Századok – 1998

Történeti irodalom - Böhm Vilmos válogatott politikai levelei 1914–1949 (Ism.: Jemnitz János) III/735

TÖRTÉNETI IRODALOM 737 számára is. Ez a levelezésből igazán jól kirajzolódik. S persze mindvégig külön meleg hely maradt Böhm és pályatársai szívében az olyan különleges személyiségek iránt, akik éppen e két világháborús korban már márkás politikusként váltak az emigrációban szociáldemokratákká, mint Fényes László vagy Szende Pál, de Kéri Pál is így került közel. Sok szó esik róluk - de levelezésükből nem látszik semmi. Ahogyan e korszakból megdöbbentően kevés a nemzetközi levelezés is. (Ez nyilván az említett elkallódások számlájára írandó.) A helyzet erősen változik a második világháború rendkívüli korszakában - amikor Böhm helyzete is kettősen módosult. Egyfelől hivatalosan is felértékelődött mind a brit Munkáspárt, mind a hivatalos brit külügyi hírszerzés számára, de fontosabb lett a magyar politikusok, illetve az SZDP számára - Böhm bizonyos kapcsolatot jelentett a Nyugat felé, ablakot az elzártságból. Ilyen vonatkozásban Károlyi Mihály levelei mellett ekkor (és csak ekkor!) bukkanhatunk rá a hajdani minisztertárs, Jászi Oszkár levelére, s egészen megdöbbentő ma is olvasni Bajcsy-Zsilinszky Endre nagyon tartalmas, nagyon baráti és elismerő levelét. Páratlanul értékes dokumentum a szociáldemokrata mozgalom jelen és főként várható értékéről és súlyáról. Ezek a levelek a múltba nézés mellett már elsősorban a háború utáni új Magyarország és Európa lehetőségeit, kontúrjait fürkészték. S nem csoda, hogy ebben a korszakban Böhm nemzetközi levelezése is fellendült (s e levelekből Svédországban már több is maradhatott meg), de azért ez a szál ekkor is vékonyka, ad hoc ügyek rendezésére szorítkozik, amint azt Oscar Pollak 1943 márciusi levele is bizonyítja. Az új és igazi fordulat persze 1945 tavaszán kezdődött Böhm és a világ számára. Ezt — többek között — remekül tükrözi Jászi Oszkárnak Böhmhöz írott 1945 márciusi levele, amelyben Böhm egy lapjára és üdvözletére reflektálva írta: ebből „a magyar munkásság elismerését érzem. Hisz Garami és Kunfi és Rónai elköltözése óta Te vagy a leghivatottabb, hogy a magyar munkásság érzelmeit tolmácsold". (244. 1.) A kötet — mint már jeleztem — a legújszerűbb rápillantást az 1945 utáni évekre nyújt. Először is Böhm (de más kortársai levelében is) súrún fordul elő az a terminológia, amely az utolsó 7-8 évben kikopott a magyar történetírás, illetőleg a közgondolkodás használatából (ezt sokan erőteljesen gyomlálták ki), nevezetesen a „felszabadulás" terminológia. Persze ez a szóhasználat igen sok mindent takar is, de ki is fejez. Többek között azt, amire Böhmnél magánál, de idősebb eszmetársainál, mint Károlyi Mihálynál ugyanúgy rá lehet bukkanni, mint ifjabb külföldi szociáldemokrata barátainál, akik már a korai 1945-46-os időszakban fontos szerepet játszottak - avagy később tették ugyanezt. Nevezetesen kiderül az, hogy nemcsak a fiatalabb magyar szociáldemokrata baloldali szociáldemokraták hirdették meg „a ma a demokráciáért, holnap a szocializmusért" jelszót, hanem Böhm és a fent jelzett idősebbek is nemegyszerűen „szociális Magyarország", hanem kifejezetten szocialista átalakulást tartottak lehetségesnek. S nemcsak ők. Amikor az SZDP vezetőjét és hivatalos delegációját Londonban a Labour Party hivatalosan fogadta, akkor az a Hugh Dalton, aki sok éven át az LP legfőbb külpolitikusa volt, nemcsak azt hangsúlyozta nekik, hogy ő eddig nem igen akart hallani „az Andrássyk és Telekik" Magyarországáról, hanem olyan hangot ütött meg, hogy „a szocialista Anglia és a szocialista Magyarország" viszont jól meg fogja érteni magát. S ezek nem véletlen, esetleges sorok. Végeredményben így tolmácsolta Böhm Szakasits Árpád számára Denis Healey nevezetes 1947 januári feljegyzését is Magyarországról és a magyar pártviszonyokról. Függetlenül attól, hogy ez a jelentés Böhm szűrőjén át, az ő interpretációjában kerül most az olvasó elé - az kétségtelen, hogy Healey is megkülönböztetett nagy jövőt látott az SZDP előtt. S ebbe szintén beletartozott a „balfelé" mozgás is. Vagyis az e kötetből kirajzolódó kép nagyon egyértelmű és erősen eltér attól, ahogyan e korról újabban írnak. A kor nemzetközi, európai hátterénél persze mindenképpen el kell még időzni, hiszen maga Böhm is jellegzetesen egész életében nemcsak magyar közegben mozgott - hanem „horribile dictu" mindig megvallottan internacionalista szociáldemokrata volt, aki régebbi múltja alapján nemzetközileg megbecsült veterán volt. Hiszen ilyen alapon kaphatott levelet „a fiatal" Brandttól, de ugyancsak ezért ő volt alighanem az egyetlen magyar politikus, aki Healeytől megkaphatta azt a bizalmas, pro domo feljegyzést, amit Healey a brit LP vezetősége számára készített. Ugyanakkor Böhm persze régebbi múltja és jelen tisztje (mint stockholmi követ) kapcsolatban állt a svéd szociáldemokrata vezetőkkel, és utazásokat tett más skandináv országokban is - ám ugyanakkor feltűnő nemcsak a pozitív oldal, hanem a negatív oldal is. Régebbi hosszú tartózkodási helyéről és személyi kapcsolatai révén levélváltásokra került sor Böhm és az osztrák Pollák között, ám mind a szláv, mind a latin országok szociáldemokrata vezetői hiányoznak a levelező partnerek