Századok – 1998
Dokumentumok - Baráth Magdolna: Levelek a frontról 1944. Rákosi Mátyás; Gerő Ernő; Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése III/633
712 DOKUMENTUMOK 712 örököseként. A Néppárt éppen ellenkezőleg, ezért alakult, hogy ama keresztény szervezetek politikai képviselete legyen, amelyek az eddigi, magukat kereszténynek valló politikai alakulatok magatartását elítélték. Ugyanis e politikai alakulatok sem a demokrácia, sem a nemzeti ellenállás, sem a szociális kérdés kezelésében nem kívántak az akkor szereplő pártokkal a Magyar Frontban együtt haladni. A Néppárt a legélesebben elítéli a kereszténységnek politikai üres jelszóképpen való kihasználását, a kereszténység presztízsének egy párt részére való kisajátítását, de még inkább az antidemokratikus eszméknek a kereszténység jelszava alatt való propagálását. Amikor mi keresztény politikát mondunk, nemcsak a keresztények számára követeljük a mindenkit megillető emberi jogokat, hanem a természetjog általános útmutatásait tartjuk szem előtt s minden politikát, mely ezt teszi, kereszténynek vallunk. A Néppárt, jóllehet krisztusi eszményeket akar követni, éppen politikájának természetjogi alapjainál fogva felekezetre, foglalkozásra és származásra való különbség nélkül minden magyar embert tagjai sorába hív, mivel programja a bármely más párttal vallott legnagyobb emberi szabadság, legszélesebb szociális igazságosság és legbiztosabb jog a természetfölöttiség többletével. A mi programunk valóban az integer embert kívánja szolgálni, a földi érdekek legteljesebb kielégítésével és a természetfölötti igények leghatásosabb biztosításával. Ha mégis teszünk különbséget ember és ember között, azt csak a szabadságjogokkal szembeni álláspontja szerint tesszük, mert senkit sem fogadunk soraink közé, aki akár a múltban, akár a jelenben a fasiszta irányzatoknak szekértolója volt, vagy a most már biztosítandó demokratikus szabadságjogokkal viszszaélve a magyar nép önkormányzatának akar buktatót ásni. Dr. Bánáss László prépost plébános köszönetet mond a világos fejtegetésért, amelyből kiderül a Néppárt jogfolytonossága a Magyar Frontban való szereplésétől a mai napig. Felkéri dr. Barankovics Istvánt, a Magyar Nemzet volt főszerkesztőjét, hogy ismertesse a párt programját. (A felolvasott pártprogram szövege mellékelve.) Dr. Bánáss László örömmel állapítja meg, hogy a debreceni gyűlésen nemcsak Debrecen városa, a Nyírség, hanem a távoli Dunántúl, Budapest és Békés vármegyével a Délalföld is képviselve van. Valóban hivatott tehát ez a gyűlés a program elfogadásán kívül, amely egyhangú határozattal történt, a kialakult pártvezetőség elismerésére is. Felkéri tehát Ugrin Józsefet, mint a Magyar Frontban szereplő népi mozgalmak képviselőjét, hogy ismertesse az illegalitás idején kialakult és azóta kiegészült pártvezetőség névsorát. Díszelnök: Szekfű Gyula egyetemi ny. r. tanár, Budapest Országos elnök: Pálfíy József, Budapest Tanácsadó: P. Jánosi József S. J. egyetemi m. tanár, Budapest. A választmány tagjai: Slachta Margit, a Keresztény Női Tábor vezetője, Budapest; Dr. Barankovics István, a Magyar Nemzet v. főszerkesztője, Budapest; Dr. Bálint Sándor egyetemi m. tanár, Szeged; Dr. Varga László ügyvéd, Budapest; Zoltán Pál nyug. őrnagy, Debrecen; Hajdú Németh Lajos kisgazda, Nagylozs (Sopron vm.); Czupi Bálint kisgazda, Völcsej (Sopron vm.); Babóthy Ferenc földmunkás, Erd-Ofalu (Fejér vm.). Az ifjúsági szervezet vezetői: Bálint József lelkész, Budapest; Bácsalmási István, Budapest; Tanácsadó: P. Izay Géza S. J. Budapest. A megjelentek egyhangú lelkesedéssel fogadták el a pártvezetőséget s ezt Bánáss László dr. ünnepélyesen enunciálta. A gyűlés további vezetését átadta Pálffy József