Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
68 CSERNUS SÁNDOR volt, a másik pedig a százéves háborúban való közvetítési kísérlet. Az előbbit kifejezetten a zsinat megbízásából végezte, az utóbbinál elsősorban mint békeszerző császár tevékenykedhetett. Zsigmond nagy nyugat-európai diplomáciai akciója tehát a XIII. Benedekkel és Ferdinánd aragóniai királlyal folytatott perpignani találkozótól, illetve a narbonnei egyezménytől, a közvetítést felemás módon lezáró calaisi csúcstalálkozóig terjed. Zsigmond itineráriuma ebben az időszakban meglehetősen jól ismert, és útvonalának főbb állomásait a perpignani egyezkedések, a narbonnei megállapodás, a VI. Károllyal, illetve V. Henrikkel folytatott párizsi, illetve londoni tárgyalások, ez utóbbival megkötött canterburyi egyezmény, majd a Zsigmond, V. Henrik, Félelemnélküli János és Bajor Lajos között lebonyolódott calaisi zárómegbeszélés jelentették.58 A narbonnei egyezményt olyan „rendi típusú" dokumentumnak tartják, mely a zsinati eszme és a császári univerzalizmus szellemében fogant, de oly módon, hogy a zsinat szupremáciáját hangsúlyozza és egyben hű kifejezője Dél-Nyugat Európa korabeli hatalmi viszonyainak is.5 9 Igen lényeges momentum a további események szempontjából, hogy Zsigmond a konstanzi zsinat összehívásával megszerzett tekintély birtokában és a narbonnei (egyébiránt komoly eltökéltséget is mutató) diplomáciai sikerrel a háta mögött vághatott neki a párizsi tárgyalásoknak. A százéves háborúban való közvetítési kísérlet pedig nem mutatkozott könnyű feladatnak, ugyanakkor mindenki egyetértett abban, hogy a zsinat működésének, illetve eredményességének biztosítása érdekében elengedhetetlen volt, hogy a két fél között béke jöjjön létre, de legalábbis egy hosszabb fegyvernyugvás következzen be.6 0 Az elhúzódó háború, mely mindkét félre óriási terheket rótt, a belső társadalmi és politikai feszültségeket is felszínre hozta, s a 15. század elején már ismét a nyílt fegyveres harc kiújulásával fenyegetett.61 58 A zsinat megbízásából, a zsinati követek igen aktív részvételével zajló perpignani tárgyalások célja az avignoni pápa megnyerése, lemondatása, illetve semlegesítése volt. Ez utóbbi esetben meg kellett fosztania XIII. Benedeket az őt támogató fejedelmek jóindulatától. Tekintettel arra, hogy az avignoni pápa ebben az időszakban támogatókban ugyan már nem bővelkedett, de még mindig maga mögött tudhatta az Ibér félsziget legfontosabb államait, s köztük annak legerősebb és legdinamikusabban fejlődő királyságát, Aragóniát, Zsigmondnak a tárgyalásokat elsősorban Ferdinánddal kellett sikerre vinnie. Ennek a folyamatnak a záróakkordja lett a narbonne-i egyezményként ismert megállapodás, melyet Zsigmond, a zsinat követei, Aragónia és Navarra királyának követei, valamint a foix-i gróf képviselői között kötöttek meg, s amelynek eredményeképp az avignoni pápa gyakorlatilag elveszítette „obedienciáját" és semlegesíttetett. Aldásy A: Zsigmond király és Spanyolország, Bp., 1927, 62-88, 99-100, az egyezmény szövege 94-99., Mályusz, A konstanzi..., 27-28. 59 Csernus, A nemzetközi..., 15-17., Uő., Sigismond et la soustraction..., 329-335. 60 Zsigmond útvonalára lásd Altmann, W: Die Urkunden Kaiser Sigmunds (1410-1437), Regesta Imperii XI., 1-2. Lief., Innsbruck, 1896-1900., pp. 128-135., Ráth, К.: A magyar királyok hadjáratai és tartózkodási helyei, Győr, 1861., 121-122., Sebestyén В.: A magyar királyok tartózkodási helyei, Bp., 1926., 68., további pontosítások térképekkel, Engel P: Az utazó király itineráriuma, MZSKK, I.,70-81. 61 A Franciaországot fenyegető újabb támadás megindulása előtt már nyilvánvaló volt, hogy a franciaországi belső pártharcok, éppen a szemben álló felek közötti relatív erőegyensúly következtében (tartós sikert ugyanis egyik pártnak sem sikerült elérnie) oda vezettek, hogy az országon belül egymással már véres harcot folytató csoportok az ország határain kívül is próbáltak maguknak bázist, illetve szövetségest találni, aminek következtében a 15. század elejére mindinkább megszűnt az addig meglehetősen aktív és hatékony francia külpolitika egysége, és ez a terület is a frakcióérdekek hordozójává vált. Ez a jelenség területenként eltérő mértékben éreztette a hatását, de általá-
