Századok – 1998

Dokumentumok - Baráth Magdolna: Levelek a frontról 1944. Rákosi Mátyás; Gerő Ernő; Farkas Mihály és Vas Zoltán levelezése III/633

DOKUMENTUMOK 635 és a későbbiekben a frontpropagandát irányító és végző magyarok az emigránsok három csoportjából kerültek ki. Egy részük vagy még az első világháborúban esett fogságba és maradt a Szovjetunióban, vagy közvetlenül a Tanácsköztársaság bukása után emigrált oda. Másik részük, az otthon elítélt kommunisták, a Szovjetunió és Magyarország között érvényben lévő fogolycsere-egyezmény alapján a húszas-harmincas években érkeztek a Szovjetunióba. A magyar emigránsok harmadik csoportját alkották az előbbi két csoport gyermekei, akik - különösen az első kategóriák fiai, lányai - már többnyire szovjet állampolgárok voltak, s bár még értettek magyarul, egy részük beszélte is a nyelvet, ám kapcsolatuk szülőhazájukkal és információjuk a magyar viszonyokról már alig volt. Vas első rendelkezésre álló frontlevele 1944. január 8-án kelt Rákosi és Gerő számára, s ugyanekkor hasonló tartalmú levelet kapott Manuilszkij is. (Amíg Gerő nem érkezett ki a frontra, Vas szinte valamennyi levelében arra utalt, hogy a Manuilszkijnak küldött levélben foglaltak Rákosiéknak is szólnak. ) Az első levelek magyar szempontból érdemi információt még alig tartalmaztak, a Vas által megszerzett adatok „túlságosan felderítő szempontúak". Az élénkebb levélváltás akkor kezdődött el, amikor 1944 áprilisa körül a Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének döntése értelmében, Manuilszkij ajánlásával, Gerő Ernő is a frontra érkezett, hogy átvegye a magyar csapatok között végzendő propaganda pártirányítását.1

1

Gerő nem mint Vas Zoltán felettese érkezett a frontra, ám hallgatólagosan mégis ő volt a „főnök". „Örültem érkezésének, mert nálamnál nagyobb tehetségével, kitűnő politikai érzékével, amit mindig elismertem, és a hozzám hasonló munkabírásával eredményesen dolgoztunk együtt. Moszkvai 'szürke eminenciás' nagy tekintélyével könnyen elérte a magyar ügyek nagyobb támogatását a front főparancsnokságán" - írta visszaemlékezésében Vas Zoltán.1

2

A magyar párt Külföldi Bizottságának határozata értelmében ugyancsak a frontra küldött Farkas Mihállyal azonban már egyikőjüknek sem volt súrlódásmentes a kapcsolata. Farkas frontra irányítását Vas Zoltánnal egyetértésben Gerő kérte Rákositól, ám megbízatását illetően azonnal heves vita bontakozott ki Vas Zoltán és közötte. Farkas intrikus megjegyzései arra engednek következtetni, hogy a kommunista emigráció és hosszabb távon az egész párt vezetéséért folyó harc még mindig nem ért véget. Rákosi Mátyás 1940-es Moszkvába érkezését megelőzően a magyar párt első embere Gerő Ernő volt, s joggal számíthatott arra, hogy ezt a pozícióját meg is tarthatja. Amikor Gerő 1942 márciusában az 50. születésnapját ünneplő Rákosit, mint a magyar párt vezetőjét köszöntötte fel, látszólag önként mondott le az elsőbbségről.13

Rákosi a nemzetközi kommunista mozgalom ismert figurája volt, akit ráadásul a 16 éves fogság után kétségkívül bizonyos nimbusz övezett. „Rákosit nemcsak azért vettük komolyan mint 11

Manuilszkij a Politikai Főcsoportfőnökség döntéséről 1944. április 4-én értesítette Dimitrovot, s ezzel egyidejűleg arra is javaslatot tett, hogy Gerőt válasszák be a magyar párt Külföldi Bizottságába. (RCHIDNI f. 495. op. 74. gy. 116.) Manuilszkij 1944. április 10-i levelében jelezte Satyilov vezérőrnagynak Gerő érkezését: „Gerő elvtársat küldjük Önhöz, pedig itt is nagy szükségünk van rá. Nem kell, hogy jellemezzem Gerő elvtársat. Az ő képességéről módja lesz személyesen meggyőződni." Az idézett szöveget Farkas Vladimir közölte. Gerő, a mentőangyal. (Reform, 1992. augusztus 27. Moszkvai jelentés XVII.) 12

Vas Zoltán i. m. 624-625. 13

A hatalmi harc részleteit 1. Korom Mihály említett tanulmányában. Műltunk 1997/2. sz.