhunyt lakásába vonult, majd az ott elvégzett szertartás után a menet éneklés és harangzúgás közepette a templomba vitte a holttestet, melyet az oltár előtt helyeztek el. Miután a templomi szertartás, központjában az első gyászmisével, véget ért, a halottat éneklés közben a templom körüli temetőbe vagy ritkábban a templomban levő sírhoz kísérték, és a zárószertartás során eltemették." (In Solymosi 1987: 553.) Észrevételei az általam vizsgált,korszakban is általánosan elterjedtnek tekinthetőek. Vo. még Dobszay 1986: 204-205. Az apácák korabeli végtisztességének részletes leírásával szolgál a Lányi kódex alábbi részlete: 380-383. In Régi Magyar Codexek és Nyomtatványok: Ehrenfeld с. - Simor с. - Dornides с. - Szent Krisztina élete - Vitkovics c. -Lányi c. Budapest, 1878, Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadói Hivatala (Nyelvemléktár VII. k.).